Rögtön visszavághat a Memphis és a Charlotte is

24 óra alatt másodszor csap össze a Memphis a Heattel, a Knicks pedig a Charlotte-tal - folytatná szériáját a GSW.

 

Washington Wizards – San Antonio Spurs 01:00

A Spurs tegnap Bostonban nyert, míg a Wizards John Wall vezérletével legyűrte az Orlandót, de a fővárosiak most sem voltak igazán meggyőzőek – kérdés, hogy az idegenben még veretlen texasiak ellen mire mennek majd. Védekezésben nagy különbség van a felek között, de a kezdők tegnap sem villogtak Popovich csapatában, az pedig nem elvárható, hogy a cseresor hozza a mérkőzéseket – Parkeréknek valahogy meg kell fogni Wallt, támadásban pedig ki kell használniuk a Wizards gyengeségeit. Fontos lesz, hogy a Washington mennyire tudja azt a védekezést hozni, amit az előző két találkozón, mert ez elengedhetetlen lenne számukra a sikerhez.

Charlotte Hornets – New York Knicks 01:00

A két csapat tegnap éppen egymás ellen játszott, hosszabbításban nyerni tudott otthon a New York, most viszont repülnek a felek Charlotte-ba. Idegenben jóval kevésbé hatékony (1-5) a Knicks, de a fő kérdés, hogy melyik fél hogyan kezeli a back-to-backet, főleg egymás ellen – a hazaiaknál Marvin Williams valószínűleg hiányozni fog, ez számíthat. Összességében remek formában vannak a vendégek, de a Charlotte-nak most nagyon kellene a győzelem, hogy megtörje a negatív szériát.

Oklahoma City Thunder – Detroit Pistons 02:00

Tegnap nagy csatában ismét nyerni tudott az OKC, de a hosszabbításos back-to-back nem a legbiztatóbb a frissességet szem előtt tartva – igaz, most legalább ismét használták Oladipót, most is ez lehet számukra a recept. A Pistons remek védekezéssel fogta meg a Clipperst, így komoly önbizalommal léphetnek pályára, de az 1-7-es idegenbeli mérleg továbbra sem véletlen – támadásban és védekezésben is teljesen más minőséget képviselnek otthon. Tűzerőre márpedig szükségük lesz, mert Westbrookot nem nagyon tudja megállítani semmiféle back-to-back, az OKC biztosan rohanni fog az ő vezérletével.

Miami Heat – Memphis Grizzlies 02:00

Tegnap komoly meglepetésre győzni tudott a Heat idegenben, de most aligha lesz annyira enervált a Memphis még akkor sem, ha ezúttal Floridában ütköznek meg a felek. Azok a taktikai húzások, amelyeket Spoelstra bevetett korábbi segédje ellen, nem biztos, hogy még egyszer ülni fogak, a Grizzies pedig támadásban kategóriákkal többet tud a tegnapinál még akkor is, ha Zach Randolph nem játszik. Persze az erősen tartalékos Heatben is van még plusz, Whiteside pocsék estét fogott ki, az ő benti játéka most nagyon kellene a hazaiak számára.

Golden State Warriors – Minnesota Timberwolves 04:30

Mindkét együttes győzelemből érkezik, a Warriors sorozatban tizedik sikerével átvette a vezetést a ligában, a Wolves pedig egy negatív szériát tört meg a Phoenix ellen, méghozzá egy 31-10-es utolsó negyeddel. Ez adhat önbizalmat a gárdának, de védekezésben továbbra sem stabilak, és vannak nagyon gyenge periódusaik, ez pedig nem biztos, hogy belefér a szenzációs támadójátékot produkáló, egy-egy őrült futást mindig bemutató GSW ellen.

A mérkőzésekhez élőképes streameket itt találtok!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus