Texasi derbi San Antonióban, centercsata Detroitban

A Spurshöz látogatnak Nowitzkiék - Torontóban meccsel a Cavs - a Brooklynt is szétszedi az OKC? - Drummond vs. Whiteside Detroitban

 

Charlotte Hornets – Washington Wizards 01:00

A Washington tegnap tehetetlennek bizonyult a Pacers káprázatos kinti dobóformájának és rossz hír, hogy most egy másik elit tripladobó csapattal találkoznak, ráadásul idegenben – a Hornets 26,6 hármast emel rá mérkőzésenként. A hazaiak támadójátéka ennek ellenére azt is elbírja Al Jeffersonnal, ha az ellenfél a periméterre összpontosít, így a Wizards újabb kemény feladat előtt áll – főleg hogy a már említett tripladobás ellen a liga egyik leggyengébben védekező csapatának számítanak. Persze tarthatják lépést ellenfelükkel, hiszen nekik is bőven megvannak a fegyvereik, mindenképpen látványos meccsre számíthatunk.

Orlando Magic – New York Knicks 01:00

A Miami védekezése eléggé összetörte legutóbb a New Yorkot, ennek ellenére továbbra is rózsaszín a világ a csapatnál, hiszen Kristaps Porzingis még ezen a meccsen is remekelt – ráadásul rajta kívül is alakul a játék, nyoma sincs a tavalyi kilátástalanságnak. A Magic ellen könnyű dolguk azért nem lesz, bár Paytonékat eléggé megverte a Cavs, összességében viszonylag jól védekeznek eddig és bár a támadójátékuk nem akar összeállni, a fegyvereik nekik is megvannak. Két hasonló képességű csapatról beszélhetünk, az Orlando otthon, a Knicks idegenben áll 50% felett, szoros meccsre van kilátás, amit már csak Porzingis miatt is érdemes megnézni…

Boston Celtics – Philadelphia 76ers 01:30

Marcus Smart hiányát még a vártnál is jobban megérezte az előző két meccsen a Boston és az irányító most sem léphet majd pályára – védekezésben kategóriákat romlott nélküle a gárda. A Sixers támadójátékát ezzel együtt is le kell gyűrniük, a vendégek nem véletlenül állnak 0-15-tel és bár Okafortól valószínűleg nagy estét láthatunk majd (a szezonnyitón a Boston ellen 26 pontig jutott), ezt túldobhatja a Celtics – a bombaformában lévő Avery Bradley mellett Isaiah Thomasban és Jae Crowderben is van bőven tűzerő.

Detroit Pistons – Miami Heat 01:30

Véget ért a Heat hazai túrája és bár közel sem volt hibátlan a gárda, jelenleg Kelet második helyén áll – köszönhetően elsősorban parádés védekezésének, amely a leghatékonyabb eddig az NBA-ben. A Detroit nehéz feladat előtt áll, érezhetően visszasüllyedtek Drummondék, különösen a triplaszázalékuk pocsék, amelynek levédésében ráadásul szintén ligaelső a Miami – a palánk alatt pedig Whiteside várja az arra járókat. Az ő csatája Drumonddal igazi csemegének ígérkezik, de a hazaiaktól valószínűleg extra dobóforma kell a győzelemhez és muszáj lesz hatékonynak lenniük a periméterről.

Toronto Raptors – Cleveland Cavaliers 01:30

A mérkőzés csatája lehet a James-Carroll párharc, a Toronto kiscsatára ideális LeBron-stopper volt tavaly, igaz, a keleti döntőben már nem volt sok sikere. A Cavs sztárja csendesen, de nagyon hatékonyan húzza csapatát idén is, Kevin Love jó formában van, Dellavedova is meglepően aktív támadásban és neki fontos szerepe lehet ezen az estén Kyle Lowry-val szemben is – a hazaiaknál ráadásul nincs igazi palánk alatti fegyver Valanciunas kiesésével, így a matchupok egyértelműen a Cleveland mellett szólnak. A kérdés az, hogy Lowry és Carroll mennyire tud majd hatékony lenni, illetve hogy a Scola-Biyombo páros meg tudja-e ismételni a Clippers ellen látott formát – ha igen, bőven lehet keresnivalója a hazai csapatnak.

Houston Rockets – Memphis Grizzlies 02:00

A Memphis határozottan elkapta a fonalat, a Zach Randolph nélküli small-ball 104 pontos átlagot eredményez 50%-os triplamutatóval, miközben a védekezésük is egyben van hellyel-közzel. A mélyponton lévő Houston mutatott némi életjelet legutóbb védekezésben és Patrick Beverley valószínűsíthető visszatérése ezen tovább javíthat – az irányító jó eséllyel játszik ma, bár Bickerstaff szerint nem fog beférni a kezdőbe. A Houstonnál mindig kérdés Dwight Howard, most úgy fest, hogy játszhat és érdekes csatát vívhat majd Marc Gasollal a palánk alatt. Jelenleg mindenképpen jobb formában van a Memphis és James Harden sem ellenük szokta eldobni az agyát, 17 pontot átlagol az utóbbi hét Grizzlies-meccsén – ebben benne van az öt nappal ezelőtti vereség is, amikor 84 pontot tudott szerezni a Rockets.

Milwaukee Bucks – Sacramento Kings 02:00

A mérkőzés legnagyobb kérdés, hogy DeMarcus Cousins játszik-e, hiszen a Kings centere a legutóbbi meccsen kisebb hátsérülést szenvedett, márpedig nélküle képtelen nyerni a kaliforniai csapat. A Milwaukee alapvetően elég harmatos eddig, de a Cavs legyőzése mellett legutóbb nagyon jól játszva nyomták le a Detroitot is és ha ülnek a kinti dobásaik, kifejezetten jól  néz ki ez a csapat, a probléma az, hogy jól működni nem sokszor láttuk még őket. Ha Cousins játszik, akkor lehet, hogy a Sacramento a jobb formában lévő csapat, a Bucksnak többet kell bizonyítania ahhoz, hogy esélyesként kezeljük őket – sem támadásban, sem védekezésben nem stabilak eddig.

Minnesota Timberwolves – Atlanta Hawks 02:00

Legutóbb megtört a jég és megnyerte első hazai meccsét a Minnesota, igaz, ez a Philadelphia ellen történt – most jóval nehezebb feladatot kapott a fiatal gárda. Az Atlanta a hullámvölgy után kezd kimászni a gödörből, simán megverték Millsapék a Bostont és alapvetően természetesen jobb csapatnak számítanak, mint a Wolves, de Andrew Wiggins éppen Atlantában dobta idei szezoncsúcsát bő két hete, amikor is meg tudták lepni Korveréket – most már kevésbé lenne ez meglepetés. Az újonc Townsban most is nagyon bíznak a csapatnál, az Okafor elleni párharcot csúfosan elbukta, de Horfordékkal szemben nagy szükség lesz az ő jó játékára is a hazai sikerhez – a Hawks részéről Bazemore visszatérése lenne fontos, de Sefolosha tegnap 15 ponttal pótolta a kiscsatárt.

Oklahoma City Thunder – Brooklyn Nets 02:00

Steph Curry árnyékában keveset beszélünk a szintén elképesztő szezont futó és gyakorlatilag mindenben karriercsúcsot szállító Russell Westbrookról, pedig az ő vezetésével áll jelenleg Nyugat 3. helyén a Thunder – a visszatérő Kevin Duranttel pedig pláne nagyon erősnek tűnik a gárda. A Nets védekezése komoly vizsga előtt áll, mert bár Youngék levették a pályáról a Bostont, most a liga egyik legjobb támadógépezetét kell megfogniuk úgy, hogy a legjobb (és egyetlen jó) védőjük nagyjából Hollis-Jefferson – nagy meglepetés lenne, ha nyerni tudnának, de azt hozzá kell tenni, hogy az utóbbi három meccsüket megnyerték ebben a csarnokban.

San Antonio Spurs – Dallas Mavericks 02:30

Kezd süllyedni a Dallas, a texasiak hárommeccses idegenbeli túrán vannak és ennek első két állomását elveszítették – most pedig ahhoz a Spurshöz utaznak, amely a liga 2. legjobb védekezésével bír és hazai pályán még veretlen ebben a szezonban. Nowitzkiék elsősorban védekezésben csúsztak szét az utóbbi időben, az elmúlt két meccsen 113,5 pontot kaptak átlagban és bár a San Antonio támadójátéka a liga alsó részéhez tartozik (és Aldridge játéka erősen kérdéses), a nagy formában lévő Leonard, vagy a kétkedőknek bizonyító Ginobili-Parker páros ezúttal elég lehet a sikerhez.

Phoenix Suns – New Orleans Pelicans 03:00

A Spurs nagyon lenullázta a Phoenixet és Eric Bledsoe valószínűleg most sem léphet majd pályára, nélküle pedig most is elég harmatos lehet majd a gárda – ráadásul a három nappal ezelőtti, Pelicans elleni derbiből kiindulva még az ő extra meccse is kevés lehet támadásban. Anthony Davisék támadásban elkapták a fonalat, és ha a védekezésük nem is betonkemény, Ryan Anderson extra formája már épp elég volt AD mellé ahhoz, hogy egymás után két meccset nyerjen a csapat – ezen a találkozón is kötelező lenne számukra a győzelem, ha a playoffról szeretnének beszélgetni. A két csapat egymás elleni meccse igazi dobópárbaj volt, ami mindig magában hozza a rizikót, de Bledsoe nélkül nem valószínű, hogy ebben fel tudja venni a versenyt ellenfelével a Phoenix. Azt viszont meg kell említenünk, hogy a Pelicans idegenben továbbra is nyeretlen…

Los Angeles Clippers – Utah Jazz 04:30

A Clippers bukószériája ugyan megszakadt, de továbbra sem sziporkáztak Griffinék, valahogy nem áll össze a játék sem elöl, sem hátul, márpedig gyengén játszva ezt a Jazzt sem lesz egyszerű megverni. Gobert-ék támadásba a liga alsó részéhez tartoznak továbbra is, ugyanakkor védekezésében a legjobbak között vannak – igaz, az OKC megmutatta legutóbb, hogy lehet ízekre szedni őket. Ez a Clippers azonban most nem az a csapat, amely erre képes lenne, így az előző két meccsen látott védekezésükre építhetnek elsősorban – valószínűleg nem születik túl sok pont és a palánk alatti harc (Jordan-Griffin vs. Gobert-Favors) fogja meghatározni a játék menetét.

A mérkőzésekhez élőképes streameket ezen a linken találtok!
 

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus