Texasi és kaliforniai derbi, bemutatkozik Wiggins

Beindul a preseason, ma már nyolc meccset rendeznek az NBA-ben, közte két igazi nyugati rangadóval, hiszen a Houston Dallasba, a Warriors pedig a Clippershez látogat. De pályán az 1/1, illetve a már bemutatkozó Bulls-Heat páros is, a Kings visszavághat a Raptorsnak a két nappal ezelőtti vereségért, az Euroliga-győztes Maccabi Tel-Aviv pedig újabb NBA-csapat ellen méretheti meg magát. Nézzük a részleteket!

Indiana Pacers – Minnesota Timberwolves

A Stephenson távozásával, illetve George sérülésével jelentősen meggyengült Indiana az elmúlt évek fokozatos előrelépéseit követően most közel sem lesz élcsapat, óriási kérdőjel, hogy mire lehetnek képesek a 34 éves Westre és a tavaly sokszor közröhej tárgyává silányuló Hibbertre építve. A túloldalon éppen Rubio szerződése a téma, de az idei 1/1, Andrew Wiggins bemutatkozása már éppen elegendő ok arra, hogy figyelemmel kövessük ezt a találkozót.

Brooklyn Nets – Maccabi Tel-Aviv

Brooklynban bedőlni látszik a projekt, a távozó Paul Pierce szimplán középszernek nevezte a csapatot. A Williams-Johnson duó azért nem tűnik rossznak, Lopez egészsége nagy kérdés, de ma mindenképpen érdemes lesz figyelni Bojan Bogdanovicra, aki a világbajnokságon is bizonyította képességeit. Az Euroliga-győztes Maccabi nem tudott papírformát borítani és simán kikapott két napja a Cavstől, győzelmi reményeik igazán a Nets ellen sem lehetnek.

Miami Heat – Orlando Magic

A Heat a Pelicans elleni vereséggel nyitotta az előszezont, Bosh és Wade is gyengén dobott, de a cseresor meglepően jól teljesített, érdekes kérdés lesz, hogy a kissé lesajnált Granger-Shawn Williams-Ennis által vezetett pad mire lesz ma képes. A Magicnél Afflalo távozott, így még a tavalyinál is gyengébb kerettel állnak ki, de az előző idényben szépen teljesítő Vucsevicsnek jó napja lehet a Miami magasai ellen.

Detroit Pistons – Chicago Bulls

A Bulls back-to-back kezdi a preseasont, nyitásként tegnap kikaptak a Wizardstól, ennek ellenére bizonyították, hogy mekkora potenciál van bennük. Rose hasznosan tért vissza, Mirotic parádézott, de McDermottra és Gasolra sem lehetett panasz az új fiúk közül. A Pistons a külső sort igyekezett erősíteni Caron Butlerrel és DJ Augustinnal, így a tavaly nem létező spacing javulásában bíznak – meglátjuk, mire lesz ez elég.

Dallas Mavericks – Houston Rockets

Igazi texasi rangadó két nyugati rájátszásba (annak sem csak az első körébe) igyekvő csapat között, amely a Rakétáktól Dallasba költöző Chandler Parsons miatt külön érdekességgel bír. A Mavs remekül erősített nyáron, hiszen az elérhető egyik legjobb hármas mellé visszahozták New Yorkból Chandlert, egyesbe pedig leigazolták Jameer Nelsont, így Vince Carter elvesztése ellenére is jó nyarat zárhatnak. A Houston Parsons helyett Trevor Arizát igazolta le, Asik távozott, de itt továbbra is a Harden-Howard páros lesz a kulcs – top játékosokkal tűzdelt, jó hangulatú és színvonalú derbire van kilátás.

Utah Jazz – Portland Trail Blazers

A Portland Chris Kamannel erősített, de ahogy Houstonban itt is két emberen múlik jórészt a siker, Lillardon és Aldridge-en.  Mindenesetre jóval nagyobb játékerőt képviselnek, mint a továbbra sem a győzelmekre hajtó Jazz, így bár előszezonról van szó, meglepetés lenne, ha az Exumban bízó Utah hagyná el győztesen a parkettet.

Sacramento Kings – Toronto Raptors

A két csapat vasárnap egyszer már összecsapott, akkor DeRozan vezérletével a Raptors került ki győztesen a csatából. Hasonló játékerőt képviseltek a felek és három perccel a vége előtt még egál volt az állás – most is hasonlóan szoros derbire van kilátás. Ross bokája megsérült azon a találkozón, de úgy tűnik, nincs komolyabb gond és ő is játszani fog ma.

Los Angeles Clippers – Golden State Warriors

Egy újabb igazi nyugati rangadó, szintén két komoly célokkal rendelkező klub között. Steve Kerr szerint a Warriors nem vigyáz még eléggé a labdára, amiben Curryék is egyetértenek vele – ez pedig Chris Paulék ellen könnyen okozhat vereséget. Nagyjából a tavalyi keretekkel támadnak idén is a felek, bár a GSW azért igyekezett javulni (Rush, Barbosa). A korán kelők számára ideális, a magas színvonal és a látvány garantált.

A meccsekhez élőképes streameket ezen a linken találtok!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus