Újabb bizonyíték az Indianától és a Portlandtől

Mára virradóra nyolc összecsapást rendeztek meg az észak-amerikai profi kosárlabdaligában, s kisebb meglepetésre a nap rangadójának kikiáltott Indiana Pacers - Los Angeles Clippers derbi sokkal kevesebb izgalmat hozott, mint a Charlotte és a Miami hosszabbításba torkolló ütközete. A ligaelső mellett a Portland is kitett magáért, hiszen 127 dobott ponttal nyert idegenben, Houstonban pedig egy nem várt 36 pontos teljesítményt láthattunk ezen a játéknapon. Jöjjenek a részletek!

Indiana Pacers - Los Angeles Clippers 106-92

Bedeszkázták a gyűrűt. Rögtön az első negyedben egy 15-0-ás futást produkáltak a hazaiak, ez alatt a Clippers zsinórban 13 dobást rontott el. A különbség húsz pontra hízott a harmadik negyedben, a záró etapban viszont Hibbert faultproblémái miatt felzárkóztak a hazaiak 81-72-re, a 22-ig jutó Crawford húzta övéit. Ekkor újra lefedték a hazaiak a gyűrűt, öt és fél percen keresztül egyetlen kosarat engedtek és egy 15-2-es rohanással eldöntötték a találkozót.

George MVP-formában. Az Indiana 24-ese 36 pontig jutott úgy, hogy 12/17-es mezőny-, valamint 5/6-os triplamutatóval dolgozott, ráadásul leszedett hat lepattanót és ellopott 3 labdát. George az utóbbi három meccsen 30 pont felett átlagol, 58 %-kal dolgozik mezőnyből és 62%-kal a vonalon túlról. Méltó társa volt a 22-ig jutó Stephenson, aki ez mellé 12 lepattanót és 7 gólpasszt is jegyzett.

Mennyire erős Nyugat? Az Indiana 6-0-ra áll a Nyugati Főcsoport csapatai ellen, és otthoni mérlegük is impozáns: zsinórban kilencet nyertek hazai pályán, átlagban 20,6 ponttal...

A Pacers legjobb dobói: George 36/15, Stephenson 22, Granger 12/6
A Clippers legjobb dobói: Crawford 22/6, Griffin 12, Jordan 12

 

Washington Wizards - Detroit Pistons 98-104

Smith volt a mérleg nyelve. A Detroit kiscsatára mindössze két pontot szerzett az első félidőben, elrontotta mind a hat dobását, a másodikban viszont 8/11-es mutatóval húsz pontot tett hozzá, ráadásul tízpontos hátrányban voltak, amikor vezérletével egy 20-6-os futással átvette a vezetést a Pistons. Innentől már nem is adták ki a kezükből a vezetést.

Hol maradtak a büntetők? Egyik csapat sem érte el a 60%-ot a vonalról, viszont Jan Veselynek sikerült megszakítania egy elképesztő sorozatot. Nem tudott büntető értékesíteni december 2-a óta, ezúttal azonban négyből egyet sikerült - igaz előtte dobott egy csúnya homályt a vonalról...

Wall egyedül kevés volt. A Wizards irányítója 34 pontig jutott 60% felett mezőnymutatóval, de mellette csak Webster és Nene tudott kisebb tényező lenni, előbbi három triplát is elsüllyesztett. De a Pistonsnál a nyolc pályára lépő játékosból hatan is elérték a tíz pontot, ketten pedig a húszat is.

A Wizards legjobb dobói: Wall 34/6, Webster 15/9, Nene 14
A Pistons legjobb dobói: Smith 22, Stuckey 20, Jennings-Singler 14/9-14/6

 

Charlotte Bobcats - Miami Heat 96-104 hosszabbítás után

Walker megsérült, a Heat kihasználta. Az irányító egy betörés közben kifordította a bokáját a harmadik negyedben és nem is tudott visszatérni a pályára, bár a röntgen negatív eredményt hozott. Itt még 64-57-re vezetett a Bobcats, a hajrára kiegyenlített a Heat, viszont James elrontotta az utolsó dobást, így jöhetett a hosszabbítás, ahol már nem volt pardon.

Wade nélkül Bosh. A vendégek bedobója kihagyta a mai találkozót, de az utóbbi mérkőzéseken amúgy sem tudott faktor lenni. Annál inkább Chris Bosh, aki a legutóbbi három meccsen mindig elérte a 25 pontot 58,5%-kal mezőnyből és 50%-kal a vonalon túlról, ezúttal 10/16-os mezőny- illetve 3/6-os triplamutóval jutott el 25-ig. A 34-8-6-ot hozó LeBron Jamesszel párban kellett nagyot játszaniuk, ugyanis Allenen kívül senki nem érte el a tíz pontot. A hazaiaknál Al Jefferson volt a vezér, 22 ponttal és 14 lepattanóval segítette csapatát, de nem igazán akadt partnere.

Megvan a 15. A Heat sorozatban 15 alkalommal győzte le a Bobcatset, ami a leghosszabb ilyen jellegú sorozatban holtversenyben a Spurs Wizards elleni domninanciájával.

A Bobcats legjobb dobói: Jefferson 22, Sessions 16, Henderson-Tolliver 11-11/9
A Heat legjobb dobói: James 34, Bosh 25/9, Allen 12/3

 

Chicago Bulls - Philadelphia 76ers 103-78

Összeállt a védekezés. Az utóbbi négy meccsen 105 pontot átlagoltak a csapatok a Bulls ellen - ez nem járja, Thibodeau fel is hívta rá a figyelmet. Játékosai szót fogadtak neki, így a második negyedben csupán 12, az első félidőben pedig 31 pontot engedtek a 76ersnek. A vendégek 11%-kal "szórták" a triplát ás 35%-kal dolgoztak mezőnyből, nem csoda, hogy volt közte 35 is.

Noah parádés. A Chicago centere 21 ponttal, 16 lepattanóval és 4 blokkal vette ki a részét a győzelemből, a legutóbbi 12 meccsén mindig elért legalább tíz lepattanót. Rajta kívül 19 pontig és 8 gólpasszig jutott Augustin, de dupla-duplázni tudott Carlos Boozer is. A vendégeknél Carter-Williams 5/22-es, Young 6/17-es mezőnymutatóval riogatott, így nem igazán lehet nyerni.

Ellentétes irány. A Bulls legutóbbi kilenc meccséből hetet megnyert, míg a Sixers hétből hatot elbukott, legutóbb a Miami ellen hasonlóan csúfos teljesítményt nyújtottak.

A Bulls legjobb dobói: Noah 21, Augustin 19/6, Boozer 15
A 76ers legjobb dobói: Young 12, Anderson 11/3, Carter-Williams 10

 

Houston Rockets - Milwaukee Bucks 114 - 104

Példát vett a Houston a Milwaukee-ról. Ezen a meccsen inkább a fiatalokat helyezte előtérbe Kevin McHale mester, ahogy az egyébként a Bucksnál minden este szokás, ennek pedig az lett az eredménye, hogy a már az első félidőben 25 pontos karriercsúcsnál tartó Terrence Jones végül 36 egységig jutott 11 lepattanóval és 2 blokkal "édesítve", a texasiak pedig simán diadalmaskodtak.

Most nem volt jó babona Knight dobóparádéja. Igen jó a mérlege a wisconsini együttesnek amikor Brandon Knight termel, de ezen az estén hiába szórt 26-ot az ifjonc, nem volt igazán sansza a sereghajtónak, mely egy 20 pontos, 15 lepattanós dupla duplát is felvonultatott John Henson jóvoltából a masszív Dwight Howarddal (20 pont, 14 lepattanó) szemben.

A Rockets legjobb dobói: T. Jones 36/3, Harden 22/3, D. Howard 20/3
A Bucks legjobb dobói: Knight 26/9, Henson 20, Ridnour 14/12

 

Minnesota Timberwolves - Utah Jazz 98 - 72

Pont egy ilyen siker kellett. Három vesztett meccs után legyalulta a Utah-t a Minnesota, pedig Kevin Love (18 pont, 13 lepattanó, 5 gólpassz, 3 szerzett labda) most inkább "csak" hasznos volt, mint extrán produktív.

Nikola Pekovics nagy éve. Nem indult jól a szezon a montenegrói centernek, de amióta megtalálta a helyét a rendszerben és van elég dobása, minden várakozást felülmúl, ma is 27 ponttal, illetve 14 lepattanóval zárt.

Csak egy legény volt talpon. Egyedül Alec Burk ért el kétszámjegyű dobóteljesítményt a Hayward távollétében azért döcögősen támadó Jazz színeiben, nem is véletlen, hogy simán kapituláltak a Corbin-tanítványok.

A Timberwolves legjobb dobói: Pekovics 27, Kev. Martin 20/6, K. Love 18/6
A Jazz legjobb dobói: Burks 18/3, Burke 9/6, J. Evans 9

 

New Orleans Pelicans - Golden State Warriors 87 - 97

Újra tankolhat a Pelicans? Az NOP elvesztette Jason Smith-t is, így hiába tér vissza Tyreke Evans (14 pont, 4 lepattanó), Ryan Anderson és Jrue Holiday hosszabb távú nélkülözése miatt jobban járhat a Williams-legénység, ha inkább fiataljai fejlesztésére és a minél jobb draftválasztásra hajt, nem pedig az idei PO-részvételre.

Anthony Davis más sebességen. A 31 pontos, 17 lepattanós másodéves továbbra is tarthatatlan, de a társak közül ma nem sokan tudták saját csapatán belül sem tartani vele a lépést, így nem volt kérdés, hogy nyer a 28-at szóró Steph Curry irányította Warriors.

Harrison Barnes elvesztette a fonalat. Noha szépen menetel a GSW, mégsem minden szép és csodás Oaklandben, hiszen egyik legtehetségesebb fiataljuk zsinórban másodszor dobott nulla pontot, egyértelmű, hogy csereként való játszatása egy bukott projekt Mark Jackson számára - viszont ellene szól, hogy a csapat továbbra is szárnyal.

A Pelicans legjobb dobói: A. Davis 31, T. Evans 14, Aminu 12
A Warriors legjobb dobói: Curry 28/6, D. Lee 22, Jo. Crawford 10/6, Bogut 10

 

Dallas Mavericks - Portland Trail Blazers 111 - 127

Aldridge és a texasi extra motiváció. A Portland franchise playere anno ebben az államban lett NCAA-sztár, nem is véletlen tehát, hogy minden dallasi fellépésén törekszik a még jobb játékra. Most ez 30 pontban és 12 lepattanóban testesült meg, no és egy szép győzelemben.

Totális kosárlabda a Portlandtől. Nem először jutott el már a harmadik negyed végére legalább 100 pontig a Blazers, ami elképesztő teljesítmény, pláne, hogy a liga harmadik legjobb csapata jelenleg az oregoni.

Devin Harris visszatért, mindenki más visszavett. Nowitzki (18 pont, 3 lepattanó), Ellis (15 pont, 2 gólpassz) és Calderon (5 pont, 3 gólpassz) is nagyon halovány volt ezen az estén, ez már önmagában is magyarázat a sima dallasi kapitulációra. Az egykori Mavs-irányító ugyanakkor újra játszhatott sérülései után, 6 pontot és 2 gólpasszt tett le az asztalra.

A Mavericks legjobb dobói: Nowitzki 18/3, Ellis 15, Crowder 13/9, Blair 13
A Blazers legjobb dobói: Aldridge 30, Batum 21/9, R. Lopez 16

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus