Összecsap a Warriors és a Rockets

Rangadózik a ligaelső Golden State és a Houston, New Yorkban lép pályára a Spurs, de parketten a Clippers, a Blazers, a Bulls és a Hawks is

Charlotte Hornets – Boston Celtics 01:00

A Hornets zsinórban tíz vereség után győzte le a New Yorkot, bár húszpontos előnyüket elszórakozták, a végén Kemba Walker kosarával sikerült megmenekülniük. Ennek ellenére az irányító egészen botrányos dobóformát mutat, 30%-kal tüzel az elmúlt öt meccsen és csapata is a liga egyik leggyengébben támadó alakulatának számít jelenleg. A Celtics két napja dupla hosszabbításban kapott ki Washingtonban, ugyanakkor a kezdőcsapatuk még fél órát sem töltött parketten Jeff Greent leszámítva, a második sor játszott nagyot – így tehát Rondóék nem panaszkodhatnak fáradtságra. A Boston jó formába lendült, a 133-132-es vereség előtt zsinórban három győzelmet arattak és Green vezérletével egyre inkább összeállt a támadójáték, ugyanakkor a Hornets ma talán visszakaphatja Kidd-Gilchristet, aki stabilitást adhat a védekezésüknek és lassíthatja Greent.

Indiana Pacers – Los Angeles Clippers 01:00

A Clippers a gyengébb rajt után megtalálta magát a hétmeccses idegenbeli túra közepén, azóta remekelnek Griffinék és sorra nyerik a meccseiket – legutóbb az erőcsatár 45 pontjával múlták felül a Phoenixet. A Pacers viszont 42%-kal dob mezőnyből, 30% alatt kintről, viszont az ellenfeleiket 50% fölé engedik rendszeresen. Irányítójuk nem igazán van, Sloan teljesen kikerült a képből, Stuckey pedig bár hatékony, játékszervezésben vannak hiányosságai, így pedig az egész rendszer akadozik. Blake Griffint mindenesetre nehéz lesz megállítania a West-Hibbert párosnak, az erőcsatár bombaformában érkezik – de Paul komponálása mellett gyakorlatilag bárhonnan szét tudja zilálni a hazaiak védekezését a Clippers.

Orlando Magic – Washington Wizards 01:00

A Washington parádés hazai pályán, de egy szinttel minimum gyengébb idegenben – a Magicet otthon öt ponttal győzték le. Érdekes lesz hátvédek küzdelme, John Wall 14,4 gólpasszt átlagol az elmúlt öt meccsen, viszont a dobás nem megy neki igazán, Beal pedig Washingtontól távol 34%-kal tüzel idén – a túloldalon Oladipo viszont az utóbbi időben parádés dobóformát mutat, ami még akkor is sokat ér, ha irányítómunkája továbbra is elmarad a megfelelőtől. Belül is érdekes a helyzet, Gortat extra formában van, de a legutóbbi hat idegenbeli meccsén még a tízpontos átlagot sem éri el, viszont a Magicnél Vucsevics játéka továbbra is kérdéses. Nené jó eséllyel kihagyja a derbit vendégoldalon.

Atlanta Hawks – Philadelphia 76ers 01:30

A korábban ementáli sajtra emlékeztetőt védekezés óriásit fordult Atlantában, amellett, hogy nehéz ellenük jó dobóhelyzetet kialakítani, meccsenként több, mint nyolc labdát, ezekből pedig 18 pontot szereznek – a fordulatnak köszönhetően zsinórban hét győzelemnél járnak és Kelet egyik legjobb csapatának számítanak jelenleg. A sorsolásuk alapján ez a meccs kötelező, hiszen egy Orlando elleni csatát követően elmennek Clevelandbe, Houstonba és Dallasba is, ahonnan nem valószínű a 3-0-s mérleg. A Sixers nem valószínű, hogy komoly gondot jelent nekik, bár Carter-Williamsék képesek a meglepetésre – zsinórban kettőt nyertek idegenben és bár ők átlagolják a legkevesebb pontot a ligában, a Portland, a Dallas és a San Antonio ellen is száz körül jártak, ráadásul mindegyiket szűken bukták el.

Chicago Bulls – Brooklyn Nets 02:00

A Bulls védekezése nem olyan, mint ahogy azt az elmúlt években megszokhattuk, de időszakokra most is képesek teljesen leszedni a pályáról az ellenfelet, ami nem túl jó hír a Lopez és Joe Johnsont valószínűleg ma is nélkülöző Brooklyn számára. A Nets az elmúlt öt meccsen 88 pontot átlagol 40%-os hatékonysággal, ami minden csak nem jó, a Cavs elnyomta őket a palánk alatt, márpedig a karrierje legjobbját hozó Gasol, valamint Noah, Gibson és Mirotic mellett erre most is számíthatnak. Jimmy Butler élete szezonját futja támadásban, de védekezésben továbbra is jó opció bárkire 1-3 poszt között, így nehéz este elé nézhetnek Williamsék – az irányító egyébként is eléggé egyedül lesz (Teletovics játéka is kérdéses), de nincs is túl jó formában. A két csapat korábbi meccsén is a lepattanók döntöttek a Bulls javára, illetve ezekből gyakorlatilag átrohantak a Brooklynon.

Minnesota Timberwolves – Portland Trail Blazers 02:00

A Portland zsinórban hét meccset nyert idegenben, a vonatkozó franchise-rekord 9 győzelem még 1991-ből – nem tűnik reálisnak, hogy ez ma Minnesotában megszakadjon. Bár azt nem lehet mondani, hogy elsöprő formában van Stotts csapata, de a nyugati utolsó, átlagban majdnem 15 ponttal alulmaradó Wolves ellen kötelező a győzelem számukra. Hiába játszik élete formájában Shabazz Muhammad, Rubio, Pekovics, Kevin Martin, Turiaf és Mo Williams nélkül nagyon kevés ez a keret – a Blazersnek ezt rutinból meg kell oldania amellett, hogy minimum a palánk alatt dominálniuk kell. A Lillard-Matthews páros is megszórhatja magát, védekezésben még annyit sem tud hozzátenni a hazai csapat, mint támadásban.

Dallas Mavericks – New Orleans Pelicans 02:00

A Dallas tegnap extra kinti dobóteljesítménye ellenére kikapott Memphisben, Anthony Davisék pedig hasonlóan képesek őrizni a festéket Asikkal – a különbség az, hogy Holiday és Evans közel sem olyan védő, mint a Conley-Allen páros. A New Orleans 4-8-ra áll idegenben, a Mavs pedig otthon ellenállhatatlan támadójátékot játszik, ráadásul Monta Ellis és Dirk Nowitzki aligha fog ki még egyszer ilyen gyenge napot, mint tegnap, legalábbis a védekezés nem lesz olyan szintű rajtuk. Tyson Chandler kezelésbe veheti Davist, márpedig az ő extrája nélkül azért nehéz túldobni Elliséket – itt azért hozzá kell tenni, hogy a dobóhátvéd válla nem teljesen egészséges és nem biztos, hogy vállalja a játékot ma.

San Antonio Spurs – New York Knicks 02:30

Tegnap meglepetés-vereséget szenvedett a bajnok a Utah otthonában, Tony Parker játéka pedig ma is minimum kérdéses – Joseph pedig egy jó meccs után most nem tudta helyettesíteni. Ginobili is gyenge formát mutatott, de ma hazai pályán alighanem más arcukat fogják mutatni. A Knicks zsinórban kilenc vereségnél tart és bár agyonverni ritkán lehet őket, egyszerűen hiányzik belőlük a plusz – hiába játszik jól Stoudemire, Anthony nem tudja azt hozni, mint az elmúlt években, melléjük pedig csak egy-egy játékos tud legalább félig-meddig fellépni. Ma sem áll túl jól a szénájuk, Anthony ellen Leonard tökéletes opció, de Duncanék is képesek lehetnek lassítani Amare-t, ha csak nem jön valami hasonlóan enervált este a címvédőtől, vagy egy óriási extra vendégoldalon, nagyon a Spursnek áll a zászló.

Golden State Warriors – Houston Rockets 04:30

Egy hónappal ezelőtt különösebb gond nélkül nyert a Warriors Houstonban, Steph Curry ízekre szedte a védekezésüket – most viszont pályára léphet a vendégek „kullancsa”, Patrick Beverley. Mindkét együttes kimondottan jól védekezik (liga legtetején vannak), ehhez most még egy egy-egyben is kiemelkedő játékost kapnak – ráadásul Bogut nem egészséges a GSW-nél, aki a rendszer egyik legfontosabb láncszeme. Beverley a tavalyi két meccsen 14 eladott labdába és 10/26-os dobóteljesítménybe kergette Curry-t, ha az MVP-jelölt irányító nem tud ezen javítani, gondban lehet a ligaelső – gondolhatnánk, de annyi opciója van Steve Kerrnek, hogy még ezt is elbírja a csapat. Sokkal több helyre nyúlhat ő, mint a vendégcsapat, akiknél Howard és Jones sem játszhat, de Harden játéka is kérdéses, a többiek pedig nem valószínű, hogy tudják tartani a lépést a Golden State-tel.

Denver Nuggets – Miami Heat 04:30

A Denver gyakorlatilag hullafáradt jelenleg, sorra gyűjtik a vereségeket, miközben kulcsembereik negyven perc felett átlagolnak az utóbbi időben. Legutóbb összesen tíz bevethető embere volt Shaw-nak, de minőségi rotációja gyakorlatilag nincs a csapatnak, ideje lenne pihenni Lawsonéknak. A Heat gyenge sorozatának vége, tegnap pazar játékkal nyertek Phoenixben, Bosh és Deng is megtalálta magát, márpedig a Denver ellen papíron most is dominálhatnak, főleg előbbi – szerkezetileg sincs igazán ember, ráadásul a Faried-McGee páros nem bevethető. Fontos lesz, hogy mihez kezdenek Wade-ék a Lawson-Afflalo duóval, de tegnap Bledsoe-ékat kezelni tudták, a Nuggets kisemberei pedig nincsenek erejük teljében. A Miami 90 pontot sem átlagol az elmúlt meccseken, nagy kérdés, hogy a tegnapi találkozóval ezt maguk mögött hagyták, vagy csak egyszeri kiugró teljesítmény volt.  

A meccsekhez élőképes streameket itt találtok!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus