Tovább menetel a Cavs és a Bulls?

Ma éjjel 10 derbit rendeznek az NBA-ben, közte több érdekes keleti csatával, valamint komoly nyugati rangadókkal és nem kevés olyan derbivel, ahol frissen cserélt játékosok mutatkoznak be új csapataik színeiben. Ilyen formán a Toronto és a Cleveland csatája kiemelkedik, de a Grizzlies és a Clippers összecsapása lehet az est fénypontja, sőt, a Suns és a Spurs találkája sem fullad majd unalomba az előjelek alapján. Lássuk, melyik párosításban mit várhatunk!

Charlotte Bobcats - New Orleans Pelicans (01:00)

Jrue Holiday egyelőre mégsem tér vissza az NOP-nél, de Charlotte-ban nélküle is lehet keresni valója a vendég gárdának, bár nem árt észben tartani, mekkora formajavuláson megy keresztül az utóbbi hetekben a korábbi évek sereghajtója. A palánk alatt Al Jefferson és Anthony Davis párharca mindent meghatározhat, viszont nem nagyon van embere Kemba Walkerre a Pelicansnek, ez döntő is lehet.

Orlando Magic - New York Knicks (01:00)

A Magic a már kivásárolt Davis távollétében még inkább a tankolás felé néz, de a Knicks így sem mehet biztosra Orlandóban, ahol a floridaiak pár nagyobb csapatot is megleckéztettek már februárban. Izgalmas, fordulatos és igencsak kiszámíthatatlan csatát várhatunk.

Philadelphia 76ers - Dallas Mavericks (01:00)

A Sixers elboltolta Hawes-t és Turnert is, Granger pedig még nem lép ma pályára a jelek szerint, úgyhogy az amúgy is gyenge keretű Philadelphia a liga történetének egyik, ha nem a legrosszabb állományával veheti fel ma a harcot a PO-ba igyekvő Dallasszal. Abszolút favorit a Mavs, nem lenne meglepő itt egy óriási kiütés sem a vendégek részéről.

Toronto Raptors - Cleveland Cavaliers (01:00)

A Raptors egy rangadót már vesztett a napokban a Bulls ellen, most a remek formának örvendő Cleveland is ki-ki meccset játszani jön Kanadába, ahol kiegyenlített csata várható Anderson Varejao problémái ellenére is, pláne mivel Spencer Hawes már Mike Brown legénységét erősíti. Lowry és Irving harca egyes poszton kuriózum, de sok más miatt is érdemes követni ezt a csatát.

Detroit Pistons - Atlanta Hawks (01:30)

A Pistons megint megy egyre mélyebbre, de a Hawks még Drummondéknál is rosszabb formában van, tehát itt nehéz az esélyekről beszélni és nem is igazán várható gálaelőadás a két PO-ba igyekvő, de rossz tendenciát mutató együttestől.

Chicago Bulls - Denver Nuggets (02:00)

A Nuggets már Brooksszal a fedélzeten és Jan Vesely-vel a keretben utazhatott Chicagóba, de otthona már masszívan 50 százalék felett álló Bulls az esélyes, pláne mivel a coloradóiak - ha nem is tudatosan - de beáldozni látszanak ezt a szezont a jövő érdekében.

Memphis Grizzlies - Los Angeles Clippers (02:00)

A Grizzlies Gasolt és Conley-t sem teljesen egészségesen használja ma, de ez jelenthet pont annyit, hogy a Redick nélküli Clipperst otthon el tudja kapni, bár Chris Paulék sincsenek annyira komoly hullámvölgyben, hogy ne kerekedhessen ebből a nap legjobb meccse.

Phoenix Suns - San Antonio Spurs (03:00)

A Suns egy tartalékos San Antonióval veheti fel a küzdelmet, ez egyben esélyt is jelent arra, hogy a rájátszásért nagy harcban lévő arizonaiak egy újabb komoly skalpot ejtsenek, de a texasiak ebben az évadban a korábbinál stabilabbak idegenben is.

Portland Trail Blazers -. Utah Jazz (04:00)

A Blazers Leonard, Aldridge és Freeland távollétében vélhetően még otthon a Jazz ellen is meg kell, hogy izzadjon a W-ért, egyáltalán nem lenne meglepetés, ha ebben az összeállításban nem tudná elverni a Utah-t Terry Stotts csapata. A palánk alatt Favors és Kanter kell, hogy dominálni tudjanak, ott nyerhet csak a vendég gárda.

Los Angeles Lakers - Boston Celtics (04:30)

Örökrangadó, igen érdekes fennhanggal, hiszen két, lassan explicit módon is tankolónak tekinthető gárda néz most farkasszemet egymással LA-ben, nem pedig a megszokott bajnokesélyes rituálé következik. Ez a csata pláne érdekes lehet MarShon Brooksnak, aki Bostonban kezdte az idényt, majd most mutatkozhat be az aranysárga-lilák színeiben.

A meccsekhez élőképes streamet ezen a linken találtok

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus