Steph Curry kitömte a Heatet, Derrick Rose újabb sérülése

40 pontot szórt a Warriors üdvöskéje, Derrick Rose rásérült a húzódására, a Denver zsinórban ötödször nyert, 50 százalék felett a Bucks

Öt mérkőzést rendeztek ma hajnalban az észak-amerikai profi kosárligában (NBA), a nap főszereplője egyértelműen a 40 pontot szóró Steph Curry volt - a Warriors nagyon simán nyert is Miamiban. A Bulls nem bírta el, hogy egyik húzóembere át sem öltözött, a másik pedig megsérült, a Nuggets így begyűjtötte zsinórban ötödik sikerét is. A Bucks újra 50 százalék felett áll, a Kings és Cousins visszavágott a Pelicansnek és Davisnek, míg az Atlanta a fővárosban aratott kissé meglepő, de megérdemelt győzelmet. 

Washington Wizards - Atlanta Hawks 102-106
 
Vereséget hozott a pontatlan játék. Annak ellenére jól tartották magukat a fővárosiak, hogy a nyitó negyedben csupán öt mezőnykosarat szereztek, mindezt 18 mezőnykísérletből. Sokáig tartotta magát meccsben a hazai gárda, de még saját csarnokukban is nehéz úgy győzelemhez jutni, ha 24 eladott labdát számlálnak náluk a mérkőzés végén.
 
Nem elég, ha csak pontok érkeznek a húzóemberektől. Vendég részről nem tudták tartani Teaguet, aki könnyedén váltotta be büntetőit. Ám ennél is nagyobb baj volt, hogy a Wall-Beal duó 10/29-es mutatót hozott össze mezőnyből, 6, illetve 7 vétettek eladott labdát. A negyedik negyedben összeszedett hátrányt még egy hárompontos zuhataggal próbálta ledolgozni – sikertelenül – a Wizards.
 
Nyerő emberek a padról. A negyedik negyedben záporoztak a vendék kosarak, de a végül magabiztosnak és kitartónak bizonyuló előny felépítése két cserejátékos, Mack (5/9 mezőnyből, 5 gólpassz) és Scott (5/10 mezőnyből, 7 lepattanó) érdeme. Vezetésükkel a Hakws 22-5-ös rohamot produkált a negyedik negyed elején, amivel 13 egységnyi előnyt épített ki. Mack 7, Scott 14 pontot szállított a záró játékrészben, ilyen teljesítményekkel mélységet adhatnak az Atlanta kispadjának.
 
A Wizards legjobb dobói: Wall 21/6, Pierce 14/3, Beal 13/3
A Hawks legjobb dobói: Teague 28, Scott 17/6, Millsap 17/3, Mack 13/6

Miami Heat - Golden State Warriors 97-114

A leadott előny és a sötét záró etap. Az első félidőben már 16 ponttal is vezetett a Heat, innen azonban már csak a vendégekről szólt a találkozó. Az előző két mérkőzésen gyengén dobó Curry megtáltosodott, Thompsonnal az oldalán megfordították a mérkőzés addigi állását, menetét. A negyedik negyed utolsó hét és fél percében két (!) pontot engedélyeztek a Heatnek, mely a mérkőzés utolsó 9 percében nem szerzett mezőnykosarat.
 
Az isteni Steph. Csak szuperlatívuszokban lehet beszélni Curry teljesítményéről, aki úgy célzott a gyűrűre ezen az estén, mintha kavicsokat dobálna az óceánba. Mezőnyből 12/19-cel zárt, de ami ennél is kiemelkedőbb, hogy 11 triplakísérletéből 8 átjutott a gyűrű síkján. Ráadásként begyűjtött 6 lepattanót, kiosztott 7 gólpasszt, 1 blokkot, és szerzett 3 labdát. Szinte egymaga fektette két vállra a hazaiakat.
 
Hátvédek nélkül nem megy. Nem elég, hogy képtelenek voltak tartani Curry-t, a Heat kisemberei támadásban totális csődöt mondtak. Chalmers kritikán alul, 4/17-es, Cole pedig 1/8-as mezőnymutatót tákolt össze. Bosh hiába vezette ismét a csapatot - dobáspontosságban 50% fölé jutott – mellé csak Deng (6/11 mezőny) tudott érdemben felzárkózni. A hazaiak 39%-os, míg a Warriors kiváló, 57%-os hatékonysággal váltotta pontokra dobáskísérleteit.

A Heat legjobb dobói: Bosh 26/6, Deng 16/6, Chalmers 16/6
A Warriros legjobb dobói: Curry 40/24, Thompson 24/9, Barnes 12/3

Milwaukee Bucks - Detroit Pistons 98-86

A két középső negyed döntött. Bár a Detroit nagyon jó ritmusban kapta el a meccs elejét (31 pontot szórtak az első 12 percben), a folytatásban nem sok közük volt az összecsapáshoz. A Bucks előkapta kiváló védekezését, támadásban pedig a Knight-Mayo hátvédduó vezérletével magabiztosan győzött - és újra 50 százalék felett áll. 

Brandon Jennings hiányzott. Bár a két nagyember, Drummond és Monroe nagyon élt a palánkok alatt, DJ Augustin a meccs jó részében képtelen volt pótolni a sokat kritizált, de kétségtelenül tehetséges hátvédet - Jennings egyébként első négy évét Milwaukee-ban töltötte. Josh Smith lehetett volna az, aki előlép és extrát hoz - ez majdnem sikerült is neki (11 pont, 10 pattanó, 8 gólpassz, 3 blokk), azonban a 2/10-es büntetőzésével alaposan lerontotta a teljesítményét. 

Antetokounmpo borzalmas estéjét is elbírta a Bucks. A görög csodagyerek ma nagyon nem találta a játékát, 1/13-mal zárt mezőnyből, Josh Smith remekül dolgozott rajta. A Milwaukeee másik négy kezdője azonban legalább 50 százalékkal dobott (Jabari Parker 70-nel), összehoztak 63 pontot - ez bőven elég volt ezen a pontszegény összecsapáson.

A Bucks legjobb dobói: Knight 20/9, Mayo 17/9, Parker 14.
A Pistons legjobb dobói: Drummond 23, Monroe 15, Augustin, Smith 11/3-11/3.

New Orleans Pelicans - Sacramento Kings 89-99

Visszavágott a Kings. Két fiatal, tehetséges gárda találkozott, akik szeme előtt a playoff lebeg, ennek megfelelően harcos kis meccset játszottak - a vendégek mesterét, Mike Malone-t két technikaival már a második negyedben kiállították. Végül azonban ez nem számított, a Sacramento megtorolta az egy héttel ezelőtt Kaliforniában elszenvedett vereséget - ráadásul úgy, hogy két húzóembere hiányzott. 

Casspi és Sessions előugrott a fiókból. Rudy Gay és Darren Collison sem állhatott csapata rendelkezésére, helyetteseik azonban remekeltek: Casspi termelte a pontokat, Sessions pedig bár nem dobott jól, támadta a gyűrűt és ezekből büntetők, illetve gólpasszok születtek. A triplák nem ültek vendégoldalon, de közelebbről jól céloztak - azonban elsősorban az döntött, hogy a második félidőben 40 ponton tartották a Pelicanst.

Ezt most Cousins nyerte. A Kings nagyembere 22 pontot, 12 pattanót, 5 gólpasszt és 3 labdalopást jegyzett, és annak ellenére dominált, hogy a Pelicans kezdőjébe visszatért a török center, Ömer Asik. A túloldalon Anthony Davis nem találta a ritmust, 4/12-vel dobott, és bár 9 pattanója mellett 2 blokkja is akadt, gyakorlatilag kivették a játékból. A Pelicansnél a dobóhátvéd Eric Gordon hosszú időre kiesett vállsérülés miatt, az ő pótlása egyelőre nehezen megy New Orleansban, a 3/17-es triplamutató ezt jól jelzi. 

A Pelicans legjobb dobói: Evans 22, Anderson 20/9, Davis 14.
A Kings legjobb dobói: Casspi 22/3, Cousins 22, Sessions 15/3.

Denver Nuggets - Chicago Bulls 114-109

Megint. Derrick Rose combhajlító-izmával ismét gondok akadtak, így mindössze 10 percet tölthetett a parketten. A hírek szerint nem komoly a baj, mindenesetre annyira pont megkavarta a Bullst, hogy kikapjanak Denverben. 

A védekezés nem működött a Chicagónál. Hiába hozott dupla-duplát (22 pont, 11 pattanó) Pau Gasol, hiába játszott megállíthatatlanul Jimmy Butler (32 pont, 7/13 mezőnyből, 18/20 büntető!), és hiába játszottak jól Rose helyettesei (Hinrich és Brooks összesen 26 pontot és 10 gólpasszt hoztak össze), a túloldalon nem voltak a pályán. Joakim Noah nagyon hiányzott a palánkok alól, a kétségbeesést jól jelzi, hogy Tom Thibodeau még a veterán centerrel, Nazr Mohammeddel is próbálkozott - kevés sikerrel.

Nagyon összeállt a Denver. Sorozatban ötödik győzelmét aratta Brian Shaw csapata, és az 1-6-os idénykezdés után most már 7-7-tel állnak. Az irányító Ty Lawsonnal nem tudtak mit kezdeni (20 pont, 12 gólpassz) az ellenfelek, a kezdőötöstől 76 pont érkezett - mindenki dobott legalább 11 egységet. A kispad is jól működött, úgy tűnik, hogy Danilo Gallinari gyorsan beleszokott a 6. ember szerepkörébe - ma is sokoldalú játékkal (15 pont, 5 pattanó, 3 gólpassz, 1 blokk) jelentkezett. 

A Nuggets legjobb dobói: Lawson 20/3, Afflalo 19/9, Gallinari 15.
A Bulls legjobb dobói: Butler 32, Gasol 22, Dunleavy 17/9.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus