Portlandbe látogat a Warriors, Clevelandbe a Rockets

A bombaformában lévő Lillard várja Curry-éket - folytatná nagy clevelandi szériáját a Houston - pályán a Spurs, a Lakers és a Knicks is.

 

Cleveland Cavaliers – Houston Rockets 23:00

Érdekes meccs lehet, a bajnok még nem hibázott és a hazai pálya is mellettük szól, de a játék akadozott azért itt-ott, komolyabb védekezés ellen gyengébben dobtak Jamesék. Kérdés, hogy a Rockets melyik arcát mutatja, hiszen Mike D’Antoni szerint egyelőre a védekezésük jobban működik, mint a támadójátékuk, ami nála elég szokatlan – ha úgy védekeznek most is, mint legutóbb a Dallas ellen, akkor lehet keresnivalójuk. Alapvetően természetesen esélyesebb a Cavs, de figyelmeztető jel, hogy az utóbbi négy meccsét megnyerte ebben a csarnokban a Houston…

Philadelphia 76ers – Orlando Magic 00:00

Két nyeretlen csapat találkozik, eddig mindkét együttesnek csak villanásai, jobb periódusai voltak, de stabilan nem tudtak meggyőző teljesítményt nyújtani. A Sixersnél minden Joel Embiidről szól, de nem erőltetik túl egyelőre, érdekes lesz, hogy most mennyire használják majd és hogy mire megy a Vucsevics-Ibaka-Biyombo sor ellen – a papíron jól mutató állomány ellenére eddig 107 kapott pontot átlagol a Magic. Támadásban egyik fél sem lehet büszke magára, így előzetese nem számíthatunk túl sok pontra és látványos meccsre. A Philly-nél Jahlil Okafor elvileg felépült, de a stáb szerint még nem vetik be, az újonc Saric-tól viszont mindenképpen több kell: eddigi 21 dobásából 17-et elhibázott.

Indiana Pacers – Los Angeles Lakers 00:00

A Pacers eddig közel sem teljesít úgy, ahogy szeretne, egy hosszabbításos győzelem mellett két vereség a mérleg, Jeff Teague pedig egészen szörnyű dobóformát (8 pont, 20% mezőnyből) mutat – neki muszáj jelentősen javulnia, hogy működjön a gárda játéka. Stuckey és Miles továbbra is sérüléssel bajlódik, de Aaron Brooks a hírek szerint visszatérhet ezen a meccsen, ez segítheti a hazaiakat, de a támadójátékot intézi a George-Turner kettős, védekezésben kellene leginkább összekapniuk magukat. A Lakersnél eddig megvan a tartás, Julius Randle remekel és bár D’Angelo Russell nem dob jól, így is ő a csapat egyik motorja – döntő lehet, hogy ő mire megy a szenvedő Teague ellen. Az eladott labdákról is érdemes szólni, mert a vendégek adják el a második legtöbbet, de sokat is szereznek és meccsenként 21,3 pontot dobnak ezekből.

Miami Heat – Sacramento Kings 00:30

A Heat egy győzelem mellett két szoros meccset veszített el és otthon, a back-to-backből ellen érkező Kings ellen mindenképpen nyerniük kell a floridaiaknak. A döntő faktor természetesen a Whiteside-Cousins csata lehet, a Miami centere óriási formában van elöl-hátul és láttuk, hogy ha Cousinst valaki lassítja, akkor gondban lehet a Sacramento. A vendégek fáradtabbak lehetnek, de az látszik, hogy Joerger irányítása alatt kulturált és szervezett játékot játszanak, nagyon nehéz őket megverni még akkor is, ha nem dobnak jól – Lawson jól bontja a védelmet, a többiek pedig élnek a lehetőségekkel. Fontos lehet, hogy mit csinál a Heat a második félidőben, eddig rendszeresen volt egy-egy leolvadásuk ebben az időszakban.

Detroit Pistons – New York Knicks 00:30

Itt is döntő lehet a centerek közötti párharc, hiszen Andre Drummond az előző két meccs mindegyikén elérte a húsz lepattanós határt, rá építve pedig mindkét mérkőzést tükörsimán nyerte meg a Pistons – védekezésben remekeltek és végig kontrollálták az összecsapásokat. A túloldalon Joakim Noah védekezése, mentalitása és passzai is előtérbe kerültek az előző találkozón, miközben mellette Kristaps Porzingis termeli a pontokat, így nem túlzás kijelenteni, hogy a magasemberek csatája alapvetően határozhatja meg a meccs képét. Eddig szervezettebb és kiegyensúlyozottabb volt a Pistons, de a Knicks sztárjai bármelyik meccset képesek eldönteni és támadásban alapvetően hatékonyabbak lehetnek, érdekes találkozó elé nézünk.

New Orleans Pelicans – Milwaukee Bucks 01:00

Két csalódott csapat találkozik, a Pelicans Anthony Davis brutális estéi ellenére nyeretlen, a Bucks pedig eddig egyedül a Brooklynt tudta megverni egy buzzerrel – legutóbb mindkét fél nagyon gyenge játékot produkált. Egyik együttes sem dob jól és védekezésben is vannak gondjaik, kérdés, hogy Davis egymaga képes-e megnyerni a találkozót, vagy Antetokounmpóék kapják el a ritmust idegenben – Davis arról beszélt, hogy a többieknek kell kosárra váltani a kialakított jó helyzeteket…

Minnesota Timberwolves – Memphis Grizzlies 01:00

A két csapat találkozott már, akkor a Wolves 17 pontos előnyt adott le és az extrán dobó Grizzlies győzni tudott, most Minnesotában csapnak össze a felek – a Thibodeau-féle Minny most mutatkozik be hivatalosan hazai pályán. A Memphis legutóbb Marc Gasol extra kosaraival győzött és valószínűleg most is számíthatunk arra, hogy dobálni fog kintről, az ő csatája Townsszal ezúttal is meghatározó lehet – Thibodeau azonban elsősorban a védekezésre hívta fel a figyelmet, azzal nem elégedett. Azt várja csapatától, hogy jóval keményebben játsszanak az eddigiekhez képest és ha ezt saját közönségük előtt megteszik, bőven lehet keresnivalójuk.

San Antonio Spurs – Utaz Jazz 01:30

A Spurs eddig idén is a Spurs, 4-0-lal áll Gregg Popovich csapata úgy, hogy Danny Green még nem játszott és pihentették már Parkert, Ginobilit, de Aldridge-ot is. Eddig Kawhi Leonard hoz MVP-formát elöl-hátul, mellette pedig főleg a cserék, Mills, Ginobili, Dedmon és Lee játszanak jól – a második sorra valószínűleg most is nagy szerep vár. A Jazznél ugyanis ezzel vannak gondok, Hayward továbbra sincs és a pad kissé kiürült, mivel Joe Johnson és Boris Diaw is a kezdőbe került, igaz, lehet, hogy Favors lassan visszaveszi a négyes posztot a franciától. A vendégek védekezése eddig rendben van, elöl viszont akadozik a gépezet, most is sok múlhat majd George Hillen. Az említett Diaw játéka külön érdekesség lehet, hiszen hosszú évek után most nyáron hagyta el San Antoniót, rögtön visszatér tehát korábbi sikerei színhelyére.

Portland Trail Blazers – Golden State Warriors 03:00 (Sport1 - ÉLŐ)

Rendkívül érdekes meccs lehet ez és nem csak azért, mert a Warriors nem játszik jól egyelőre. Steve Kerr Damian Lillard nevét mondta, amikor arról kérdezték, hogy szerinte ki lehet idén az MVP, a Blazers irányítója tavaly 36,5 pontot átlagolt a GSW ellen az alapszakaszban, 31,8-at a playoff-párharcuk során és volt egy emlékezetes 51 pontos estéje is Steph Curry-ékkel szemben – ráadásul az idei szezont is bombaformában kezdte. A túloldalon akadozik a gépezet, de Kevin Durant és Steph Curry így is hozza magát és a pontokat, egy idegenben megnyert rangadó pedig sokat lendíthetne a gárda önbizalmán – nagy egyéni teljesítményekre, sok pontra és látványos találkozóra van kilátás.

A mérkőzésekhez élőképes streameket ezen a linken találtok!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus