Története legsúlyosabb vereségét szenvedte el a Lakers

Az NBA-ben hajnalban csak három meccset rendeztek, de mindhárom emlékezetesre sikeredett. A tavalyi döntő visszavágóján a Spurs levette a pályáról LeBron Jamest és simán győzött, míg a Phoenix egy 41 pontos egyéni teljesítményre építve verte a nyugati listavezetőt – holott ellenfelük mindkét sztárja 30 pont felett szórt. A napot a Clippers koronázta meg, városi riválisuk ellen hengereltek Blake Griffinék. 

 

San Antonio Spurs – Miami Heat 111-87

A Heat nem ébredt fel a rémálomból. Tim Duncan (23 pont, 11 lepattanó) és Tony Parker (17 pont, 4 gólpassz, 2 labdaszerzés) vezetésével villámrajtot vett a San Antonio, 37-22-re vezettek egy negyedet követően. A két sztáron kívül külön dicséretet érdemel Boris Diaw, aki 16 pontját úgy érte el, hogy egyetlen büntetőt hibázott. A Heat a két középső negyedben próbált kapaszkodni – hogy aztán az utolsó játékrészben újabb óriási pofonba nézzen bele: a hazaiak 29-13-ra hozták a zárónegyedet, és nagy verésben részesítették tavalyi döntős ellenfelüket. 

Kawhi Leonard nagy meccse. A Spurs fiatal húzóembere ugyan csak 11 pontig és 5 lepattanóig jutott, de ismét igazolta, hogy védőoldalon posztján hamarosan a liga egyik legjobbja lehet. LeBron James öt labdát adott el mellette, és nagyon nem találta dobásainak ritmusát: 6/18-cel dobott, ami ezen az estén döntőnek bizonyult – 8 lepattanója és 7 gólpassza szép volt, de haszontalan. 

Nagy lendülettel tör előre a Spurs. Zsinórban ötödik sikerükkel Nyugaton utolérték a listavezető Thundert, illetve Keleten a Miami Heattel is azonos számú vereséget számlálnak - vagyis ismét bejelentkeztek az alapszakasz első helyéért, ami az egész playoffra pályaelőnyt jelentene. 

A Spurs legjobb dobói: Duncan 23, Parker 17, Diaw 16/6.
A Heat legjobb dobói: Bosh 24/3, James 19, Wade 16.

Phoenix Suns – Oklahoma City Thunder 128-122

A Thunder nem bírta a saját maga diktálta iramot. Az első negyedet 41-32-re hozta a Kevin Durant (34 pont, 50 százalékos mezőnymutató, 7 pattanó, 5 gólpassz) és Russell Westbrook (36 pont, 13/22 mezőnyből, 9 pattanó, 9 gólpassz, 4 labdaszerzés) húzta Oklahoma, a folytatásban viszont a Suns még ennél is nagyobb sebességi fokozatba kapcsolt, megnyerte a következő három játékrészt. A vendégek sztárjai mellé csak időszakosan tudott fellépni pontszerzésben Ibaka és Caron Butler, a védekezésük pedig egyenesen katasztrofális volt. 

Gerald Green nem sietteti Eric Bledsoe visszatérését. Az élete formájában játszó hátvéd 41 pontos karriercsúcsot hintett be a Thundernek. A harmadik negyed elejét nagyon megnyomta a Thunder, 16 ponttal is vezettek – ekkor azonban Greennél elgurult a gyógyszer, összesen 25 egységet szórt csak ebben a játékrészben. A gárda egyik legjobbja, a sérüléséből lassan felépülő Bledsoe éppen az ő posztját venné át a kezdőötösben, ám úgy tűnik, Green nem fogja olcsón adni a helyet – kellemes gondok elé néz Jeff Hornacek vezetőedző.

Caron Butler bemutatkozott Phoenixben. Második Thunder-meccsén már 4 triplát is betermelt a veterán kiscsatár, bár védekezésben még elég idegenül mozgott az OKC rendszerében. Ő kacskaringós úton jutott el oda, hogy Phoenixben pályára lépjen, hiszen nyáron a Clipperstől Bledsoe-val együtt került az előző évben pocsék idényt futott Sunshoz, majd félig-meddig az ő kérésére cserélték tovább Milwaukee-ba még augusztusban. A keleti kirándulás nagyon nem jött be neki, nemrég kivásárolták a szerződéséből, így kerülhetett a Thunderhez. 

A legjobbkor állította meg a zuhanást a Suns. Váratlan vereségeket is összeszedett mostanában a Phoenix, és Dragicséknál bizony veszélybe került a playoff-hely. Ám az utóbbi napokban riválisaik, a Dallas és a Memphis is vereséget szenvedetek, így a Suns lélegzetvételnyi szünethez juthat ezzel a sikerrel – és egyúttal a hatodik helyezett Golden State nyomában is ott maradtak. 

A Suns legjobb dobói: Green 41/24, Mark. Morris 24, Dragic 22/6.
A Thunder legjobb dobói: Westbrook 36/12, Durant 34/9, Ibaka 18.

Los Angeles Lakers – Los Angeles Clippers 94-142

Minden idők legsúlyosabb Lakers-veresége és legnagyobb Clippers-győzelme. 48 ponttal még soha nem győzték le a Lakerst idestova lassan 70 éves NBA-múltja alatt, külön fájó pont, hogy mindez a Staples Centerben történt a városi rivális ellen. A Clippersnél minden fordított előjelű: ez volt a csapat legnagyobb különbségű győzelme, 142 pontot még soha nem dobtak idegenben, és 1998 óta nem szereztek 142 pontot egy meccsen. 

Jól indult a Lakersnek. Az aranysárga-lilák mindössze két pontos hátrányban voltak az első negyed után, a másodikat viszont 44-13-ra vesztették el. A JJ Redick és Jared Dudley sérülés miatti távollétében kezdőbe kerülő Darren Collison 14 egységet dobott ebben a szakaszban, a végül 20-ig jutó Blake Griffin kilencet. 

Csapatjáték a javából. A Clippersben nyolcan értek el legalább 10 pontot, de még ketten szereztek ezen kívül kilencet, minden pályára lépő játékosuk legalább két mezőnykosarat dobott, mindenki szedett lepattanót, a 34 gólpasszon pedig kilenc játékos osztozott. A lepattanócsatát 64-33-ra hozták a vendégek. 

A Lakers legjobb dobói: Gasol 21, Henry 15/9, Bazemore 14/3.
A Clippers legjobb dobói: Collison 24/3, Griffin 20, Barnes 17/9.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus