Túlórás Cavs-siker Dallasban, megsérült Rose és Anthony

Hosszabbítást nyertek Jamesék - Rose, Melo és Bryant is megsérült - KD clutch volt - Parker villogott a Spursben - megint bukott a Bulls

Hosszabbításban verte a Dallast a Cleveland az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában, így LeBron Jamesék már sorozatban nyolcadik győzelmüket aratták. A San Antonio Tony Parker vezérletével győzött Detroitban, a Houston az utolsó percekben lelépte a Memphist, az OKC pedig Kevin Durant kulcsfontosságú kosaraival menekült meg Minnesotában. A Pacers könnyedén győzött, a Carmelo Anthony-t elveszítő Knicks nagyot küzdött a Bostonnal, a Chicago Milwaukee-ban is kikapott, ráadásul Derrick Rose megsérült – a Lakers ellenben megverte a New Orleanst, bár Kobe Bryant sem tudott sokat pályán tölteni.

Visszajátszás c. videós rovatunk ezen a linken elérhető!

Indiana Pacers – Phoenix Suns 116-97

Az utolsó negyedben dőlt el. Három játékrészen keresztül szorosan alakult a találkozó, ugyan gyakorlatilag végig a Pacers vezetett, de igazán nagy előnyt nem tudott kiépíteni – sőt, a harmadik etapban fel is zárkózott a Phoenix. A negyedik negyedben aztán elkapta a fonalat a hazai csapat, 67%-kal dobott mezőnyből, Paul George beszórt kilenc pontot ebben a játékrészben és hamar ismét tíz pont fölé nőtt az előnyük – ez megtörte a vendégeket, így a végére sima győzelmet aratott az Indiana.

Tartalékosan sem vallott szégyent a Suns. A Phoenixnél Bledsoe mellett Brandon Knight (ételmérgezés), Ronny Price és Alex Len is hiányzott, tehát gyakorlatilag a játék alapját adó két ember nélkül kellett pályára lépniük – a Goodwin-Booker duó azonban nem játszott rosszul, sőt, Teletovics például 19 pontot szórt a kispadról beszállva. Jól is tartotta magát az együttes, de a negyedik negyedben ismét ellépett az Indiana és eldöntötte a találkozót – nem volt már erő a vendégcsapatban egy újabb felzárkózáshoz, így sorozatban nyolcadik idegenbeli vereségét szenvedte el.

A Pacers legjobb dobói: George 21/3, G. Hill 20/12, Miles 19/12
A Suns legjobb dobói: Booker 19/3, Teletovics 19/15, Morris 16

Detroit Pistons – San Antonio Spurs 99-109

Most Parker volt a nyerőember. Jól kezdte a mérkőzést a Detroit és meg is nyerte az első negyedet, de a másodikban már átvette az irányítást a Spurs – Tony Parker vezérletével a nagyszünetre már kilenc ponttal vezettek a vendégek. A fordulás után is lendületben maradt a francia irányító, így a záró etapnak már 15 pontos fórral vághatott neki a San Antonio és bár itt zárkózott a Detroit, Parker (31 pont, 13/19 mezőnyből) újabb kulcsfontosságú kosaraival hozta sorozatban kilencedik győzelmét a texasi gárda. Popovich csapatából érdemes még kiemelni Aldridge-et (22 pont, 13 lepattanó) és Duncant (14 pont, 9 pattanó, 2 blokk) is, így belefért, hogy Kawhi Leonard összesen egy mezőnykosarat érjen el.

Hiányzott egy jó Jackson. A hazaiak eredményessége óriási mértékben függ Reggie Jackson játékától, így nem meglepő, hogy kikaptak – az irányítónak nagyon nem ment ezen az estén. Tíz pontját 13 dobásból szenvedte össze, 11 gólpasszára pedig jutott öt eladott labda is, egyáltalán nem lehetett rá számítani. A padról Brandon Jennings igyekezett kézbe venni a dolgokat az utolsó negyedben, de megfordítani ő sem tudta a derbit, Drummond nem dominált úgy (17 pont, 10 pattanó), egyedül Caldwell-Pope (25 pont, 4/6 tripla) volt igazán elemében. Sorozatban három győzelem után kapott ki a Detroit.

A Pistons legjobb dobói: Caldwell-Pope 25/12, Drummond 17, Baynes 15
A Spurs legjobb dobói: Parker 31/3, Aldridge 22, Ginobili 15/6

New York Knicks – Boston Celtics 120-114

50%-on a Knicks. Megküzdött ezért a győzelemért a New York, ugyan az első félidőben végig domináltak a hazaiak és 14 pontos előnyt építettek ki, Carmelo Anthony megsérült – kiment a bokája a nagyszünet előtt és bár a fordulás után még visszatért, fél percet sem tudott pályán tölteni. Innentől kézbe vette az irányítást Afflalo és egymaga beszórt húsz pontot a második félidőben, mellette remekelt Porzingis (26 pont, 6 pattanó, 2 blokk) is, ám a Boston így is faragta hátrányát – sőt, szűk három perccel a vége előtt a lett magasember kipontozódott, a Celtics pedig átvette a vezetést. Ekkor sem pánikolt be a Knicks, jött Robin Lopez, jött Derrick Williams és jött Jerian Grant, aki az utolsó percben betermelt hat pontot és az 53%-kal dobó New York megnyerte a meccset – ezzel elérte az 50%-os mérleget.

50%-on a Boston. Ugyan a támadójátékra nem panaszkodhattak a vendégek (Isaiah Thomas 34 ponttal és 8 gólpasszal húzta őket), a védekezésük komoly kívánnivalót hagyott maga után – annak ellenére kaptak 120 pontot, hogy csak kilenc labdát adtak el és nem engedtek második esélyeket a hazaiaknak. A New York játékát azonban egyáltalán nem tudták semlegesíteni, Anthony, majd Porzingis nélkül is hozta a pontokat Fisher csapata (hatan érték el minimum a 15-öt), ráadásul amikor megtört a jég és a Celtics átvette a vezetést, azonnal több kosárral reagált a Knicks. Sorozatban negyedik vereségével 50%-ra süllyedt vissza a Boston.

A Knicks legjobb dobói: Porzingis 26/9, Afflalo 24/3, Anthony 17/6
A Celtics legjobb dobói: Thomas 34/3, Crowder 21/9, Sullinger 14

Memphis Grizzlies – Houston Rockets 91-107

Az utolsó percekre szétesett a Memphis. A gyenge lepattanózást, valamint a sok bekapott triplát is ellensúlyozni tudta a Grizzlies és a harmadik negyedben felzárkózott, bő hét perccel a mérkőzés vége előtt pedig 83-83-nál utol is érte ellenfelét. Innentől azonban robbantott a Houston: Jones és Howard sorra szerezték a kosarakat, melléjük csatlakozott Harden, miközben a hazai gépezet teljesen lefagyott – pillanatok alatt tíz pont felett járt a vendégek előnye és el is dőlt a találkozó. A hazaiaknál nagyon hiányzott Conley, ezúttal Randolph sem hozta az extrát a padról, a 19 eladott labda sem segítette őket és az utolsó percekben senki nem tudott a gárda élére állni – ezzel az eredménnyel fél meccsre csökkent a távolság a két csapat között.

Triplák, lepattanók, védekezés. Remekül kosarazott a Houston ezen az estén, amiben kellett, abban jobb is volt a Memphisnél: nem dobott különösebben jól, de 18 triplát süllyesztett el 51%-kal, 18 támadópattanót szerzett (28-12-re nyerte a második esélyből szerzett pontok csatáját) és kevesebb labdát adott el, mint ellenfele. Terrence Jones egymaga tíz pontot szerzett a negyedik negyedben és amikor kellett, a védekezésük is nagyon harapott, így idén először tudták megverni a Memphist – sorozatban negyedik sikerükkel újra 50% felett állnak Hardenék.

A Grizzlies legjobb dobói: Gasol 20, Allen 17/6, Lee 16/9
A Rockets legjobb dobói: Harden 25/12, Jones 20/9, Howard 17

Milwaukee Bucks – Chicago Bulls 106-101

Jobban hajrázott a Bucks. Az első negyedet simán nyerte a Chicago, innentől viszont kiegyenlített játék folyt – sőt, a 29 pontos, 10 lepattanós Antetokounmpo vezérletével inkább a Milwaukee akarata érvényesült. A harmadik negyed végén és a negyedik elején egy nagy futással ismét magabiztos előnybe került a Bulls, de a Milwaukee újfent visszavágott és 91-91-nél utolérte ellenfelét. Az utolsó percekben a hazaiak voltak nyugodtabbak, Monroe egy 2+1-es játékot, Middleton egy triplát, majd egy nagyon nehéz kettest is elsüllyesztett, míg a túloldalon kimaradtak a dobások – Butler rontott ziccere után Antetokounmpo két büntetővel zárta le a találkozót. Két meccsel féltáv előtt hat vereségre van a keleti nyolcadik helytől a Bucks.

Gödörben a Bulls, Rose megsérült. A Bulls irányítója már az első negyedben kivált a játékból térdsérülése miatt, majd később visszatért, de a harmadik játékrészben ismét a padra kényszerült. Még egyszer megpróbálta a záró etapban, de ezúttal sem ment – összesen 22 percet töltött pályán, de abban sem volt sok köszönet. A Chicago hiába nyerte nagyon simán a lepattanózást (57-40-re, húsz támadót szedtek), egyrészt egy híján kétszer annyi labdát adtak el, mint ellenfelük, másrészt hiába tripláztak sokkal jobban, mezőnyből összességében gyengébben dobtak – ráadásul az utolsó percekben a 30 pontos Butler sem tudott a gárda élére állni. Sorozatban harmadszor bukott a Bulls a győzelmi széria után, a védekezésük továbbra is meglehetősen szellős és már csak negyedikek keleten.

A Bucks legjobb dobói: Antetokounmpo 29, Monroe 17, Parker 16, Middleton 16/6
A Bulls legjobb dobói: Butler 30/6, Mirotic 17/9, Snell 17/9

Minnesota Timberwolves – Oklahoma City Thunder 96-101

Majdnem elszórakozta a Thunder. Jól kezdtek a vendégek és pillanatok alatt tíz pont körüli előnyt építettek ki, amit gond nélkül tartottak, sőt, 18-cal is vezettek már. Az utolsó negyedben azonban ismét belealudtak a meccsbe és a Minnesota LaVine vezérletével egy kosárnyi távolságra zárkózott – ekkor lépett elő Kevin Durant. A korábbi MVP 7/21-et dobott mezőnyből három negyeden keresztül, ám az utolsó három percben 4/4 nehéz tempót és 4/4 büntetőt süllyesztett el, így 12 pontjával egymaga verte vissza a hazai rohamokat – az ő extrájával így végül megúszta az újabb blamát csapata.

Összeállt a Minnesota védekezése? Az utóbbi találkozón stabilnak tűnik a Wolves hátul, márpedig ez jelentette a legnagyobb problémájukat eddig – látszik is az eredményen, hiszen csak Durant parádéjával jutott száz pont fölé az OKC támadógépezete. Emellett most 38%-kal tripláztak, ami tőlük kimondottan jónak számít, a kezdőből Wiggins és Towns hozta, amit kell, a padról pedig 41 pontot rámolt be a Muhammad-LaVine duó – sőt, Dieng remek védekezése és Bjelica kulcsfontosságú triplája is kiemelendő. Ez végül kevés lett a bravúrhoz, de ha ezt a teljesítményt tudná hozni a Minny stabilan, nem arról beszélnénk, hogy sorozatban hetedik vereségüket szenvedték el Rubióék.

A Timberwolves legjobb dobói: Wiggins 22, LaVine 21/9, Muhammad 20
A Thunder legjobb dobói: Durant 30/6, Westbrook 22/6, Kanter 18

Dallas Mavericks – Cleveland Cavaliers 107-110 – hosszabbítás után

Túlóra döntött. Az első három negyedben végig a Dallas vezetett, volt hogy 16 ponttal, de tíz perccel a rendes játékidő vége előtt fordított a Cleveland és innentől fej-fej mellett haladtak a felek. Húsz másodperccel a vége előtt James zsákolásával egyenlített ismét a Cavs és bár Nowitzkire megpróbált még egy figurát kijátszani a Mavs, Shumpert nagyot védekezett és jöhetett a hosszabbítás. Itt is James szerzett döntő kosarat, amivel átvették a vezetést a vendégek, majd Irving egy óriási triplával demoralizálta a hazaiakat – ezzel a kosárral el is dőlt a meccs, a Cleveland sorozatban nyolcadik sikerét gyűjtötte be.

Gyengébben dobott, mégis koncentráltabb volt a Cavs. A Dallas támadójátéka alapvetően jobban működött, Chandler Parsons 25 pontos szezoncsúccsal jelentkezett és hatan is elérték a tízpontos határt, de ezeket ellensúlyozni tudta a vendégcsapat. Irvingék 44 triplát emeltek rá, amelyből 17 célt ért, így gyengébb dobószázalékukat ezzel pótolták, emellett hattal kevesebb labdát adtak el és tízzel több támadópattanót szereztek meg – a kispad ráadásul óriásit védekezett, ami döntőnek bizonyult. Ennek ellenére tulajdonképpen egy dobáson múlt a meccs, Irving dudaszóra gyűrűbe vágódó nagyon távoli hármasán – ezzel lépett el és törte meg ellenfelét a keleti éllovas.

A Mavericks legjobb dobói: Parsons 25/9, Nowitzki 17/9, Williams 16
A Cavaliers legjobb dobói: James 27/9, Irving 22/9, Love 15/9

Los Angeles Lakers – New Orleans Pelicans 95-91

A Lakers nyerte a „kiesési rangadót”. A nyugati konferencia két leggyengébb csapata találkozott és a mérkőzés ennek megfelelő színvonalat is hozott. A Lakersnél Bryant, Russell és Bass is visszatért, de Bryantet hamar elveszítették, mert a vállát és az Achillesét is jegelni kellett, így csak 15 percet tudott pályán tölteni – a hajrában egyébként Bass bokája is megsérült, így ő sem a parketten fejezte be a meccset. A negyedik negyedben aztán feltámadt az első nyolc dobását elrontó Jordan Clarkson és az ekkor kilenc pontot beszóró Lou Williams, az utolsó percben pedig Randle is hozzátett egy kulcsfontosságú kosarat (ezzel vették át a vezetést) – a hajrában pontosabb hazai csapat idei kilencedik győzelmét aratta.

Elbúcsúzhat a playofftól a Pelicans? Ugyan a New Orleans még csak 36. meccsét játszotta, de semmilyen érdemi javulás nem látható a gárdán az első találkozókhoz képest, sem védekezésben, sem támadásban nem meggyőzőek, Anthony Davis pedig ezt az estét is kihagyta sérülése miatt. Ezúttal is folyamatosan elcsúsztak hátul és rengeteg faultot ütöttek be, a hajrában nem tudták tartani a Lakerst, emellett pedig egyetlen megbízható fegyverük sem akadt elöl – jelenleg hat meccsre vannak a nyugati nyolcadik helytől, sok csapat van előttük és az ilyen vereségek egyáltalán nem férnek bele.

A Lakers legjobb dobói: Williams 19/3, Clarkson 18/3, Russell 13/6
A Pelicans legjobb dobói: Evans 21/9, Anderson 15/3, Gordon 14/3, Holiday 14

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus