Nyugat ura továbbra is a Spurs!

Csupán öt találkozót vívtak meg az észak-amerikai profi kosárlabdaligában mára virradóra, de ezek között ott volt a nyugati csúcsrangadó, azaz a San Antonio és az Oklahoma City derbije is. A főcsoportot vezető texasiak Tony Parker nélkül is elintézték hazai pályán tavalyi rájátszásbeli legyőzőjüket, így egy kis egérutat nyertek, míg a New York a visszatérő Carmelo Anthony-val a fedélzeten kapott egy hatalmas pofont a Golden State vendégeként. A Brooklyn alulmaradt Philadelphiában, a Utah pedig elverte a Detroitot, ezzel beérte a Lakerst a nyugati nyolcadik helyen. A liga egyik legjobb formában lévő alakulata, a Denver Phoenixet is bevette, így szépen jön fel a legjobb négy nyakára. Nézzük, hogyan alakultak az egyes összecsapások!

A mérkőzések eredményeire kattintva elénk tárulnak a részletes statisztikák és a videós összefoglalók!

Philadelphia 76ers - Brooklyn Nets 106 - 97

A Nets hatalmas esélyt kapott, ugyanis egy philadelphiai győzelemmel leszakíthatta volna a mögötte tülekedő hármas üldözőbolyt, de kikapott a Sixers vendégeként a 27 pontos, 13 gólpasszos Deron Williams extrája ellenére is. A hatalmas hullámvölgyben lévő Collins-legénység erre a játéknapra nagyon összeszedte magát, gyakorlatilag minden pályára lépő hazai játékos tudása legjavát adta. Spencer Hawes (24 pont, 10 lepattanó, 7 gólpassz, 2 blokk) élete egyik legjobb produkcióját tette le az asztalra, Jrue Holiday (15 pont, 11 gólpassz) hozta a szokásos dupla duplát, a Thad Young, Evan Turner páros pedig nagyon hasznos volt mindkét oldalon. Ritkán látható módon hatan értek el legalább 13 egységnyit a Philadelphiánál.

A 76ers legjobb dobói: Hawes 24, T. Young, Turner 15-15

A Nets legjobb dobói: Deron Williams 27, Joe Johnson 20, B. Lopez 19

 

San Antonio Spurs - Oklahoma City Thunder 105 - 93

A Spurs Tony Parker nélkül is nagyon magas fordulatszámon pörög, s ma a 26 pontos Kevin Durant fémjelezte Oklahoma City ellen is megmutatta, hogy milyen szinten kompetens a vezér távollétében. A texasiak az első negyedet 10 ponttal elvesztették, de onnantól végig uralták a Nyugati Főcsoport két legjobbjának csatáját. A 21 pontos, 10 lepattanós Tiago Splitter szintet lépett és lassan kezd annyira hatékony lenni, mint volt anno az európai pályafutása alatt, a Ginobili, Duncan párostól pedig csak 25 pont érkezett összesen, de ezzel is simán célba ért a San Antonio a 17 labdát eladó, s csak 16 gólpasszt kiosztó Thunder ellen.

A Spurs legjobb dobói: Spiltter 21, K. Leonard 17, D. Green 16

A Thunder legjobb dobói: Durant 26, Westbrook 25, Ibaka 13

 

Utah Jazz - Detroit Pistons 103 - 90

A Jazz Paul Millsap távollétében is könnyedén két vállra a Pistonst, mely egyszerűen pariban lenni is képtelen a nyugati ellenfelekkel szemben. A 24 órával korábban Los Angelesben, a Clippers centere, DeAndre Jordan ellen az év talán legmegalázóbb jelenetét elszenvedő Brandon Knight igencsak pórul járt, ugyanis már az első negyedben megsérült és nem is folytathatta a játékot. A Detroitnál hat játékos szórt minimum 12 pontot, de a kezdőbe visszakerülő Mo Williams (20 pont, 6 gólpassz) húzta Jazz megnyerte a találkozót és ezzel beérte a Lakerst az utolsó, még rájátszást érő nyugati pozícióban.

A Jazz legjobb dobói: Mo Williams 20, Al Jefferson 16, Ma. Williams, Kanter 14-14

A Pistons legjobb dobói: Monroe, Stuckey, Jerebko 15-15

 

Phoenix Suns - Denver Nuggets 93 - 108

A 22 pontos, 10 lepattanós Kosta Koufos szépen rámutatott a Suns legnagyobb hátrányára, azaz Marcin Gortat hiányzásának jelentőségére, a Nuggets pedig sorozatban kilencedszer is diadalmaskodva már 21 győzelemmel áll 50 százalék felett és közelít a nyugati top négyes felé. A hazaiaknál egyébként a beteg kislányára vigyázó Jermaine O'Neal sem lehetett ott a parketten, így nem csoda, hogy a hajrában simán faképnél hagyta Hollins-legénységet a coloradói alakulat. A vendégeknél az összesen 39 pontot termelő Lawson, Brewer kettős is kitett magáért, pláne, hogy Goran Dragic velük szemben csak 8 pontig és 7 gólpasszig jutott ezen az estén.

A Suns legjobb dobói: W. Johnson 18, Marc. Morris 16, Haddadi 13

A Nuggets legjobb dobói: Koufos 22, C. Brewer 20, Lawson 19

 

Golden State Warriors - New York Knicks 92 - 63

Két héttel ezelőtt Steph Curry 54 pontot szórt a New Yorknak idegenben, ami akkor nem volt elég a sikerhez, ám ma 26 egységnyi is győzelmet ért, méghozzá nem is akármilyet. Az Amare Stoudemire-t egy jó ideig biztosan nélkülöző Knicks visszakapta ugyan Carmelo Anthony-t, de mindössze 63 egységnyit tudott elérni csapatként ezen az estén, 27,3-as mezőnyszázalékkal, ami nem sok jót jelent a Woodson-legénység számára a most indított nyugati túra felvezetéseként. A hazaiaknál az ex-New York-i, David Lee (21 pont, 10 lepattanó, 8 gólpassz) is nagyot játszott, a GSW pedig két meccses hazai vereségsorozatot szakított meg, s még a következő két találkozóját is saját közönsége előtt vívhatja meg.

A Warriors legjobb dobói: Curry 26, K. Thompson 23, D. Lee 21

A Knicks legjobb dobói: Copeland 15, Anthony 14, Felton 10

 

A nap hőse: Steph Curry, aki a maga 26 pontjával, valamint 10-ből 6-os triplamutatójával lassan New York-specialistának tekinthető, ráadásul most győzelemre is vezette kiváló teljesítményével a Golden State-t.

A nap lúzere: A New York, mely értékelhetetlen támadásbeli produkcióval rukkolt ki Oaklandben, 27,4-es mezőnyszázalékkal, illetve 27-ből 5-ös triplamutatóval ért el 63 pontot a Knicks a nem a legjobb védő csapat hírében álló Warriors ellen.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus