Sztárjai nélkül is jó volt a Boston, 120-at dobott a Jazz

32 labdát adott el a Suns - 36 pontot szórt James Harden - Dragic nélkül is jó volt a Heat - Baynes és Beasley is megsérült. 

 

Visszajátszás c. videós rovatunk itt elérhető!

Detroit Pistons - Indiana Pacers 107-97

Rengeteg volt a hiányzó. A Detroitnál Drummond, Harris, Bradley és Leuer, a Pacersnél Oladipo, Bogdanovic, Young, Turner, Stephenson és Robinson hiányzott a kezdőből, vagy az aktív rotációból, így aztán abszolút a cserék cseréi kerültek előtérbe, kevés meghatározó játékost nézhettünk meg. Ez természetesen a színvonalon is meglátszott, az első félidőben az Indiana a Collison-Jones-Poythress-Leaf-Jefferson ötössel, bedobott hármas nélkül (a padról azért érkezett egy-kettő, de nem több) is tíz pont feletti előnyt épített ki, a fordulás után azonban Ish Smith vezetésével átvette az irányítást a Detroit és az utolsó két negyedet kereken húsz ponttal nyerte meg.

Reggie Jackson akcióban. Először lépett pályára ebben a szezonban az irányító, 26 perce alatt 14 pontig (6/15 mezőnyből) és 6 gólpasszig jutott eladott labda nélkül - nem mozgott rosszul, bár a dobását még eléggé kereste. Érdekes viszont, hogy a padról érkező Ish Smith vezetésével mennyire más volt a csapat, ő 14 ponttal és 9 gólpasszal zárt, de vele a pályán jóval eredményesebb volt az együttes a második félidőben - persze tegyük hozzá, hogy mivel egyik oldalon sem a kezdők játszottak, elég nehéz megítélni, hogy ki mennyire nyújtott értékes teljesítményt. 

A Pistons legjobb dobói: Marjanovics 14, Jackson 14, Smith 14
A Pacers legjobb dobói: Wilkins 14/6, Jefferson 12, Uthoff 11/3, J. Young 11/3

Boston Celtics - Philadelphia 76ers 113-96

Tartalékosan is villogott a Celtics. Kyrie Irving, Gordon Hayward, Al Horford és Marcus Morris sem volt ott a Bostonnál, de így is kiválóan kezdett az együttes: öt perc sem kellett hozzá, hogy tíz pont feletti előnyt építsen ki Brad Stevens alakulata, az első negyedet pedig végül 37-20-ra nyerte meg. Innentől nem is volt már kérdés, végig kézben tartotta a meccset a Celtics, igaz, a kezdőben lévő fiatalok (Brown és Tatum) ezúttal nem villogtak annyira - remekelt viszont Terry Rozier (23 perc, 15 pont, 10 lepattanó, 6 gólpassz) és a padról is érkeztek jó teljesítmények. Egy rossz hír viszont a Celtics-drukkerek számára is van: az első negyedben térdsérülést szenvedett Aron Baynes és nem tért vissza a parkettre.

Simmons a kezdőben, Fultz a padon. Embiid, Redick, Covington, Holmes és Humphries hiányzott a Sixersből, de Markelle Fultz is csak a kispadon kapott helyet - 24 perce alatt 12 pontig (5/11 mezőnyből), 2 gólpasszig és 4 eladott labdáig jutott. Ben Simmons viszont ott volt a kezdőben és ha nem ront el hét büntetőt, kifejezetten eredményes meccset zárhatott volna, így 15 ponttal, 6 lepattanóval, 2 gólpasszal és 2 blokkal ült le 26 perc után - egyelőre egyik fiatal sem váltotta meg a világot, de nem játszottak nagyon rosszul sem. Kiemelendő még a padról beszálló Furkan Korkmaz, aki remekül (13 pont, 5/7 mezőnyből, 3/4 tripla) dobott, leszedett hat lepattanót és kiosztott három gólpasszt, rá is érdemes lesz majd figyelni. 

A Celtics legjobb dobói: Ojeleye 16/12, Rozier 15/3, Nader 15/3
A 76ers legjobb dobói: Simmons 15, Korkmaz 13/9, Fultz 12

Miami Heat - Charlotte Hornets 109-106

Nagyon jól nézett ki a Miami. Goran Dragic nélkül is szép játékot produkált a Heat, Dion Waiters (14 pont, 4 lepattanó, 8 gólpassz) irányított, Josh Richardson és Rodney McGruder bedobálta a helyzeteket (bár RIchardson azért többet vállalt), Hassan Whiteside is tette a dolgát (11 pont, 11 lepattanó, 2 labdaszerzés, 1 blokk), Kelly Olynyk pedig egészen szenzációs (13 pont, 12 lepattanó, 4 gólpassz, 2-2 labdaszerzés és blokk) dolgokat művelt - ezzel a kezdővel egyértelműen a Hornets fölé is nőtt a társaság és magabiztosan nyerte az első negyedet. A kispad a második játékrészben ugyan elvesztette ezt a fórt, de a folytatásban már ők is hozzátették a magukét, így végül behúzta a meccset Erik Spoelstra csapata és ami a támadójátékot illeti, már most nyugodtan várhatja az alapszakaszt.

Kicsit túlpörögtek Monkék. A Hornets kezdője elég magas volt most Batum és Kidd-Gilchrist nélkül, Marvin Williams hármast játszott, Malik Monk pedig a padról érkezett, igaz, onnan sem túl jól. Ő és a másik újonc, Dwayne Bacon nem sokat gondolkodott azon, ha el kellett valamit vállalni, 39 mezőnykísérlettel és 2/14 triplával zártak, de mindössze 31 pontot szenvedtek össze belőle - finoman szólva sem dolgoztak hatékonyan. A kezdőcsapattal elsősorban védekezésben voltak egyébként gondok Dwight Howard négy labdaszerzése ellenére, de a periméterről hiányzó meghatározó játékosok nélkül most ennyire voltak képesek. 

A Heat legjobb dobói: Richardson 18/9, T. Johnson 18/9, Waiters 14
A Hornets legjobb dobói: Monk 19/6, Howard 16, Williams 12/3, Bacon 12

Atlanta Hawks - Memphis Grizzlies 100-88

Nincs még kész a Memphis. Többször is erősen foghíjas volt a Grizzlies kerete a felkészülés során és bár ezúttal csak Ben McLemore hiányzott, az látszott, hogy lesz még munka ezzel a játékkal. Marc Gasol szenvedett a dobásával, bár ezen felül hozta magát (13 lepattanó, 4 gólpassz, 2-2 labdaszerzés és blokk), Mike Conley is egy-egy felvillanással jelentkezett elöl-hátul, Tyreke Evans, Mario Chalmers és Chandler Parsons pedig egyáltalán nem tudta megtolni a szekeret a padról beszállva. A csapatszinten beszórt 4/22 hármas is jelzi, hogy valami még nem igazán működött, a pontszerzéssel komoly gondok voltak, ráadásul büntetőből is elrontottak tízet, ami szintén nem segített.

Biztató volt az atlantai kispad. A Hawks kezdője Dennis Schröder aktivitására építve működött és bár az irányító elég sokat hibázott, így is sikerült húznia csapatát - igaz, támadásban azért ők sem brillíroztak, nem igazán ültek a dobások, de szervezettebb, határozottabb játékot mutattak be. Külön kiemelendő viszont a cseresor, ahonnan Delaney, Bembry, Muscala és az újonc John Collins is kiválóan szállt be, mindannyian hozzá tudtak tenni a játékhoz támadásban és védekezésben is, sokat tettek az Atlanta sikeréért. 

A Hawks legjobb dobói: Schröder 21/6, Delaney 15, Muscala 12/6, Prince 12/3
A Grizzlies legjobb dobói: Ennis 14/3, Harrison 8/3, Green 8/3

New York Knicks - Houston Rockets 95-117

Harden bemelegített. Nem lépett pályára a Houstonnál Chris Paul, Tarik Black és Troy Williams, így összesen kilenc játékos kapott érdemi játékidőt, James Harden és Trevor Ariza pedig bőven harminc perc felett töltött a parketten. Szakáll ki is használta ezt az időt és Paul hiányát, bevert 36 pontot (13/21 mezőnyből, 7/14 tripla), leszedett kilenc lepattanót és kiosztott tizenegy gólpasszt - a hét eladott labda belerondít a képbe, de most nagyon azt hozta, amir tavaly az egész szezonban. Vezetésével természetesen könnyed győzelmet aratott a Rockets, elég hamar tíz pont feletti előnybe került a társaság, amit aztán szépen beosztott, lemenedzselt annak ellenére, hogy a kispad nem sokat tett hozzá.

Beasley is megsérült. Remekül játszott az NBA-ben már többször leírt Michael Beasley, 17 ponttal, négy lepattanóval és három labdaszerzéssel segítette a New Yorkot, ám a harmadik negyedben megsérült a könyöke és el kellett hagynia a pályát - újabb fontos játékossal bővült a Knicks sérültlistája, Porzingis, McDermott, Kuzminskas és Ntilikina (valamint szintén nem játszó Noah) után. Pozitívum Enes Kanter (14 pont, 8 lepattanó) játéka, valamint a második körös újonc, Damyean Dotson kosarai (17 pont, 3/5 tripla), de itt be is fejezhetjük a felsorolást: borzasztó negatív előszezont produkál eddig a New York.

A Knicks legjobb dobói: Hardaway Jr. 21/12, Beasley 17, Dotson 17/9
A Rockets legjobb dobói: Harden 36/21, Capela 19, Gordon 18/12

Dallas Mavericks - Orlando Magic 99-96

Dennis Smith egyre jobban érzi. Remek meccset játszott a Mavs újonc irányítója, 16 pontja mellett hat lepattanóval és hét gólpasszal is segítette csapatát, ő volt a texasiak motorja - ezt várják tőle hosszabb távon is, most mindenesetre jól tette a dolgát. Mellette ott volt egyébként a kezdőben Yogi Ferrell is, Rick Carlisle továbbra is két irányítót tesz Wesley Matthews mellé és abszolút a small-ballra szavaz, ráadásul a kispadról is hozzátette a magáét Finney-Smith (3/4 tripla) és Barea (8 pont, 9 gólpassz). A meccs nagy részében vezettek is Nowitzkiék, de a hajrát szorossá tette a Magic, 82-92-ről felzárkóztak 93-96-ra, majd 96-97-re Hezonjáék, de megfordítani már nem maradt idejük, így behúzta a találkozót a Dallas.

Pihentetett a Magic. Elfrid Payton, Evan Fournier, Terrence Ross és Aaron Gordon, tehát négy kezdőjátékos kapott szabadnapot erre a találkozóra, de így többen is előléphettek a cseresorból és megmutathatták magukat. DJ Augustin ezt 6/10 triplával, 24 ponttal és öt gólpasszal tette meg, az ismét nagyon aktív Jonathon Simmons 19 egységet szórt, a padról beszálló Marreese Speights 4/7 triplával (15 pont, 18 perc) hívta fel magára a figyelmet, míg az egyetlen megmaradt kezdő, a dobással kicsit szenvedő (4/13) Nik Vucsevics mezőnymunkával (14 lepattanó, 4 gólpassz, 2 blokk) segítette a gárdát. A csapatként beszórt 17/42 hármas megsüvegelendő, de győzelmet végül nem ért, illetve az újonc Jonathan Isaac sem érezte igazán jól magát most támadásban, hogy negatívumokat is mondjunk.

A Mavericks legjobb dobói: Smith Jr. 16/6, Barnes 14/3, Nowitzki 10/6
A Magic legjobb dobói: Augustin 24/18, Simmons 19/6, Speights 15/12

Phoenix Suns - Utah Jazz 102-120

Nem ezt szoktuk meg Rubiótól. Nem pont azt hozta a spanyol irányító, amit várnánk tőle: beszórt húsz pontot (8/10 mezőnyből, 2/4 tripla), gólpasszt viszont egyet sem adott, pedig általában ha kétszer kiesik a kezéből a labda, abból egy valószínűleg assziszt. Összességében mégis rendben volt a Jazz játéka, ugyan hiányzott Rudy Gobert, de a tavaly még Euroliga-sztár Ekpe Udoh jól helyettesítette őt (8 pont, 2 labdaszerzés, 2 blokk) a kezdőben, jöttek a kinti dobások és nagyon jól működött a csapatvédekezés - 50% felett célzott mezőnyből a társaság és már a nagyszünetben kereken húsz ponttal előrébb járt, mint a Phoenix.

Turnover-gyár. Egy dolgot lehet kiemelni a Sunsnál, ez pedig a felfoghatatlanul sok eladott labda, 32 (!) alkalommal veszítették el a játékszert Bookerék - az újonc Josh Jackson (14 pont, 3/4 tripla) egymaga hetet vállalt ebből, a kezdőötös pedig összesen 21-et. Ehhez képest az ezekből kapott 47 pont nem is olyan vészes, de ezt a különbséget nem lehetett mivel eltüntetni akkor sem, ha voltak biztató teljesítmények a fiatalok részéről - Booker, Chriss és az említett Jackson is produkált szép dolgokat. 

A Suns legjobb dobói: Booker 19/6, Len 18, Jackson 14/9
A Jazz legjobb dobói: Rubio 20/6, Mitchell 17/6, Bradley 13

Sacramento Kings - Portland Trail Blazers 83-97

Ismét a fiatalok. A back-to-back első felén a rutinos, ezúttal pedig a fiatal játékosok kerültek előtérbe a Kingsnél, a második körös újonc, Frank Mason irányított, mellette a másodéves Buddy Hield és Skal Labissiere, az újonc Justin Jackson, illetve a harmadik szezonját indító Willie Cauley-Stein kezdett. Nem is nézett ki rosszul ez a sor, Jackson és Labissiere kifejezetten jól játszott, de az ötösből igazából egyedül Buddy Hield dobásait lehet felróni, egyébként hozták, amit kellett - az első negyedben partiban voltak, sőt, nyolc ponttal meg is léptek a Blazers elől. Győzni végül nem sikerült, a második és a negyedik játékrész nem jött össze, de ezzel együtt nincs miért szégyenkezniük, még a tanulási folyamat elején járnak.

Nem pihent a Blazers. A Portland is back-to-backet vívott, de ennek ellenére 26-29 percet játszott a kezdő és senki nem kapott pihenőt, bár a kispadról azért maradtak ki játékosok a keretből. A kezdőből ezúttal kikerült az újonc Caleb Swanigan, de a második sorból érkezve is letépett 12 lepattanót, kifejezetten jól szállt be - a back-to-backet viszont a támadójáték megérezte, ezúttal elmaradt a pontparádé, sem Lillard, sem McCollum, sem Nurkic nem dobott jól. 

A Kings legjobb dobói: Jackson 16/6, Labissiere 13, Mason 13/3
A Trail Blazers legjobb dobói: Nurkic 16, Lillard 14/3, McCollum 12/3

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus