SL, Las Vegas, 9. nap: A Lakers már az elődöntőben

Ma hajnalban lejátszották a Las Vegas-i nyári ligás torna negyeddöntőit - az orlandói győztes Dallas és a Lonzo Ball-Kyle Kuzma párosra alapozó Lakers is ott van a négy között, a ma éjszakai elődöntőben pont egymás ellen játszanak, a másik ágon pedig a Portland és a Memphis csapnak majd össze.

Las Vegas, 9. nap

Portland TrailBlazers - San Antonio Spurs 94-87

A Blazers a második negyedben vette át az irányítást, és bár a harmadik felvonásban egyszer még egalizált a Spurs, a negyedik negyed nagy részében már Portland akarata érvényesült. A győztesnél Jake Layman (23 pont, 9/24 mezőny, 7 pattanó), az idei első körös Caleb Swanigan (16 pont, 9 pattanó, 3 gólpassz) és RJ Hunter (16 pont, 3 pattanó, 5 gólpassz) emelkedett ki pontszerzés terén, míg a túloldalon az idei első körös Derrick White (20 pont, 5 pattanó, 4 eladott labda) volt a legeredményesebb.

Miami Heat - Memphis Grizzlies 95-98

A nap legszorosabb találkozóján a Heat 9 pontos előnyt adott le az utolsó szűk 4 percben, és még Gian Clavellnek (20 pont, 4 gólpassz) kellett egyenlítenie egy triplával 5 másodperccel a negyedik negyed vége előtt. Az első kétperces ráadás alatt nem jutottak döntésre a felek, aztán a második 2 perces hosszabbításban Wade Baldwin IV (12 pont, 4/17 mezőny, 10 pattanó) és Wayne Selden Jr. (24 pont, 5 pattanó, 4 gólpassz) vezetésével győzött végül a Memphis. A Grizzliesnél a padról a második körös Dillon Brooks (14 pont, 4 szerzett labda) és Vince Hunter (13 pont, 12 pattanó) nagyon hasznosan kosaraztak, a Heatnél pedig Clavell mellett Matt Williams (18 pont, 3 pattanó) és Zach Auguste (16 pont, 4 pattanó) voltak igazán hasznosak - sem az ex-körmendi Trey McKinney-Jones, sem az idei 1/14-es Bam Adebayo nem léptek pályára.

Boston Celtics - Dallas Mavericks 74-91

A Dallas a második negyed második felében lépett meg igazán a Jayson Tatumot (jobb térd), Jaylen Brownt (jobb comb), Abdel Nadert (bal vádli) és Ante Zizicet (bal combhajlító) is nélkülöző Celticstől, onnantól nem volt kérdés a győzelmük. A Mavsnél ezúttal Yogi Ferrell (20 pont, 5 gólpassz) és Nicolas Brussino (18 pont, 5 pattanó) voltak a legjobbak, Dennis Smith Jr. (3 pont, 1/6 mezőny, 2 gólpassz) ezúttal nem villogott, sőt, viszont csak 15 percet játszott. A túloldalon Rosco Allen volt a legeredményesebb, ahogy arról írtunk már délelőtt - az idei második körösök, Jabari Bird (6 pont, 5 pattanó) és Semi Ojeleye (6 pont) nem váltották meg a világot.

Los Angeles Lakers - Brooklyn Nets 115-106

A Nets az első három negyedben szinte végig jobban állt, aztán a záró 10 percre fordult a kocka, ott már lényegében végig az aranysárga-lilák álltak jobban. A Lakersnél az 1/2-es Lonzo Ball (14 pont, 9 pattanó, 7 gólpassz) megint hozta a tripla-dupla közeli számsort, de a szintén idei első körös Kyle Kuzma (26 pont, 4 gólpassz, 3 pattanó, 2-2 szerzett labda és blokk), valamint Vander Blue (27 pont) emelkedtek ki ma igazán, és Matt Thomas (17 pont, 8 pattanó) is kifejezetten jó volt - Ivica Zubac (9 pont, 8 pattanó, 4 gólpassz) kicsit eltűnt mellettük. A túloldalon a Spencer Dinwiddie (22 pont, 5 pattanó, 4 gólpassz), Isaiah Whitehead (15 pont, 6 pattanó, 3 gólpassz), Rondae Hollis-Jefferson (15 pont, 13 pattanó, 3 gólpassz), Caris LeVert (23 pont) négyes vitte a prímet.


A mai program

00:00  Portland TrailBlazers - Memphis Grizzlies
02:00  Los Angeles Lakers - Dallas Mavericks

A meccsekhez élőképes streamet ezen a linken találtok!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus