Továbbment a Miami, araszol a Memphis

A Miami Heat végig simán vezetve küldte el nyaralni a New Yorkot, a Memphis Grizzlies pedig legyőzte a Clipperst, így feljött 3-2-re összesítésben. Chris Paul és Blake Griffin is megsérült.

Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában mára virradóra két találkozó került terítékre, s Miamiban, illetve Memphisben is a sorozat életben tartása volt a cél a hátrányban lévő alakulatoknak. A New York Knicks számára nem érkezett meg a megváltó, hiszen Jeremy Lin térdsérülése nem jött rendbe, így csak Mike Bibby maradt egyes posztra. A veterán játékmester helytállásával sem tudott viszont igazán meccsben lenni a Knicks, mely tavaly után idén is nagyon simán vett búcsút az első körben. A Memphis Grizzlies nem csak, hogy életben maradt a Los Angeles Clippers ellen, de olyan győzelmet aratott, ami talán lendületet is adhat Hollins mester fiainak a következő, idegenben lejátszandó mérkőzéshez. Nézzük is, hogyan alakult a két derbi!

 

Miami Heat (2.) - New York Knicks (7.) 106 - 94

Miután legutóbb kidőlt a sorból Baron Davis, felmerült annak a lehetősége, hogy Jeremy Lin is beöltözzön a mai találkozóra, ám végül nem sikerült olyan állapota hozni az idén felfedezett irányítót, hogy a társakkal küzdhessen, így csak Mike Bibby maradt egyes poszton a vendégeknél. A tavaly még a jelenlegi riválisnál pattogtató kisember szépen produkált, de a lepattanó párharcot 42 - 36 arányban elvesztő Knicks végig csak futott az eredmény után, pedig még Carmelo Anthony is hasonló teljesítményt nyújtott, mint a negyedik összecsapáson, 35 pontot szórt.

Ugyan nincs hasonló palánkalatti duója a New Yorknak, mint a Lakersnek, de mindenképp feltűnő, hogy Anthony 31 dobással vállalkozott, miközben a játékot sérülten vállaló Stoudemire legutóbbi 20 pontos performansza után csupán 7 kísérletet ereszthetett el, ráadásul ki is pontozódott. A Miamiban mindenki hozta az elvárható szintet, a James, Wade, Bosh trió egészséges munkamegosztással ért el összesen 67 egységnyit, s most a kispadról érkező Battier, Miller páros is egyszerre volt termékeny. Az Indiana Pacers vár a következő körben Spoelstra mester legényeire, ami az előzmények ismeretében igencsak élvezetes párharccá kerekedhet. Az idényt nagy reményekkel kezdő New York pedig újra csalódott - annak ellenére is, hogy ennek a párosításnak abszolút nem volt esélyese.

A Heat legjobb dobói: L. James 29, Wade, Bosh 19-19

A Knicks legjobb dobói: Anthony 35, Stoudemire 14, Fields, JR Smith 12-12

A négy győzelemig tartó párharc végeredménye: 4 - 1 a Heat javára

 

Memphis Grizzlies (4.) - Los Angeles Clippers (5.) 92 - 80

A Grizzlies két egy-egy ponttal, illetve egy hosszabbításban elvesztett mérkőzés után az életéért kellett, hogy küzdjön ezen az estén, s a mérkőzésből levonható tapasztalatok után el is mondható, hogy a kényszerhelyzet szépen összerázta a korábban picit fejben fáradtnak tűnő 4. kiemeltet. A kulcs Zach Randolph agilis játéka volt, a sorozatban eddig 13 pont alatt átlagoló nagyember már az első negyedben 15 egységnél tartott, csapata pedig kétszámjegyű előnyben volt, ami nagyjából ki is tartott a lefújásig, bár Chris Paul szokás szerint nem hagyta veszni övéit.

A Los Angeles-iek irányítója viszont meg is sérült az utolsó negyedben, így lehet, hogy nem csak a meccset vesztette el a Del Negro-legénység, hanem Paul játéka miatt is izgulhat a szintén sorsdöntő, 6. felvonás előtt, melyet két nap múlva Los Angelesben vívnak majd meg a felek. Az újabb rossz hír LAC-szemszögből, hogy Blake Griffin is komoly térdfájdalmakkal küszködik, s rá is orvosi vizsgálatok várnak.

A Grizzlies padja egyébként továbbra is elmarad az alapszakaszban megszokott szinttől, ám amikor Nick Young kosarat sem dob az ellenfélnél, akkor nehéz ezt a potenciális fórt kézzelfogható előnnyé kovácsolni, még akkor is, ha Mo Williams 20 egységig jutott csereként érkezve.

A Grizzlies legjobb dobói: M. Gasol 23, Z. Randolph 19, Gay 14

A Clippers legjobb dobói: Mo Williams 20, Paul 19, Griffin 15

A négy győzelemig tartó párharc állása: 3 - 2 a Clippers javára

 

A nap hőse: Zach Randolph, aki ugyan nem sok mindent csinált az első negyed után, de a nyitó játékrészben az ő "feltámadása", illetve ponterőssége hozta meg az áttörést a Memphisnek, végül 19 pontos, 10 lepattanós dupla duplával zárt.

A nap lúzere: A Los Angeles Clippers, mely nem csak a mérkőzést, de Chris Pault is elvesztette Memphisben, s Blake Griffin is térdbántalmakkal küzd, így könnyen gondban lehet a sorozat lezárásával.

A játéknap legszebb jelenetei:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus