Triplafesztivált rendezett, életben maradt a Cleveland

Rekordokat döntött, 24 triplát dobott, elkerülte a söprést a Cavs - ugyanúgy 3-1-re áll a párharc, mint tavaly. 

Már félidőben rekordot jelentő 86 pontnál tartott a Cleveland az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) nagydöntőjének negyedik meccsén és a fordulás után is végig megőrizte előnyét, így elkerülte a söprést és életben maradt. 

Visszajátszás c. videós rovatunk itt elérhető!

Cleveland Cavaliers - Golden State Warriors 137-116

Kiszakadt a zsák. Már az első negyedben megadták az alaphangot a hazaiak, hiszen 49 (!) pontot szórt a társaság 12 perc alatt (NBA-rekord), brutális formában kezdett Tyronn Lue együttese. Különösen távolról voltak halálosak JR Smith-ék, a nagyszünetben már 13 triplánál tartottak, végül az NBA-döntők történetében óriási rekordot jelentő 24-gyel (az első három meccsen összesen dobtak 31-et) zártak - egyrészt rengeteg üres helyzetet vállalhattak el, másrészt kegyetlen százalékkal el is süllyesztették őket. A hamar megszerzett tizenhat pontos előny egyszer sem csúszott tíz alá a folytatásban, a záró etap második felében már húsz körül mozgott - Kyrie Irving 40 pontot szórt (15/27 mezőnyből), LeBron James pedig NBA-rekordot jelentő kilencedik döntőbeli tripla-dupláját (31 pont, 10 pattanó, 11 gólpassz) jegyezte. Az ohióiak ezzel a győzelemmel elkerülték a söprést, megajándékozták szurkolóikat egy győzelemmel és ugyanúy 1-3-ra javították a párharcot, mint tavaly...

Nem veretlen a Warriors. Az idei rájátszásban első vereségét szenvedte el a Golden State, de ezt rögtön 137 kapott ponttal tette meg Steve Kerr legénysége. A támadójáték sem működött úgy, ahogy eddig, de mégsem erre lehetett leginkább panaszuk (116 pont, 44,8% mezőnyből, 28,2% tripla), hanem a védekezésre, képtelenek voltak megállítani a James-Irving párost, ráadásul ezúttal nem értek oda az üres hármasokra sem - sőt, amire odaértek, nagyrészt még azt is bedobta a Cavs. A második félidőben többször is megpróbáltak rohanni, de nem dolgoztak elég hatékonyan, Kevin Durant (35 pont, 9/22 mezőnyből) ezúttal is bőven termelt, de a Splash Brothers dobásai nem ültek, Draymond Green egy hajszálra volt a kiállítástól, más pedig nem tudott fellépni - 3-1-gyel utazhat haza a társaság, így remek helyzetben van, de ennél sokkal koncentráltabb, élesebb játékot kell produkálnia otthon, hogy ne történjen meg vele az, ami 2016-ban.

A Cavaliers legjobb dobói: Irving 40/21, James 31/9, Love 23/18
A Warriors legjobb dobói: Durant 35/6, Green 16/3, Curry 14/6

A párharc állása: 3-1 a Warriors javára.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus