Playoffba illő végjáték Chicagóban

Végletekig kiélezett meccsen Jimmy Butler buzzere döntött a Hawks ellen. Harrison Barnes győztes kosárral tért vissza Iowába, a Spurs és a Thunder viszont a B-csapataikkal kaptak ki tükörsimán. Kobe 27 pontja ellenére a Lakers is simán kapitulált, ahogy a Phillynek sem volt esélye a Boston ellen - jöjjenek a részletek!

A játéknap legérdekesebb jeleneteit összegyűjtő videós cikkünket itt találjátok!

Philadelphia 76ers – Boston Celtics 91-111

Kintről halálosak voltak a Kelták. A festékben nagyjából egálra végeztek a felek, a triplavonalon túlról azonban könnyedén dobálták a kosarakat a bostoniak, 40%-kal 15 hármast szórtak be. Ebből hatot egymaga Bradley vállalt, négyet az erőcsatár Sullinger, de a visszatérése után második meccsét játszó és azonnal formába lendülő Jeff Green is beköszönt háromszor – a maradék kettőt természetesen a center, Olynyk dobta…

A bostoni magasok parádésak. A Sullinger-Olynyk trió már korábban is bizonyította, hogy rendkívül komoly fegyverek akár a triplavonalon túlról is – a ma beszórt 6/11 hármasuk is erről árulkodik. Emellett lepattanózásban sem gyengék (8-8), remekül passzolnak (5 ill. 4 gólpassz), Olynyk pedig hátul is remekelt most, hiszen 3 labdaszerzése mellett kiosztott 3 sapkát is.

A külső sor el van Rondo nélkül is. Bradley egyre stabilabb és támadásban is egyre jobb (6/9 hármas ma), Smart ugyan a dobását csak minden második meccsen találja, de minden másban remek, Turner mindenben hasznos és most már Green is belelendült – és akkor még a padról érkező Thorntonról nem is beszéltünk.

Így megint nem tűnik NBA-szintnek a Philly. Carter-Williams mellett Noel sem lépett pályára és bár Tony Wroten, Elliot Williams és esetenként Henry Sims sem tűnt rossznak, komoly csapatban aligha férhetnének a kezdő közelébe. Nem is volt köze a meccshez a Sixersnek, támadásban főleg a káosz uralkodott.

McGruder két percet kapott. A tavaly Pakson játszó bedobó szűk két minutum alatt egyetlen kettesét pontra váltotta, illetve leszedett egy lepattanót, másra nem lehetett ideje.

A 76ers legjobb dobói: Williams 17/6, Wroten 17/6, Moultrie 16
A Celtics legjobb dobói: Sullinger 21/12, Bradley 20/18, Green 18/9

 

Golden State Warriors – Denver Nuggets 104-101

Barnes hazatért. Harrison Barnes Iowában nőtt fel, ezt a meccset pedig Des Moines-ben, Iowában játszották. Már az elején ünnepelte őt a közönség, majd amikor bepörkölt egy triplát, még inkább. Aztán jött a slusszpoén: 6,8 mp-cel a vége előtt egy távoli tempót süllyesztett el, ezzel bebiztosítva csapata győzelmét.

McAdoo készítette elő. Bár a győzelmet jelentő dobást a hazai fiú követte el, ezt James Michael McAdoo-nak köszönhette, hiszen a Nuggets 13 ponttal is vezetett az utolsó negyedben, de az újonc erőcsatár 16 pontot szórt be a záró etapban és gyakorlatilag egyedül fordította meg a mérkőzést.

A Splash Brothers csak megmutatta magát. A Curry-Thompson duó mindössze 17 percet volt a pályán, igaz, ezalatt parádéztak. Három-három triplát pörköltek be, együtt 31 pontot dobtak, kiosztottak 9 gólpasszt, teljes mértékben dominálták a meccset – aztán leültek és átadták a show-t a többieknek.

Sok volt az eladott labda. 29 alkalommal szórta el a játékszert a Denver, ráadásul Lawsonnak a dobás sem ment, így Mozgov hiába játszott jól megint belül, akárcsak Chandler, ez most kevésnek bizonyult.

Holiday nyolc percet kapott. Az ex-szolnoki bedobó ennyi idő alatt négy dobásából egyet váltott kosárra, egyszer betakarták, egy blokkot ő is kiosztott, eladott egy labdát, de jegyzett két gólpasszt is.

A Warriors legjobb dobói: McAdoo 20, Thompson 18/9, Curry 13/9
A Nuggets legjobb dobói: Chandler 18/9, Mozgov 18/3, Green 12

 

Chicago Bulls – Atlanta Hawks 85-84

Jimmy Butler elképesztő. Tizenkilenc ponttal vezetett a Hawks az utolsó negyed elején, de 14,5 mp-cel a vége előtt Butler három büntetőjével kiegyenlített a Chicago. Ez az idő elég volt a Hawksnak egy válaszra, Schroder betörése után feltette a ziccert, 1,5 mp maradt az órán. De még nem volt vége, ismét jött Butler, aki a bedobás után azonnal emelte fordulásból a hármast, ami beesett, így PO-ba illő végjátékban hozta a meccset a Chicago.

Nem virágzott a támadójáték. Egyik csapat sem érte el a negyven százalékot sem mezőnyből, Butler 29 pontján és meccsnyerő dobásán kívül igazán kiemelkedő egyéni teljesítményt sem láthattunk, nem estek a hármasok (ez különösen a Hawks rendszerében gond) sem, ugyanakkor a vendégek elég sok faultot ütöttek be, így a vonalról javíthatott a Bulls.

Bizonyítanak a Hawks fontosabb cseréi. Sem Teague, sem Millsap nem lépett pályára, de a helyettük kezdőbe kerülő Schroder és Scott hozták, amit kellett. Előbbi 11 pontja (közte ugye a majdnem meccsnyerő kettessel) mellé négy lepattanóval és hat gólpasszal is jelentkezett, utóbbi pedig 15 pontot szórt be tíz dobásból – ha kezdőként nem is biztosan, de elsőszámú csereként mindegyikükre lehet számítani.

A Bulls legjobb dobói: Butler 29/3, Gasol 11, Rose 10/3
A Hawks legjobb dobói: Scott 15/3, Schroder 11, Jenkins 10/3

 

New Orleans Pelicans  - Oklahoma City Thunder 120-86

Scott Brooks nem bízta a véletlenre. Durant mellett Westbrook, Ibaka, Perkins, Jackson, Collison és Morrow sem lépett pályára – az MVP-vel együtt gyakorlatilag a hét legjobb játékos. Maradt az alaprotációból Lamb és Adams, ők hozták is, amit kell. Roberson jól sáfárkodott a lehetőségeivel, Telfair inkább csak dobott, mint gondolkodott, a többiek nem kerültek közelebb céljaik eléréséhez.

Anthony Davis újabb pazar meccse. Ugyan a Thunder második sora ellen más megítélés alá esik a teljesítménye, de gyakorlatilag akkor szerzett kosarat, amikor akart – 26 perc alatt 28 pontig jutott 10/15-ös mezőny- ill. 8/8-as büntetőmutatóval, személyében jelenleg az NBA legjobb formában lévő játékosát tisztelhetjük.

Austin Rivers alakul. Két éve borzalmas meccsekkel mutatkozott be Doc Rivers fia a ligában, majd a tavalyi szezonban már egy fokkal jobban kijött neki a lépés. Ebben az előszezonban eddig úgy néz ki, hogy szintet lépett, a dobás ugyan most nem ment neki, de büntetők segítségével eljutott 11 pontig, határozottan jól irányított és végül 5 gólpassz mellett 5 lepattanót is begyűjtött.

A Pelicans legjobb dobói: Davis 28, Anderson 17/9, Holiday 14
A Thunder legjobb dobói: Lamb 20/3, Telfair 16/6, Adams 12

Phoenix Suns – San Antonio Spurs 121-90

Nagyágyúk nélkül. Aaron Baynes, Matt Bonner és az újonc Kyle Anderson alkotta a Spurs kezdő frontcourtjét, ebből is látszott, hogy Gregg Popovich inkább a kiegészítőknek adott lehetőséget. Tony Parker és Danny Green kezdőként összesen 48 percet töltött a pályán, Splitter és Leonard sérülések, Duncna és Ginobili pihentetés okán nem játszott az előző hetet még európai körúttal töltő San Antonióban. 

Robert Sarver kárpótolta a nézőket. A Suns tulajdonosa látva a Spurs felállását, mikrofont ragadott, és azt mondta a nézőknek, hogy akik névvel-címmel visszaküldik a jegyüket, azok ajándékot kapnak a franchise-tól. 

A Suns készen áll a rajtra. Nagyjából ennyi derült ki a Spurs ellen dobófesztivált rendező Phoenixről, mezőnyből 55, tripláról 52 százalék felett tüzeltek. Goran Dragic és Eric Bledsoe sziporkáztak, a Morris-ikrek 30 pontot termeltek, Isaiah Thomas pedig 4 triplát vágott be – úgy jutottak 120 pont fölé, hogy Gerald Green nem vette túl komolyan (2/10 mezőnyből). 

A Suns legjobb dobói: Dragic 20/3, Mark. Morris 17/3, Thomas 15/12. 
A Spurs legjobb dobói: Daye 17/9, Baynes 11, Belinelli 10/3, Joseph 10.

Los Angeles Lakers – Utah Jazz 86-119

Foghíjas volt a Lakers. Már tavaly is óriási gondokat okozott a rengeteg sérülés, úgy tűnik, hogy idén sem lesz ez másként Nash-éknél. A kanadai irányító szokásos idegbecsípődését nyögi, cseréje, Jeremy Lin bal bokája miatt ült, de nem játszott a tavalyi rotációból Henry, Young, Kelly és Sacre sem kisebb-nagyobb problémák miatt. 

Bryant nem volt rossz. A Lakers legendája 28 perc alatt 27 pontot dobott vállalható mezőnymutatóval (10/23), de vállalhatatlan büntetőszázalékkal (7/13). Amíg a pályán volt, csak hat ponttal kapott többet a Lakers, mint amennyit dobott. A különbség a kispadoknál jött ki, a kezdőötösben egyedül Nash/Lin hiányzott, nem is játszottak rosszul (Boozer 17 pont, Hill 12 pontos, 14 pattanós dupla-dupla).

Mindenki lehetőséget kapott. 12 Utah-játékos tölthetett a pályán legalább 10 percet, ugyanennyien szereztek legalább két mezőnykosarat. Derrick Favors és Hayward szépen dolgozott a kezdőben, a kispadról pedig Dante Exum 13 ponttal és 6 gólpasszal jelentkezett mindössze 19 perc alatt. Rudy Gobert ma csak 11 percet kapott, de a francia ez idő alatt is újra igazolta, hogy készen áll a nagyobb feladatokra: 9 pontot dobott 3/3-as mezőnnyel és 3/4-es büntetőzéssel – mellesleg e 11 perc alatt a Jazz 22 pontot vert a Lakersre. 

A Lakers legjobb dobói: Bryant 27, Boozer 17, Hill 12.
A Jazz legjobb dobói: Hayward 16/3, Favors 15, Exum 13/3. 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus