Sűrűsödik a nyugati élmezőny

Az észak-amerikai profi kosárlabda ligában mára virradóra 11 találkozót rendeztek, benne nem kevés papírforma-borítással és extra egyéni performansszal. A Dirk Nowitzkit sérülése ellenére is harcba dobó címvédő a nyugati sereghajtó otthonában maradt alul, a LeBron James vezette Miami pedig mélyről jött vissza a Jazz vendégeként, de nem tudott győztesen beérni a célba (erről már olvashattatok a Nap Meccse rovatunkban). A Los Angeles Clippers is újabb vereséget könyvelhetett el, így szépen sűrűsödik a mezőny Nyugaton. Nézzük, hogyan alakultak az egyes derbik!

 

New Orleans Hornets–Dallas Mavericks 97–92

Hiába érkezett zsinórban három vereséggel a tarsolyában a Dallas, a nyugati sereghajtó Hornets hazai diadala a címvédő ellen a legnagyobb meglepetés ezen a játéknapon – még akkor is, ha a vendégek egy sérült Nowitzkivel (vállalta a játékot, 19 pontot szórt) érkeztek és a New Orleansról tudjuk, hogy mostanában egyre masszívabb rengeteg veresége ellenére is. Chris Kaman 20 pontja és 13 lepattanója is jól demonstrálja, hogy nagy gondok vannak a texasiak palánkja alatt, de a kulcsfontosságú kosarat szerző Jack is jelentős szerepet játszott a sikerben, s akkor még említést sem tettünk a 19 pontos karriercsúcsot felállító Xavier Henry produkciójáról. A Mavericks a 25 pontos idényrekordot dobó Beaubois vezetésével csak többször visszajönni tudott, de átvenni a vezetést huzamosabb időre egyszer sem.

A Mavericks legjobb dobói: Beaubois 25, Nowitzki 19, V. Carter 14

A Hornets legjobb dobói: Kaman 20, Henry 19, Jack 15

 

Houston Rockets–Denver Nuggets 105–117

Gallinari, Nené és Fernandez nélkül is két vállra fektette a Houstont George Karl csapata, ráadásul Mozgovra sem számíthattak a vendégek második félidőben, ugyanis az orosz center kificamította bokáját, miközben alapvonali bedobást végzett el – egy fotós lábára lépett rá.... Viszont Faried 16 pontot ért el és 11 lepattanót szedett össze, Ty Lawson pedig 22 pontos, 15 gólpasszos performanszt hozott, heten jutottak 10 egység fölé a denverieknél. 66 pontot szórt a Nuggets a második félidőben, a 35-ig jutó Kevin Martin egyedül nem tudta megakadályozni, hogy győzelemmel távozzon a Rockets otthonából a coloradói gárda.

A Rockets legjobb dobói: Kev. Martin 35, Lowry 17, Scola 13

A Nuggets legjobb dobói: Lawson 22, Afflalo 17, A. Miller, Faried 16-16

 

Phoenix Suns–Los Angeles Clippers 81–78

Nagyot hajrázott idegenben, de megint kikapott a Clippers, méghozzá a 22 pontos Dudley húzta Suns otthonában. A Los Angeles-iek borzasztóan kezdtek, aztán az első negyed második felét nagyon megnyomták, majd a második etapban tartották az előnyt. A fordulás után viszont hengerelt a Phoenix, így a záró 12 percben nagyon kellett kapaszkodnia Pauléknak, hogy meccsben maradjanak. A végén majdnem sikerült utolérniük az arizonai gárdát, de a vendéglátók nagyon precízen büntetőztek, illetve Gortat fontos pillanatban blokkolta a sztárirányító tripláját, így értékes sikert aratott a Suns, mely ha lassan is, de zárkózik a rájátszásért küzdő alakulatok mezőnyéhez.

A Suns legjobb dobói: Dudley 22, Gortat 18, Gr. Hill 14

A Clippers legjobb dobói: Griffin 17, Paul 16, Ken. Martin 14

 

Toronto Raptors–Memphis Grizzlies 99–102

DeMar DeRozan (4 pont) újabb terített betlije következett egy nyerhető, szoros meccsen, el is bukott a Raptors. Az egyetlen kanadai NBA csaptat éppen a másik ex-kanadaitól, a Memphis (egykoron Vancouver) Grizzliestől szenvedte el a vereséget egy végig szorosan alakuló derbin. A továbbra is Zach Randolph nélkül felálló vendégek a 23-at szóró Gay és a tőle alig elmaradó Conley – Gasol páros ponterősségére építve diadalmaskodtak, igen szűken, hiszen az utolsó másodpercekben Calderonnak még lett volna lehetősége egy triplával egyenlíteni.

A Raptors legjobb dobói: Bayless 18, Jam. Johnson 14, Barbosa 13

A Grizzlies legjobb dobói: Gay 23, M. Gasol, Conley 21-21

 

Atlanta Hawks–Milwaukee Bucks 99–94

Miután Joe Johnson újra kénytelen volt térdfájdalmai miatt kiülni a mérkőzést, sejteni lehetett, hogy nagyot kell majd harcolnia az Atlantának a sikerért. Így is történt, a sokáig vezető Bucks Brandon Jennings 34 pontos, 9 gólpasszos produkciójára és Drew Gooden 26 pontos, 10 lepattanós dupla duplájára alapozva 3 negyeden keresztül irányította az események alakulását, majd jött a 24 pontja mellett 19 lepattanót lekapó Josh Smith és 16(!) egységnyivel verte meg csak a negyedik negyedben a wisconsiniakat. A győztes kosár Radmanovics nevéhez fűződik, egálnál dobott triplát a szerb 12 szekundummal a lefújás előtt. Mivel válasz már nem érkezett a Hawks beért a célba. Andrew Bogut, Mike Dunleavy és Stephen Jackson nélkül ez így is szép teljesítmény a Milwaukee-tól.

A Hawks legjobb dobói: Josh Smith 24, Teague, Pargo 11-11

A Bucks legjobb dobói: Jennings 34, Gooden 26, Udrih 10

 

Boston Celtics–New Jersey Nets 107–94

Ray Allen és Jermaine O'Neal ugyan nem lépett pályára, de a Celtics magabiztosan győzte le a mostanában idegenben igen jól szereplő New Jerseyt. Pierce 27 pontja és 8 gólpassza azt mutatja, hogy lassan ő is kezdi visszanyerni formáját, Rondo pedig 14 pontos, 13 gólpasszos, 5 labdaszerzéssel megspékelt performansszal jelezte, hogy ő a megfelelő ember a Boston kezdőirányítói pozíciójára, nem pedig más. Kevin Garnett 20 egységnyit és 10 pattanót tett a közösbe, ő is tartja a kiváló szériát. Doc Rivers legénysége végig kézben tartotta a meccset, egyedül a 28 pontos Brook Lopez féken tartása nem jött össze a hazaiaknak, Deron Williams betegen játszva 12-őt dobott és 8 gólpasszal zárt.

A Celtics legjobb dobói: Pierce 27, Garnett 20, Rondo, Wilcox 14-14

A Nets legjobb dobói: B. Lopez 28, Deron Williams 12, M. Brooks, Morrow, G. Green 11-11

 

Los Angeles Lakers–Sacramento Kings 115–107

Csupán 8 pontos, de mégis nagyon könnyed győzelmet aratott a Lakers a Kings felett. A 38-at szóró Bryant és társai szemet gyönyörködtető játékkal iskolázták volna le a „szomszédból” érkező riválist, de azért a hét darab 10 pont fölé jutó játékost felvonultató vendégek kihasználták, hogy védekezésben annyira nem veszi keményen a találkozót a Los Angeles-i alakulat. A 19 pontos, 15 lepattanós, 3 blokkot kiosztó Bynum is nagyot játszott a maszkos vezér mellett, de még az utolsó percekben 8 pontot jegyző Metta World Peace (egykoron Ron Artest) is villogott ex-klubja ellen.

A Lakers legjobb dobói: Bryant 38, A. Bynum 19, P. Gasol, World Peace 15-15

A Kings legjobb dobói: Garcia 18, M. Thornton 15, I. Thomas, T. Evans 14-14

 

Cleveland Cavaliers–Chicago Bulls 91–112

Kyrie Irving betegség miatt nem lépett parkettre a Bulls ellen, de nem helyettesén, a 16 pontig és 7 gólpasszig jutó Ramon Sessions teljesítményén múlt, hogy ennyire kikaptak a hazaiak. Rose sem szórta meg magát túlzottan, persze a 19 pont, 9 gólpassz így sem mutat rosszul, főleg, hogy ennyire sima győzelmet ért idegenben. A vendégek legjobbja a 24-ig jutó Deng volt, de a 13 pontos, 11 lepattanós dupla duplát felmutató Boozer is hasznos volt egykori csapata ellen. A clevelandieknél Jamison 22 egysége és a csereirányító remeklése önmagában kevés volt, Varejao kidőlése óta nagyon hiányzik a keménység a Cavaliersből.

A Cavaliers legjobb dobói: Jamison 22, Sessions 16, M. Harris 9

A Bulls legjobb dobói: Deng 24, Rose 19, R. Brewer, Boozer 13-13

 

Philadelphia 76ers–Golden State Warriors 105–83

Pontosan 50 évvel ezelőtt érte el fantasztikus, 100 pontos dobóteljesítményét Wilt Chamberlain a Philadelphia Warriors színeiben, most pedig az volt a kérdés, hogy a Sixers csapatként el tudja-e érni a 100 egységet, ami mint tudjuk, általában győzelmet ér Doug Collins fiainak, hiszen nem kap sok kosarat a philadelphiai alakulat remek csapatvédekezése miatt. A 25-ig jutó Lou Williams ugyan csak negyedannyit vállalt, mint a legendás center egykoron, de ezzel is bőven kiemelkedett, rajta kívül Brand 14 pontos, 14 lepattanós dupla duplája is megsüvegelendő. A másik oldalon a 24 pontja mellé 15 lepattanót is begyűjtő David Lee és a 20-at dobó Ellis nyújtottak értékelhető teljesítményt, de ez nagyon kevés volt Steph Curry távollétében, végtelenül simán diadalmaskodott a Philadelphia.

A 76ers legjobb dobói: L. Williams 25, T. Young 16, Brand 14

A Warriors legjobb dobói: D. Lee 24, Ellis 20, D. Wright 10

 

San Antonio Spurs–Charlotte Bobcats 102–72

A toronymagas esélyes Spurs szétszedte az áldozati bárány szerepében tetszelgő Charlotte-ot. A 14 pontos Maggette vezette vendégek pár percig meccsben voltak, majd az elképesztően kiegyensúlyozott csapatteljesítménnyel előrukkoló San Antonio legyalulta a keleti kiscsapatot. Szemléltetésképp a két alakulat közti különbségekről: 55 – 37-re nyerte a lepattanóharcot Popovich mester legénysége, a Spurs 50 százalékos triplázására pedig egy 18,8 százalékos válasz érkezett a Bobcatstől.

A Spurs legjobb dobói: T. Parker 15, Bonner, R. Jefferson, Duncan 14-14

A Bobcats legjobb dobói: Maggette, Diaw 14-14, Henderson, K. Walker 8-8

 

A nap hőse: Josh Smith újabb emberfeletti produkcióval jelentkezett Joe Johnson távollétében, 24 pontot szerzett, 19 lepattanót kaparintott meg és 3 blokkot is kiosztott a Bucks elleni igencsak nehézre sikeredett győzelem alkalmával.

A nap lúzere: A Charlotte Bobcats, mely elképesztő módon kilóg a ligából, pedig mostanra minden lényeges játékosa egészséges és Paul Silas rendelkezésére áll. Most a takaréklángon kosarazó Spurs otthonában kaptak ki 30-cal.

A játéknap legszebb jelenetei:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus