Sorozatban hetedik győzelmére készül a Portland

Újabb jelentős lépést tehet a rájátszás felé a Blazers, a Minnesota viszont már régen lemondott erről - nézzük, hogy mit várhatunk!

Minnesota Timberwolves – Portland Trail Blazers 01:00

Egyetlen meccs szerepel a mai NBA-programban, az All-Star óta ligaelit Portland látogat a Minnesotához. A két együttes bő egy hete találkozott Portlandben, akkor 12 ponttal nyert a Blazers, és most idegenben is Lillardék az esélyesek annak ellenére, hogy elveszítették egyik kulcsjátékosukat, Jusuf Nurkic-ot – kérdés persze, hogy hogyan pótolják majd, legutóbb a Suns azért nem okozott túl nagy kihívást. Alapvetően még a center nélkül is mindenük megvan ahhoz, hogy folytassák hat győzelemből álló sikerszériájukat, hiszen a két playmaker, Lillard és McCollum is remek formában van, Turner vagy éppen Crabbe is bármikor fel tud melléjük lépni, míg a túloldalon komoly gondok vannak védekezésben – rendszeresen 110, sőt, inkább 120 pont felett kapnak Rubióék. Ha ezen nem tudnak kategóriákat javítani, akkor nem lesz sok esélyük, ugyan most Townsra nincs igazán jó játékos a vendégeknél, de sokkal gördülékenyebb a Blazers játéka, sokkal nagyobb bennük a tűzerő, és sokkal magabiztosabbak is – ráadásul van motivációjuk, egy győzelemmel most már tényleg karnyújtásnyira kerülnének a playofftól. A hazaiaknál nincs sérült, de nincs meg az az átütőerő sem, ami a Portlandben igen – ha védekezésben összekapják magukat a február végi-március eleji szintre, akkor lehet keresnivalójuk.

A mérkőzéshez élőképes streameket ezen a linken találtok!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus