Rose kosarával nyert a Bulls LA-ben!

Sokan várták, hogy a négymeccses eltiltásának első "adagját" töltő Andrew Bynum nélkül és a csuklójában szakadt szalaggal pályára lépő Kobe Bryant-tel felálló Los Angeles Lakers akár még csak méltó ellenfele sem lesz a tavalyi alapszakasz győztesének, de végül a semleges szurkolók sem fanyaloghattak, a nap legjobb meccsén sokkal többet hozott a Mike Brown edzette aranysárga-lila társaság, mint amit amit sejtettünk volna, de ez sem volt elég az időközben feltámadó, majd a végén gyilkos Rose húzta Bulls ellen...

Los Angeles Lakers - Chicago Bulls 87 - 88 (20-22, 29-34, 20-12, 18-20)

Itt is egyfajta ünnepléssel kezdtek a felek, Derek Fisher, a lockout alatt a Játékos Szakszervezet élén harcoló vezető mondott köszönetet a szurkolóknak, akik kitartottak a csapata és az NBA mellett. Ahogy azt Tőrös Balázs és Szaniszló Csaba, a Sport1 kommentátora és szakértője is megjegyezte, a rutinos hátvéd elég jól mozgott a pályán mezben is - ahhoz képest, hogy nemrég még öltönyben futkározott az egyik tárgyalóteremből a másikba...

Az első negyedben jobban kezdett a Lakers, Bryant-en nem nagyon lehetett látni, hogy bármi fájdalma lenne, 23 mezőnydobást vállalt az egész mérkőzésen, aminek majd a fele a gyűrűben is kötött ki, ugyanolyan aktív volt, mintha semmiféle sérülése nem lenne. Mellette a már virtuálisan "elcserélt" Pau Gasol is meglepően agresszíven kosarazott (persze, magához képest), az elég szokatlan kezdőötössel nyitó LAL (McRoberts a palánk alatt, Ebanks bedobóban) pedig sokáig kézben tartotta a meccset a nyitónegyedben. Aztán jött az addig nem sokat csináló Rose és az első etap végére már a keletieknél volt az előny.

Ám a második periódusban sem tudott nagyon elszakadni Tom Thibodeau, azaz a tavaly Év Edzője díjat kapó szakvezető alakulata, a hazaiak kiegészítő személyzete meglepően szépen produkált, a vezérek mellett a 7 pontos, 8 lepattanós Troy Murphy is régebbi önmagára emlékeztetett, a "névtelen" újonc, Goudelock 2 triplát is bevarázsolt, a 12 egységig jutó Steve Blake pedig úgy játszott, ahogy tavaly kellett volna neki az egész idényben... Ettől függetlenül a vendéglátók védelmét dicsérni nem fogjuk, ugyanis 34 pontot zúdított rájuk ebben a 10 percben a Chicago, Deng és Boozer is érdemben fel tudott lépni az előző szezon alapszakasz MVP-je mellé ponttermelésben.

A félidei 6 pontos hátrányt a fordulás után szépen ledolgozta a Lakers, sőt, ennél egy arasznyival nagyobb előnnyel zárták a harmadik periódust! A Bulls hiába szedett sokszor támadólepattanókat, egyszerűen besült az egész csapat, ami nem csak a hazaiak hatékony csapatvédekezésének volt köszönhető, hasonló gondokkal küzdöttek Rose-ék ebben az időszakban, mint a tavalyi rájátszás vége felé. Közben a LAL Blake tripláival és Kobe gólpasszaival egyre jobban elszakadt, a meccsben maradásért küzdött ekkor a Bulls!

A záró játékrész derekán már volt közte 11 is, és az utolsó bő három perc előtt ez nem is akart drasztikusan csökkenni. Onnantól viszont kijött, hogy a mostani Lakers rotációja eléggé szűk és messze nincs annyira összerakva ez a gárda még, mint a tavaly szinte ugyanebben az összetételben masírozó Chicago. Brewer-ék fantasztikus védekezéseket mutattak be akcióról akcióra, de egy percen belülre érve még mindig hat volt közte, köszönhetően Bryant gyönyörű egyéni megoldása után! Ekkor viszont Deng egy kihagyott tripla után támadópattanót szedett és 2+1-es tőrdöfést vitt be, de még csak az ellenfél "testébe", nem a "szívébe".

A Los Angeles-iek magukat szúrták szíven, amikor egypontos fórnál 20 szekundummal a vége előtt ők jöhettek, de a 28 pontos Bryant és a majdnem dupla-duplázó Gasol elszerencsétlenkedték az első passzt, majd Derrick Rose egy lépésgyanús szituáció után megcsinálta a betörést és egy nehéz, egykezes dobással megszerezte a vezetést övéinek! Kobe az időkérés után már nem tudott válaszolni 4,8 másodperc alatt, Noah és Deng közös erővel szerelték a kísérletét, miután Mr. 81 kicsit sokat várt a megindulással.

Lélektanilag nagyon fontos győzelemmel nyitotta az idényt a Bulls, mindig komoly fegyvertény a Bryant-el felálló Lakers pályáján diadalmaskodni, főleg, ha a vendéglátó ennyire hősiesen és elszántan küzd. A LAL hibái nélkül ez a Chicago siker nem születhetett volna meg, de ebből a vereségből Mike Brown-ék is tudnak építkezni a folytatásban, ennyit nem sokan vártak a nyugati nagyágyútól, főleg Bynum eltiltása alatt. Mindenesetre a "Világbéke" (Metta World Peace - született: Ron Artest) a mai napon nem nyert, de a debütálás megvolt az új névvel...

A Lakers legjobbjai: Bryant (28 pont, 7 lepattanó, 6 gólpassz, 2 szerzett labda, 8 eladott labda), Gasol (14 pont, 8 lepattanó, 3 gólpassz, 3 blokk), Blake (12 pont, 3 lepattanó)

A Bulls legjobbjai: Rose (22 pont, 6-ból 4 tripla, 5 gólpassz, 5 eladott labda), Deng (21 pont, 7 lepattanó, 3 gólpassz, 4 szerzett labda), Boozer (15 pont, 6 lepattanó)

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus