Nyugat nyerte a rekordok All-Star meccsét

Minden eddiginél több pontot és több triplát hozott az idei főmeccs, Westbrook épphogy lemaradt a csúcsról, de így is MVP lett

 

 

East All-Stars – West All-Stars 158-163

Szoros lett a vége. Westbrook vezérletével húszpontos fórt épített ki Nyugat, de Jamesék szép fokozatosan felzárkóztak és eltüntették ezt – a záró etap nagy részében már fej-fej mellett haladtak a csapatok. Az utolsó négy percben aztán Harden és Westbrook kosaraival újra némi előnyhöz jutott Nyugat, ezt pedig már nem adták ki a kezükből, így visszaszerezték a „trónt” – méghozzá rekordszámokkal.

Rekordokat döntöttek a csapatok. Kis túlzással LeBron Jamesen, Russell Westbrookon és Steph Curry-n kívül senki nem akart túl sokat kezdeni a labdával, leginkább leütés nélküli dobálgatás folyt. Ennek ellenére az idei főmeccs hozta az eddigi legtöbb pontot – a 321 egység rekord, mint ahogy Nyugat 163 pontja is az (holtversenyben a tavalyi Kelettel). Ugyanez érvényes a triplákra is, 133 hármast emelt rá a két csapat, amiből 48 süllyedt el – mindkettő új csúcs, Kelet 68 eleresztett és Nyugat 25 elsüllyesztett kinti dobása szintén rekord. Ugyanakkor most dobták rá az eddigi legkevesebb büntetőt…

Westbrook lett az MVP. Kis híján a Thunder energiabombája is rekordot döntött, hiszen 25 perc alatt 28 dobást vállalt és 41 pontig jutott – viszont több könnyű kettest, ziccert is elrontott, így nem tudta megdönteni Wilt Chamberlain 1962-es csúcsát (42). Emiatt azért bánkódhat, viszont a félidei rekordot 27 egységével így is átírta és teljesen megérdemelten választották a Legértékesebb Játékosnak.

Kelet legjobb dobói: James 30/12, Korver 21/21, Wall 19/3
Nyugat legjobb dobói: Westbrook 41/15, Harden 29/21, Aldridge 18/12

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus