Spurs-Rockets 1. felvonás, visszatérhet Rose

Spurs-Rockets és Grizzlies-Pelicans PO-derbik nyugaton - visszatérhet Rose - visszavágna a Nets az Atlantának - döntő meccs előtt a Boston

A Houston San Antonióba látogat, hogy megőrizze nyugati második helyét, a New Orleans Memphisben okozna újabb meglepetést, a Bullshoz visszatérhet Rose, a Nets pedig az Atlantának vágna vissza. Döntő jelentőségű derbik tömkelege a maratoni játéknap programjában, lássuk, mit várhatunk tőlük!

Charlotte Hornets – Toronto Raptors 01:00

Kyle Lowry ezúttal sem léphet pályára, az irányító március 20-a óta csak egyetlen mérkőzésen játszott, pedig Vasquez finoman szólva sem tudja pótolni a kezdőben. Ennek ellenére a Toronto lehet nyugodtabb, különösebb veszítenivalójuk nincs, a Hornets viszont tegnap kikapott Miamiban, ezzel pedig valószínűleg végleg elbukták a rájátszást. Persze ha ma nyernek és számukra kedvező eredmények születnek a többi pályán, még lehet némi reményük, de ehhez egyrészt pontosabb támadójáték kell a Walker-Mo Williams kettőstől (Al Jefferson nélkül), másrészt pedig Kidd-Gilchrist hiányában is össze kell kapniuk a védekezésüket. Ez utóbbi különösen fontos lesz, DeRozanék bárkit szétdobnak, ha hagyják nekik, márpedig az utóbbi mérkőzéseken komoly gonddal küzdenek a hazaiak ezen a poszton.

Orlando Magic – Chicago Bulls 01:00

A hírek szerint Derrick Rose ma térhet vissza ismét, bár ezt már megszámolni sem lehet, hogy hányszor kellett leírnunk az utóbbi hónapokban – a kérdés pedig változatlan, hiszen most sem tudni, hogy mire lesz képes, mit tud hozzáadni csapata játékához. Nélküle kevesebb pontot szerez az együttes, de az utóbbi meccseken már jobban védekezett, a Gasol-Mirotic duó mellett Butler és Gibson is hozza magát, a magasemberekre pedig ma is nagy szükségük lesz, hiszen Nik Vucsevicset kell kordában tartaniuk. Ha azonban ez összejön Noah-éknak, valószínűleg hozni fogják a találkozót, hiszen bár két jó meccsen van túl a Magic, védekezésben nincs egy szinten a két csapat, és a periméterről nem valószínű, hogy tartani tudja majd a lépést a hazai csapat.

Philadelphia 76ers – Washington Wizards 01:00

Mostanában egyetlen kérdés övezi a Washington meccseit: mennyire tudják szétfutni az ellenfeleiket. Leindításokból tengernyi pontot szereznek Wallék, eközben 40% alatt tartják a riválisokat mezőnyből, ezek eredményeként az utóbbi öt mérkőzésükből négyet meg tudtak nyerni – a kérdés viszont még mindig az, hogy mennyire tudnak ma rohanni. A Philly 14,5 pontot enged ilyenből általában meccsenként, de 40% körüli dobóhatékonyságuk ma biztosan kevés lesz – legyen bármekkora hatása Noelnek, az utóbbi négy mérkőzésén minimum 12 gólpasszt kiosztó Wall meg fogja találni a 2-2-k végén a réseket. A vendégeknél Pierce és Nené valószínűleg ezúttal sem fog pályára lépni.

Detroit Pistons – Boston Celtics 01:00

A keletei rájátszás szempontjából kulcsfontosságú lesz ez a mérkőzés, a Detroit azok után, hogy 15 pontos hátrányból legyőzte a Miamit Reggie Jackson kosarával, a Boston levesébe is beleköphet. A Celtics négy mérkőzést nyert sorozatban idegenben, viszont Detroitban egymás után hatszor kaptak – a Pistons pedig most is hatékonyan játszik hazai pályán. Kérdés, hogy Jackson és Caldwell-Pope mire megy a Smart-Bradley-Thomas trióval, a kinti dobóforma valószínűleg meghatározó lesz a találkozón – az biztos, hogy Drummond belül ma is dominálni fog, fizikálisan nincs rá embere a Bostonnak. A Pistonsnál már a jövő szezont alapozzák meg és a jó forma mindenképpen biztató, de a Celtics számára fontosabb ez a derbi, hiszen egy vereséggel ismét utolérné őket a Heat a keleti nyolcadik helyen.

Brooklyn Nets – Atlanta Hawks 01:30

Pikánsnak ígérkezik a találkozó, hiszen a remek formában lévő Brooklyn négy napja 32 pontos verésbe futott bele Atlantában, ami után nyilvánvalóan hajtja őket a visszavágás vágya. A Hawks hazai pályán bombaerős, és bár idegenben is a liga egyik legjobbja, itt inkább várható egy-két esetleges pihentetés – főleg úgy, hogy Scott és Schröder is visszatért már. A hazaiak játéka továbbra is egyben van Brook Lopez és Deron Williams vezetésével, de az említett találkozón mintha a pályán sem lettek volna védekezésben, ma mindenképpen agresszívebbnek kell lenniük a periméteren – persze ha Korveréket elkapja a gépszíj, majdnem mindegy, hogy ki mennyire agresszív. A vendégeknél Paul Millsap még nem bevethető, de Muscala parádésan pótolja – nagy csatára és magas színvonalra számíthatunk még akkor is, ha Budenholzer esetleg kiülteti egy-két kezdőjátékosát, és akkor is, ha egyelőre a Chris Copeland-féle késelés miatt Pero Anticot és Thabo Sefoloshát le is tartóztatták.

New York Knicks – Indiana Pacers 01:30

Paul George visszatérése azonnal lökést adott a Pacersnek, hiszen a szezonbeli első meccsét játszó kiscsatár 15 perc alatt 13 pontot és két fontos triplát szórt be nyári lábtörése után. Kérdés, hogy George mennyit fog ma játszani, de a New York szellős védekezése ideális ellenfélnek tűnik a formába lendülésre és a visszaszokásra, bár az nem valószínű, hogy sokkal többet legyen parketten, mint legutóbb. A Pacers számára ettől függetlenül is kötelező a győzelem, hiszen egy meccsre vannak a keleti nyolcadik helytől, és George visszatérésének csak akkor van értelme, ha bejutnak a rájátszásba – ehhez Hibbertnek meg kell fognia Bargnanit, az olasz center 24 pontot átlagolt az előző három hazai mérkőzésén. A csapatok közötti különbség egyértelmű, viszont Hilléknek ezt meg is kell mutatniuk ma este.

Memphis Grizzlies – New Orleans Pelicans 02:00

A New Orleans tegnap egy nagy második félidővel és egy kérdéses utolsó játékkal le tudta győzni a Golden State-et, ezzel pedig fellépett a nyugati nyolcadik helyre – ez óriási lökést adhat nekik, ugyanakkor ma hasonlóan nagy bravúrra van szükségük. A Memphis otthonába nem nyerni járnak a csapatok, ráadásul Gasolék keményebben védekeznek a festékben, mint a GSW (Bogut extrát játszott, de faultgondok miatt sokat ült), így Davisnek is nehezebb dolga lehet. Ennek ellenére a Pelicans idén háromból kétszer elkapta a Grizzliest, sőt az utóbbi nyolc egymás elleni meccsből hatot behúzott a New Orleans, ráadásul Conley-ék az előző hat találkozóból négyszer is kikaptak – finoman szólva sincsenek jó formában. A hazaiaknak is nagyon kell a győzelem, hiszen a Houstonnal meccselnek a nyugati második helyért, de egy esetleges győzelemmel a vendégek is óriásit lépnének a rájátszás felé.

Milwaukee Bucks – Cleveland Cavaliers 02:00

Hazai pályán megállíthatatlan a Cleveland, de idegenben akadnak még döccenők, miközben a Bucks szinte kizárólag saját otthonában veszélyes. Jason Kidd csapata az előző hat meccsén csak a Golden State és az Atlanta ellen maradt alul, OJ Mayo fellépett első számú pontszerzőnek, de a kérdés ma a védekezésük lesz, és hogy mit tudnak kezdeni LeBron Jamesékkel – Irving és JR Smith is bármikor képes szétdobni az ellenfelet, de Mozgovhoz fogható fizikális centere sincs a hazai csapatnak. Egy győzelemmel a Cavs bebiztosítaná a keleti második helyet, a Bucks viszont egy vereséggel nehéz helyzetbe kerülhet, hiszen erősen üldözi őket a Brooklyn, ráadásul a két csapat egymással vív majd vasárnap…

San Antonio Spurs – Houston Rockets 02:30

Jön a két texasi gárda összecsapásának első felvonása, ami mindkét fél számára kulcsfontosságú lesz – bár a Rockets 2., a Spurs pedig 6., mindössze másfél meccs a különbség köztük, így a címvédő a semmiből akár a második helyen is találhatja magát a rájátszásra. Az biztos, hogy elképesztő formában van Popovich csapata, a Warriors átlépése után tegnap sem akadt ellenfelük, így sorozatban nyolc győzelemből érkeznek erre a derbire. A kulcs mindenképpen a Leonard-Harden csata lesz, a hazaiak mindenese sorra hozza a jobbnál jobb meccseket, és extra védőmunkája megkeserítheti Szakáll életét is – persze hozzá kell tenni, hogy az előző három nyertes meccsen 38,7 pontot (!) átlagol Harden. A Spurs tegnap Westbrookot is limitálni tudta, ha ma ugyanígy meg tudják fogni a Rockets MVP-jelöltjét, nyert ügyük van – persze az nem mellettük szól, hogy Tony Parker játéka Achilles-fájdalmak miatt kérdéses.

Denver Nuggets – Los Angeles Lakers 03:00

A Lakers tegnap némi meglepetésre szorossá tudta tenni a hajrát a Clippers ellen, egy pillanatig sem fogadták el az alárendelt szerepet, és Jordan Clarkson vezérletével bármikor bennük van egy-egy nagy mérkőzés. A Nuggets Melvin Hunt alatt legrosszabb szériáját gyűri, sorozatban négy vereségnél tartanak Lawsonék, és ismét a korábban látott motiválatlan, szürke és esélytelen játékot hozzák, amivel edzőt buktattak – az utóbbi három meccsen 90 pontot átlagoltak, bár most Lawson és Gallinari is visszatérhet a hírek szerint. Ha a mentalitásuk nem változik, nyerni fog a Lakers, hiszen a Black-Hill páros komoly gondot okozhat Fariedéknek belül, Clarksonra pedig egyáltalán nincs emberük a periméteren.

Utah Jazz – Sacramento Kings 03:00

Négy napja összecsapott már a két gárda, akkor szűken a Jazz jött ki nyertesen a most is érdekesnek tűnő párosításból. Nem sokan képesek rá, de akkor Rudy Gobert elérte, hogy Cousins ne a megszokott helyzeteiből dolgozzon, így sok hibába hajszolta bele, ami Rodney Hood extra dobóformájával elég is volt a sikerhez – ma az sem biztos, hogy Cousins pályára tud lépni. Ha kihagyja a derbit, aligha lesz esélye a Kingsnek, a Utah védekezése ellen nem fognak Gay-ék 30 pont felett dobálni a center nélkül, ha viszont játszhat Cousins, szoros derbire van kilátás. A periméteren Gay-jel mindenképpen erősödtek és a palánk alatt a tegnap bemutatkozó Bhullar is hasznos lehet pár percre, bár az is igaz, hogy a hazaiaknál is edzett már Trey Burke – játéka ugyanakkor kérdéses.

Dallas Mavericks – Phoenix Suns 03:30

Egyik fél számára sem bír különösebb téttel a találkozó, a Phoenixnek már csak matematikai esélye van a playoffra, a Mavsnek pedig egyetlen győzelem kell a hátralévő meccseken, hogy bebiztosítsa a bejutását – szinte biztos, hogy hetedikként kezdik meg a rájátszást. A texasiak negatív rekorddal zárták márciust, és az utóbbi tíz mérkőzésükből csupán kettőt tudtak megnyerni, jelenleg nincs más céljuk csak frissnek és egészségesnek maradni – Parsons és Rondo térde pedig még mindig nem 100%-os. A vendégeknél Len és Knight továbbra sem bevethető, és bár semmivel sincsenek rosszabb állapotban, mint a Mavs, a találkozó kérdése az lesz, hogy ki akarja jobban a győzelmet.

Portland Trail Blazers – Minnesota Timberwolves 04:00

Az már biztos, hogy negyedik kiemelt lesz a Portland, és az is 99%, hogy ennek ellenére pályahátrányból fognak meccselni az ötödik helyezettel – két meccs a hátrányuk a Clippersszel és másfél a Spursszel szemben. A hírek szerint ma Aldridge, Kaman és Batum is visszatérhet, ami nem túl jó hír a védekezésben továbbra is gyalázatos Wolves számára, bár tétje nekik sincs a találkozónak. A Minny az előző hat találkozón 110 pontot kapott átlagban, és Portlandben ma sem számíthatnak sokkal jobb estére, így megint csak az a kérdés, hogy a Martin-Wiggins duó, esetleg LaVine képes lesz-e túldobni az ellenfelet – előzetesen erre sok pénzt nem érdemes feltenni. Kevin Garnett játékára van esély egyébként a vendégeknél, de Rubio, Muhammad, Pekovics, Dieng, Bennett és Neal továbbra sem bevethető…

A mérkőzésekhez élőképes streameket ezen a linken találtok!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus