Tizenegy meccs jön az NBA-ben!

Pályán a Bulls és a Cavs, valamint összecsap a Utah a Dallasszal, a Toronto a Wizardsszal - de lesz New York-i és nyugati derbi is. 

Denverben javíthat a Cavs, Torontóban rangadózik a Wizards, Oklahomában lép pályára a Memphis, Isaiah Thomas régi csapata ellen meccsel, de lesz egy Utah-Dallas is. Nézzük a mai kínálatot és hogy mit várhatunk az egyes meccsektől!

Charlotte Hornets – Atlanta Hawks 01:00

Al Jefferson vezetésével elkapta a fonalat a Hornets, megverték a Miamit, a center pedig szépen belendült. Kidd-Gilchrist visszatérhet ma már, ugyanakkor Stephenson eddig 6,6 pontot átlagol 26,7%-kal, valószínűleg nem ezért igazolták. A túloldalon Al Horford 14 pontot szerez átlagban a sérülése után, ami mindenképpen pozitív, Jefferson ellen komoly meccset vívhatnak Millsappel – viszont a Hawks még nem nyert idegenben. Érdekesség, hogy a tripladobásra alapozó Atlanta méregfogát pont kihúzhatja a Hornets, mivel mindössze 5,4 hármast engednek meccsenként ellenfeleiknek.

Orlando Magic – Minnesota Timberwolves 01:00

A Magic legutóbb már le tudta zárni a mérkőzést győzelemmel Harrisnek köszönhetően, az addig is stabil csapat most a Minny ellen bizonyíthat. Vucsevics és Pekovics küzdelme pikáns lesz a palánk alatt, de csapatként egyértelműen a Wolves tart előrébb, Rubio irányítói képességei sokat jelentenek, ráadásul a spanyol még jobban is dob, mint az elmúlt években- Kevin Martin belendült, márpedig a periméterről nem nagyon tudja majd ezt ellensúlyozni a hazai csapat.

Philadelphia 76ers – Chicago Bulls 01:00

A Bullsnál ismét bizonytalan Derrick Rose játéka, ami aligha tesz jót a csapat hangulatának – ugyanakkor Noah ma este már jó eséllyel visszatérhet a kezdőcsapatba. A Bikák védekezése nagyon rendben van megint, 40% körül engedélyeznek ellenfeleiknek mezőnyből – ráadásul a Sixersnél nem játszhat Nerlens Noel, aki a remeklő Wroten mellett fénypontja volt a még nyeretlen együttesnek. Wroten 20,8 pontot és 7 gólpasszt átlagol eddig, de egyedül nem tudja felvenni a versenyt a liga egyik legjobb csapatával.

Boston Celtics – Indiana Pacers 01:30

A Celtics a legjobb, a Pacers a harmadik a lepattanózást figyelembe véve, így kemény párharc alakulhat ki a lecsorgókért. Ami lényeges különbség, hogy az Indiana nem nagyon tud ezekkel mit kezdeni, támadásban borzasztóan dobnak a jelenlegi csapatukkal, míg a Celticsnek minden poszton megvan a fegyvere a pontszerzésre. George Hill még biztosan nem játszhat a vendégeknél, West játékára halvány esély már mutatkozik – mindegyikük úgy kellene ennek az együttesnek, mint egy falat kenyér.

Brooklyn Nets – New York Knicks 01:30

A Knicksnél visszatérhet JR Smith, de vele sem fest túl jól az együttes, Carmelo Anthony borzalmas meccseken van túl, ez pedig nyilván erősen meglátszik a csapat játékán. A Nets ellenben hozza, amit várhattunk tőlük, bár legutóbb Lopez és Joe Johnson is kulcspillanatban hibázott, összességében szerkezetileg és tehetség terén is jócskán a vendégek felett állnak.

Detroit Pistons – Milwaukee Bucks 01:30

A Pistonsnál továbbra sem működik igazán a rendszer, a Smith-Monroe-Drummond trió együtt maximum lepattanózásban jó, egyébként katasztrófa. A Bucks rendkívül fiatal csapata viszont nem biztos, hogy ki tudja használni a hibáikat és a botrányos (bár legutóbb éppen meccsnyerő) triplázást, Jabari Parkerék támadójátéka sem állt még össze. A palánk alatt mindenesetre komoly erőfölényben lesznek a hazaiak, amit a Knight-Mayo páros kinti dobásaival egyenlíthetnek csak ki a vendégek.

Toronto Raptors – Washington Wizards 01:30

A Washington permiéter-védekezése komoly feladat előtt áll, Beal távollétében kell megállítaniuk a Lowry-DeRozan párost, akik főleg betörésekből és büntetőkből szállítják pontjaikat – az irányító legutóbb éppen 35-ig jutott. A Raptors támadóhatékonysága a 3. a ligában, de a Wizards védekezése is top tízes, ez lehet ma a kulcs. Amennyiben Valanciunas és Amir Johnson is játszik, a palánk alatt nem lesz fölényben a fővárosi alakulat, de kérdés még, hogy a két gyengén lepattanózó csapat közül ki tud dominálni a festékben.

Oklahoma City Thunder – Memphis Grizzlies 02:00

A Thunder-kórház üzemel, a Memphis viszont pompásan rajtolt, Gasol vezérletével sorra nyerik a meccseket, a védekezésük a régi, támadásban pedig a center lépett előre. A hazaiak legutóbb hat egészséges játékossal fejezték be a mérkőzést, így pedig nem igazán lehet NBA-mérkőzést játszani – az egyébként is jó formában lévő Grizzlik győzelme most kötelező.

Phoenix Suns – Sacramento Kings 03:00

Isaiah Thomas tavaly húszpontos játékos volt a Kingsnél, most hasonló számokat produkál Phoenixben a padról beszállva. A Suns hátvédkvartettje parádés, de a lényeg az lesz, hogy Cousins ellen mit tudnak kezdeni, illetve Rudy Gay-t hogyan állítják meg – igazán jó védőjük nincs ezeken a posztokon. Collison irányítóként nagyon bevált náluk, így akár meglepetést is okozhatnak. Ami lényeges lehet: 41%-kal tüzelnek ellenük mezőnyből, ez pedig a főleg kisembereire építő Suns ellen sokat érhet – bár azt nehéz elképzelni, hogy minden pontgyárost képesek lennének limitálni.

Utah Jazz – Dallas Mavericks 03:00

A Dallast tegnap helyrerakta a Portland, beárazta a védekezésüket is, illetve a támadójátékukat is. A harmadik negyedes leolvadásokat el kell hagyni Nowitzkiéknek, illetve hátul is oda kell figyelniük, különben komoly gondok lesznek, a Jazz pedig már bizonyította, hogy bárkit meg tud verni. Haywardék lendületes, ötletes kosárlabdát játszanak és a kezdőötösből mindenkiben benne van a nagy meccs lehetősége – a Mavs eddigi védekezése ellen alighanem halálosak lehetnek.

Denver Nuggets – Cleveland Cavaliers 04:30

Komoly a gond Clevelandben, a csapat gyengélkedő támadójátéka mellett a védekezés sem működik, Irving öncélúan és gondolkodás nélkül dolgozik, már Jamesszel is összekapott. A Nuggets viszont ideális ellenfélnek tűnik, hiszen a hazaiaknak mindenük van, csak letisztult játékuk nem, sem elöl, sem hátul nincsenek kész, hiányzik a vezér és nem passzolnak a mozaikdarabok. Ha valahol, akkor itt nyerhetnek LeBronék, de ehhez Irvinget észhez kell téríteni és némi energiát kellene fektetni a védekezésbe is. Komoly gond lehet Dellavedova kiesése, ő legalább igazi irányítóként funkcionált, jobban is nézett ki vele a csapat.

A meccsekhez élőképes streameket itt találtok!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus