Nem volt tucatmeccs a Clippers-Mavericks és a Magic-Bulls

12 összecsapást rendeztek ma az NBA-ben, amelyek közül kiemelkedett a Clippers és Mavericks összecsapása, amely hihetetlen fordulatokat hozott, illetve a Bulls orlandói vendégjátéka, amely csak három hosszabbítás után dőlt el. A Grizzlies újabb sikerével már 50 százalékon áll, a Boston megszakította a Raptors szériáját, a Suns pedig megállította a zuhanását. A nyugati élmenők közül a Spurs és a Trail Blazers sem hibázott otthon, a Rockets pedig New Orleansban tudott győzni. A bajnok Miami Washingtonban, a Timberwolves otthon futott bele kínos vereségbe, míg Andre Iguodala korábbi csapata (Nuggets) idegenben verte a jelenlegit (Warriors).

 

A játéknap legszebb, legérdekesebb jeleneteit állandó rovatunkban (Amiről a Festékben beszélnek) tekinthetitek meg. 

Orlando Magic - Chicago Bulls 125 - 128 - három hosszabbítás után

Csak a harmadik ráadás döntött. Megszenvedett a sikerért a 26 pontos, 19 lepattanós, 6 gólpasszos Joakim Noah húzta Bulls, mely sehogy sem tudta korábban lezárni a Vucsevics, Afflalo párost kényszerből jegelő Magic elleni meccsét. A hazaiak még így is győzhettek volna, de Glen Davis (17 pont, 9 lepattanó) dobását sikerült szerelni, így alulmaradt a Tobias Harrist (22 pont, 16 lepattanó) kipontozódás miatt elvesztő Orlando.

Termelt a hátvédpár. Oladipo 35 pontos karriercsúcsa mellé 8 gólpasszt és 3 szerzett labdát is jegyzett, Nelson pedig 30 mezőnykísérletből 31 pontot termelt, valamint 10 gólpasszt osztott ki, de a Chicago rutinosabb volt a hajrában és hozta a kötelezőt. 

A Magic legjobb dobói: Oladipo 35/3, Nelson 31/9, T. Harris 22/3
A Bulls legjobb dobói: Noah 26, Boozer 23, J. Butler 21/6


Philadelphia 76ers - Charlotte Bobcats 95 - 92

Thad Young döntött. Michael Carter-Williams (20 pont, 8 lepattanó, 7 gólpassz), Spencer Hawes (17 pont, 14 lepattanó, 7 gólpassz) és a negyedik negyedben 11-et szóró Evan Turner (23 pont, 7 lepattanó, 4 gólpassz) voltak a fő okai annak, hogy a Sixers megteremtette a győzelem esélyét, ám az utolsó dobást egálnál Thad Young értékesített, méghozzá egy üres tripla formájában. 

Hendersonnak nem megy. Hiába játszott nagyot ma is Al Jefferson (24 pont, 8 lepattanó), illetve dobta be az egyenlítő duplát Kemba Walker (26 pont, 5 lepattanó, 8 gólpassz), a most kivételesen 10 egység alatt maradó Gerald Henderson (8 pont, 14-ből 2 mezőnyből) betlije sorsdöntő volt.

A 76ers legjobb dobói: Turner 23/3, Carter-Williams 20/3, Hawes 17/9
A Bobcats legjobb dobói: Walker 26/6, Al Jefferson 24 Sessions 11


Washington Wizards - Miami Heat 114-97

Gyengélkedő Heat. A Miami zsinórban harmadik meccsét veszítette el, erre 2012 januárja óta nem volt példa. Szokásukhoz hűen ezúttal is bealudtak a találkozó elején, ám ezt a Wizards egy 20-0-s futással büntette meg, így rögtön az első negyedet 43-18-ra (!!) elbukták, ez pedig soknak bizonyult. Ugyan a harmadik negyedben egy nagy rohanással 9 pontra zárkózott a Heat, Beal és Webster kosaraival bebiztosította a győzelmet a Washington.

Szépen játszott a Wizards. A hazaiaktól hét játékos is elérte a tíz pontot, ráadásul 30 gólpasszt osztottak ki egymás között. Remekül használták ki a labdaszerzéseiket, hiszen ezekből 28 pontot értek el, miközben a Miami csupán 13-at. A bajnoktól egyébként csak James, Bosh és Cole lépte túl a tízet, Wade 11 dobásból mindössze 8 pontot tett hozzá.

Oden visszatért. Több, mint négy évet hagyott ki az egykori 1/1-es center, most bő 8 percet töltött a parketten, ez alatt hat pontot, 2 lepattanót és egy faultot írt fel a statlapjára.

A Wizards legjobb dobói: Wall 25/9, Beal 19/6, Nene 19
A Heat legjobb dobói: Bosh 26/9, James 25, Cole 15/3


Boston Celtics - Toronto Raptors 88 - 83

A tökéletes töltelék. Jordan Crawford elcserélése után, de Rajon Rondo visszatérése előtt Phil Pressey (0 pont, 10 gólpassz) kapta meg az esélyt arra, hogy kezdjen a Bostonban és bizony pont úgy mozgatta társakat az újonc, ahogy arra csapatának legnagyobb szüksége volt.

Jared Sullinger élete meccse. 25 pont, 20 lepattanó, 4 gólpassz - a számsor, ami önmagáért beszél, a Celtics másodévese a tavalyi draft egyik, ha nem a legnagyobb stealje, s ezt szinte estéről estére bizonyítja is a korábbi NCAA-sztár.

Kilences vereségszéria szakadt meg. A Stevens-legénység a 18 pontos, 12 gólpasszos Kyle Lowry irányította Raptors ellen úgy ment fel a pályára, hogy hetek óta nem tudta, milyen győztesen célba érni. Bár 17-es fórt épített fel a vendéglátó három negyed alatt, az gyorsan szertefoszlani látszott a záró etap első felében, ám a büntetőzésből jól jött ki a Celtics.

A Celtics legjobb dobói: Sullinger 25/3, Bradley 20, J. Green 13/3
A Raptors legjobb dobói: DeRozan 23/3, Lowry 18/9, Salmons 13/9

Milwaukee Bucks – Memphis Grizzlies 77-82

Újra 50 százalékon a Grizzlies. Bár Marc Gasol ma is csak 14 percet vállalt és nem szerzett pontot, jelenléte inspirálóan hatott csapattársaira: zsinórban negyedik meccsüket is megnyerték, és 19-19-es mérleggel állnak. Gasol helyettesei húzták a csapatot, Ed Davis 14 pontját 7/8-as mezőnymutatóval dobta és szedett 9 pattanót, és Kosta Koufos is eljutott 10-ig. A nap hősei viszont Mike Conley (15 pont, 5 gólpassz, 7 pattanó) és James Johnson voltak – utóbbi 15 pontja mellett 6 blokkot osztott ki.

A Bucksnak csak felvillanásokra futotta. Brandon Knight szerezte a csapat pontjainak több, mint harmadát, mellette viszont nem nagyon akadt senki. A Grizzlies jó védekezése kioltotta a Milwaukee palánk alatti támadójátékát, az Iljasova-Sanders-Henson trió 22 pontját 9/32-es dobásaránnyal hozta össze, és hiába szedtek 38 lepattanót, ez is kevés volt. 

A Bucks legjobb dobói: Knight 27/15, Butler, Sanders 10-10.
A Grizzlies legjobb dobói: Conley 15/6, Johnson 15/3, Davis 14.

Minnesota Timberwolves – Sacramento Kings 108-111

Vissza a győzelmi ösvényre. A Kings hárommeccses sikersorozatát az Indiana törte meg tegnap, de a Sacramento gyorsan összekapta magát, és három húzóembere vezetésével az egyre mélyebbre süllyedő Timberwolves otthonában győzött. Rudy Gay 33 pontját kiváló dobásokkal hozta össze, mellé 6 gólpassz, 5 pattanó, 2 labdaszerzés és egy blokk is belefért; Isaiah Thomas szintén 50 százalék felett termelt, Cousins pedig 20 pontja mellé 11 lepattanót is odatett – az utolsó percben a trió 9 pontot szerzett. 

A Wolves késői rohama kevés volt. Hiába dobott 27 pontot Kevin Love, és mellette még öt játékos is legalább 12 pontot, védőoldalon nagyon nagy butaságokat követtek el a hazaiak – még úgy is, hogy 11 labdát szereztek. A Kings trióját nem tudták limitálni, így az utolsó negyedben végig 8-10 pontos hátrányban voltak. A végén Love és Barea kicsit megőrült, ennek köszönhetően 108-109-re fel is jöttek, de a végén már csak egy kétségbeesett triplakísérletre maradt idő. 

A Wolves legjobb dobói: Love 27/12, Barea 14/3, Pekovic, Martin 14-14.
A Kings legjobb dobói: Gay 33/9, Thomas 26/6, Cousins 20.

New Orleans Pelicans - Houston Rockets 100-103

Harden eldöntötte. A Rockets dobóhátvédje 26 pontig jutott, ebből nyolcat az utolsó három percben ért el. 28 másodperccel a vége előtt 100-100-as állásnál 1-1-ben maradt Austin Riversszel, és egy visszalépős tempóval megnyerte a meccset csapatának. Érdekesség, hogy a Rockets csupán 74 másodpercig vezetett a találkozón - de ebben benne van a záró 28 és az számít.

Szétesett a Pelicans. A hazaiak zsinórban hetedik meccsüket veszítették el, mióta egy győzelem híján elérték a hőn áhított 50%-ot. Ugyan nincs szerencséjük a sérülésekkel, ezúttal Holiday, Evans és Anderson nem állt rendelkezésre, de még így is vezettek 17 ponttal, majd sikerült innen kikapniuk, pedig Eric Gordon vezérként játszva 35 pontot és hat triplát termelt be.

Fontos büntetők. A Houston dobhatja a legtöbb büntetőt a ligában, átlagban 31-et, ezúttal még ezt is megfejelték és 41 alkalommal állhattak a vonalra, bár ezeket csak 61%-kal értékesítették. A hazaiak 29 dobásukból 22-t értékesítettek.

A Pelicans legjobb dobói: Gordon 35/18, Davis 24, Roberts-Smith 10/3-10
A Rockets legjobb dobói: Harden 26/6, Jones 25, Parsons 17/6


San Antonio Spurs – Utah Jazz 109-105

Majdnem bealudt a végén a Spurs. 100-84-re vezetett a remek csapatjátékot felmutató hazai csapat, amelyben szépen oszlottak meg a feladatok: a kezdőötös minden tagja elérte a 10 pontot, Marco Belinelli a kispadról teljesítette ugyanezt, védőoldalon összesen 6 blokkot osztottak ki a játékosok – a negyedik negyed közepén azonban rövidzárlat következett. A Jazz egy 13-2-es futással előbb felzárkózott hat pontra, majd az utolsó fél percben Burks tripláival előbb 3, majd két pontra is feljött – Tony Parker két, illetve Belinelli 4 jó büntetőjére volt szükség, hogy a Utah ne támadhasson az egyenlítésért. 

Palánk alatt nagyon masszív volt a Jazz. Enes Kanter a kispadról beszállva 27 perc alatt csinált dupla-duplát (25 pont, 11 lepattanó), Derrick Favors pedig a kezdőben (19 pont, 12 pattanó). Richard Jefferson is jó volt egykori csapata ellen (15 pont, 5 gólpassz, 2 labdalopás), a Burke-Burks hátvédduó viszont nem nagyon tudott mit kezdeni Tony Parkerrel, aki kedvére szervezhette csapata játékát. Az utolsó percekben bemutatott felzárkózás azonban mutatja, hogy ezt a Jazzt egy pillanatig sem lehet félvállról venni. 

A Spurs legjobb dobói: Parker 25, Leonard 15/6, Belinelli 15/3, Duncan 15.
A Jazz legjobb dobói: Kanter 25, Burks 20, Favors 19.

Phoenix Suns – Los Angeles Lakers 121-114

A harmadik negyed volt a Lakers veszte. Szépen tartotta magát a vendégcsapat, félidőben még 58-54-re vezettek is – fordulás után viszont gyorsan kijött, hogy mindössze nyolc játékost tud forgatni Mike D’Antoni egykori alakulata ellen, köztük csak egy hátvédet, Nick Youngot. A Lakers a Suns gyors kosárlabdája ellen pozíciós játékkal próbálkozott, ami jól is működött: Gasol 10/20-as, Chris Kaman 6/7-es mezőnymutatóval összesen 42 pontot szállított, azonban a védőoldalra megint nem maradt energia. Sorozatban hatodszor kapott ki a Lakers, és már csak a Jazzt előzi meg nyugaton – ráadásul idegenbeli túrájuk következik.

Fontos győzelem. Nem sikerült jól a Suns keleti körútja, utolsó három meccsét elvesztette a gárda, ennek köszönhetően visszazuhantak a 8. helyre nyugaton. Ma viszont Gerald Green nagyon összekapta magát, hozzá csatlakozott Markieff Morris, kettejük lendülete elég volt a Los Angeles ellen. Az is belefért, hogy Goran Dragic 7 labdát elszórt, Miles Plumlee nem igazán boldogult a Lakers rutinos nagyembereivel, illetve hogy csapatszinten 4/21-gyel dobtak a triplavonal mögül. 

A Suns legjobb dobói: Green 28/6, Markieff Morris 24/3, Frye 20/3.
A Lakers legjobb dobói: Gasol 24, Johnson 22/6, Kaman 18.
 

Portland Trail Blazers - Cleveland Cavaliers 108-96

Aldridge volt a kulcs. A Portland erőcsatára 32 pontig (igaz gyenge dobószázalékkal) és 18 lepattanóig jutott a találkozón, ráadásul az utolsó négy percben zsinórban kilenc egységet termelt be, közte szezonbeli első triplájával. Az ő nehéz kosaraival hagyta maga mögött a Cavalierst a hazai együttes 96-96-ról, majd a végén Lillard triplája volt a kegyelemdöfés.

Irányítók párviadala. A két fiatal karmester, Irving és Lillard nagy meccset vívott egymással, a tavalyelőtti és a tavalyi Év Újonca közül az utóbbi került ki győztesen. Lillard hatékonyabban dobott, több pontot szerzett, több lepattanóval és több gólpasszal, ráadásul a csapata is nyert (nagyrészt neki köszönhetően). Irving mellett az újonnan igazolt Luol Deng szerzett 25 pontot, de ketten együtt 3/14-es mutatót hoztak össze a triplavonalról, és ez megpecsételte a Cleveland sorsát.

A Blazers legjobb dobói: Aldridge 32, Lillard 28/15, Matthews 15/9
A Cavaliers legjobb dobói: Deng 25/6, irving 21/3, Waiters 18/3

 

Golden State Warriors - Denver Nuggets 116-123

Curry most nem lett hős. A fiatal irányító 13 triplakísérletéből csupán négyet értékesített, de az utolsó percben mégis megvolt a lehetősége egypontos hátránynál, hogy megnyerje a találkozót, ám elveszítette a labdát, Hickson pedig faulttal együtt szerzett belőle kosarat, majd Curry még egy triplát elrontott, így kikapott a GSW. Hickson egyébként szezoncsúcsot jelentő 24(!) lepattanót szerzett meg, ebből egy nagyon fontos támadót az utolsó pillanatokban.

Robinson szépen tért vissza. A Denver kisembere a Warriorsnál 51 meccset játszott még 2011-12-ben, bődületes negyedik negyedet produkált, egymás után dobott triplákat, tempókat, ziccereket, 14 pontot szerzett ebben a játékrészben.

Leindításokból nyert a Nuggets. Mindkét csapat a támadásokkal törődött, a védekezésre nem fordítottak figyelmet, igazi run and gun mérkőzést játszottak. Az eladott labdákat a Denver használta ki jól, 28 pontot szerzett ezekből, eközben a Warriors csupán kilencet.

A Warriors legjobb dobói: Lee 28, Curry 24/12, Thompson 21/3
A Nuggets legjobb dobói: Robinson 24/9, Chandler 22/9, Lawson 22/3

Los Angeles Clippers – Dallas Mavericks 129-127

Valószínűtlen feltámadás I. 72 ponttal terhelte meg ellenfele gyűrűjét a Clippers az első félidőben, 72-62 vezetett a Redick és Matt Barnes (ketten együtt 12 hárompontost szórtak be) húzta hazai gárda. A Nowitzki (27 pont), Dalembert (20 pont) és Monta Ellis (13 pont, 13 gólpassz) jó játékára építő Dallas azonban innen is vissza tudott jönni, és a negyedik negyed közepén indított 12-0-s rohammal zárta le második félidei 61-34-es tombolását. A vendégek 123-106-ra vezettek, kezükben volt a meccs. 

Valószínűtlen feltámadás II. Az utolsó szűk 5 perc a Clippers történetének talán legjobb 5 perce volt: Jamal Crawford 9 pontja mellett Redick, Barnes és Collison is betermelt egy triplát, és a nem mindig magabiztos Blake Griffin mindhárom büntetőjét bedobta. DeAndre Jordané volt a slusszpoén: bár 3.1 másodperccel a vége előtt kettőből csak egy büntetőt értékesített, rögtön ezt követően elcsípte DeJuan Blair rossz passzát, lezárva csapata 23-4-es futását. Az utolsó percben a Dallasból három rutinos róka (Nowitzki, Ellis, Calderon) is rontott dobást. 

A Clippers legjobb dobói: Redick 33/21, Barnes 25/15, Griffin 23.
A Mavericks legjobb dobói: Nowitzki 27/9, Dalembert 20, Calderon 16/12.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus