Rangadók Indianában, New Yorkban és Portlandben!

Ma éjjel 12 összecsapással jelentkezik a világ első számú kosárlabdaligája, az NBA, s olyan csemegék is találhatók a programban, mint a Brooklyn indianai látogatása, vagy az Anthony vs. James párharc. de az idény két kifejezetten kellemes meglepetése, a Portland és a Toronto is egymásnak feszül. Lássuk, mit érdemes tudnunk az egyes párosítások előtt!

Indiana Pacers - Brooklyn Nets (01:00)

A Bynumot leigazoló, de ma még be nem vető Pacers otthon azt a Brooklynt fogadja, mely szépen menetel eddig 2014-ben, de két frusztráló vereség után érkeznek a Brook Lopez nélküli vendégek, akik lehet, hogy Kirilenkót sem vethetik be még ma. Az esélyek akkor is egy irányba mutatnak, ha tudjuk, hogy a ligaelső is beleszaladt pár váratlan és csúnya pofonba, de kerekedhet ebből egy izgalmas, szórakoztató meccs is.

Washington Wizards - Oklahoma City Thunder (01:00)

A Wizards és a Thunder egészen más szintet képvisel ebben a szezonban (is), bár ez valahol nincs rendben, hiszen a fővárosiak kerete sincs sokkal elmaradva az OKC-étől, pláne ha belevesszük, hogy Russell Westbrook még mindig nincs a nyugati listavezetőnél. John Wallék vélhetően nagyon felszívják magukat erre a csatára a zsinórban 10 diadalnál tartó Oklahoma City ellen, de akkora lendületben van Scott Brooks csapata, hogy azt mondhatjuk, komoly meglepetés lenne, ha a Wizards képes lenne megállítani Durantéket.

Atlanta Hawks - Minnesota Timberwolves (01:30)

A Hawks még mindig meccsekkel 50 százalék felett áll, pedig már hosszú hetek óta kidőlt a sorból Al Horford és Jeff Teague is csak most tért vissza náluk. A Minnesota Nikola Pekovics nélkül extra belső erőket kell, hogy megmozgasson a győzelmek érdekében, de nem sansztalanok Atlantában, ahol pont ötösben gyenge az ellenfél. Kevin Love mellé azonban Ricky Rubiónak is fel kellene nőnie és kellenek a triplák is Kevin Martinéktól, pláne mivel egy bizonyos Kyle Korver által fémjelzett külső sora van a riválisnak...

Detroit Pistons - Philadelphia 76ers (01:30)

A Pistons megint összerogyhat az esélyesség terhe alatt, ami nem is lenne annyira meglepő, hiszen tele van vesztes típusú játékosokkal az amúgy tehetséges keretű detroiti alakulat, a Philadelphia pedig mindenféle nyomás nélkül utazhatott el az autóvárosba. Hajtós, de teljesen kiszámíthatatlan meccs van itt kilátásban, ami leginkább a palánk alatt dőlhet el.

Houston Rockets - Cleveland Cavaliers (02:00)

A Rockets talán ma már bevetheti James Hardent, de ha mégsem tud beöltözni a szakállkirály, akkor is kötelező a győzelem a Varejao nélkül a palánk alatt elég vékonyka Cleveland ellen. Amennyiben nem tudja megúszni a súlyos kiütést a Cavs, úgy Mike Brown alatt is rezeghet a léc, tehát valamit lassan fel kell mutatnia az év egyik legnagyobb csalódását jelentő gárdájának.

Memphis Grizzlies - Milwaukee Bucks (02:00)

A Memphis elvesztette Mike Conleyt több hétre, de az ő távollétében is alapelvárás az ötös sikerszériánál tartó Memphistől, hogy legyűrje a Milwaukee-t otthon. Sok izgalmat ne várjunk, de az mindenképp érdekes kérdés, hogyan oldja meg a irányító pótlását a Grizzlies a borzasztóan gyenge és tartalékos wisconsiniak ellen.

New Orleans Pelicans - Chicago Bulls (02:00)

A Pelicans már számíthat Anthony Davisre, akivel együtt lehet is sansza a Bulls ellen az NOP-nek, bár a chicagóiak meglepően jól muzsikálnak még idegenben is az utóbbi napokban, úgyhogy önbizalommal felvértezve érkezhetnek New Orleansba. Harcos meccs várható a két tartalékos, de lelkes gárdától, igazi favorit nélkül.

San Antonio Spurs - Sacramento Kings (02:30)

A Spurs legutóbbi hét meccsét megnyerte a Kings ellen, de most három vereség után és még mindig sérültekkel tele várhatják az összecsapást. Ginobili még most sem léphet pályára, viszont Cousins sem valószínű, hogy játszik, legalább edzője szerint, márpedig nélküle még nem nyert a Kings. 

New York Knicks - Miami Heat (02:30)

A korábbi gondok után zsinórban négyet nyert a Knicks otthon, ráadásul január 9-én a Miamit is megverték már, akik a Thunder elleni méretes pofon után igyekeznek felállni és tapadni a keleti éllovas Pacersre. A bajnok védekezése koránt sem működik olajozottan, és ezt a kintről az utóbbi időben majdnem 50%-kal célzó New York könnyen megbüntetheti.

Phoenix Suns - Charlotte Bobcats (03:00)

Kemba Walker továbbra is a maródiak listáját erősít a vendégeknél, akik így jobb híján Al Jefferson nagy formájában bízhatnak. A Suns a Pacers támadójátékát le tudta szedni a pályáról, a Bobcats sem okozhat nagy gondot, legutóbbi találkozójukon 90 ponton tartották Jeffersonékat, de a Charlotte is top10-es védőcsapatnak számít, így egy kevéspontos, de mindenképpen szoros meccsre számíthatunk.

Portland Trail Blazers - Toronto Raptors (04:00)

A Raptors a Denverben aratott győzelemből érkezik Portlandbe, ahol a hazaiak megpróbálnak a meglépő Thunder után zárkózni. Legutóbbi találkozásuk pontzáport és Blazers-győzelmet hozott, ezúttal is erre van kilátás, a Raptors ugyanis 2006 decembere óta nem nyert Portlandben. 

Los Angeles Clippers - Utah Jazz (04:30)

Marvin Williams és Derrick Favors játéka is kérdéses a vendégeknél, a hazaiaknál pedig Chris Paul nem játszhat még mindig - bár mióta nem játszik, Blake Griffin 25,4 pontot átlagol. December végén már összecsaptak szintén LA-ben, akkor 98-90-re nyert a Clippers, és ezúttal is ők az esélyesek a back-to-backből érkező Jazz ellenében. 

A meccsekhez élőképes streamet ezen a linken találtok

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus