Újabb felvonás a Warriors-Rockets párharcban

Oklahoma City-be látogat a Spurs - hazai kötelező előtt a Boston és a Cavs, mihez kezd a bajnok? - ki nyer a keleti alsóházban?

Toronto Raptors – Indiana Pacers 01:00

A Raptors sorozatban hat győzelem után kapott ki legutóbb otthon a Charlotte-tól, így nem tudta utolérni a Washingtont, míg a Pacers tovább süllyed, jelenleg a playoffba jutás-nem jutás küszöbén billeg. Éppen ezért lenne borzasztóan fontos George-éknak a siker, de idegenben annyira pocsék játékot játszanak már régóta, hogy most is a Toronto az esélyes még akkor is, ha legutóbb összeomlott a védekezése. Mindig kérdés, hogy DeRozan ellen mivel készül az ellenfél, és hogy ki tud mellé fellépni (Joseph mostanában rendszeresen megteszi ezt, de Ibaka is hasznos), illetve az is, hogy a Pacers csapatvédekezése összességében hogy fog zárni – nekik lassan már minden meccs duplán számít, de sokkal jobban kell akarniuk, mint eddig.

Charlotte Hornets – Denver Nuggets 01:00

Éppen a Hornets volt az, amely szétdobta a Torontót két nappal ezelőtt, és ha ezt a formáját tartja a gárda, akkor most is jó esélyei lehetnek – a Denver ellen egyébként is csak komoly tűzerővel lehet partiban lenni. A vendégek nagyon nehéz helyzetbe kerültek, elszórakozták az előnyt, kikaptak Portlandben, így most már nem nagyon hibázhatnak, ha playoffba akarnak jutni, nekik muszáj megnyerni ezt az összecsapást is. Jokics papíron fölényben lehet a palánk alatt, de ahhoz, hogy idegenbeli meccset nyerjen a gárda egy ilyen jól dobó Charlotte otthonában, mindenképpen védekezni is kell, kérdés, hogy ezt mennyire tudják megtenni – sok pontra, sok triplára és látványos játékra számíthatunk, mindkét fél számára komoly a tét.

Cleveland Cavaliers – Philadelphia 76ers 01:30

A Cavs back-to-backet játszik, de nehéz mit írni a csapatról, miután borzasztó márciust hoztak Jamesék, most éppen zsinórban háromszor kaptak ki, pedig Kyle Korveren kívül mindenki bevethető – előző este csak 93 pontig jutottak Chicagóban, valami nagyon félrecsúszott náluk. Most sorozatban három hazai meccset vívnak, ahol ideje lenne javítaniuk és hangolni a rájátszásra, illetve megszerezni az első kiemelést, de a Philly ellen sem lesz könnyű dolguk, ha nem javulnak drasztikusan – igaz, mostanában a vendégek támadójátéka sem túl acélos, ráadásul Rodriguez és Covington is sérüléssel bajlódik. Nem nagyon lehet jósolni erre az összecsapásra, papíron kötelező győzelem a Cleveland számára, de hogy ebből mit valósítanak meg a hazaiak, arra az utóbbi időszak alapján nagy pénzt azért nem tennénk…

Boston Celtics – Orlando Magic 01:30

A legutóbbi hazai blama után most muszáj javítania a Celticsnek, ha a keleti első hely a cél, nem hibázhat el kötelező meccseket a gárda – a Magic ellen márpedig mindenképpen toronymagas favorit a Stevens-legénység. Hozzá kell persze tenni, hogy az Orlandót mostanában nem lehet lenézni, az alacsony szerkezetük meghozta a várt javulást támadásban, és legutóbb egy hajszálon múlt, hogy nem verték meg az OKC-t, komolyan kell őket venni. Érdekes lesz a palánk alatt Horford és Vucsevics csatája, illetve hogy a vendégek lendülete mennyire tart ki, Fournier-t vagy Paytont mennyire fogja meg például Bradley vagy Smart – matchupok ide-oda, muszáj hoznia a meccset a Bostonnak.

Milwaukee Bucks – Detroit Pistons 02:00

A Milwaukee ligaelit szintet hoz még mindig, ezt bizonyította két napja Bostonban is, hazai pályán mindenképpen esélyes a szétesett Pistons ellen – a vendégek ráadásul back-to-backet játszanak, előző este még a Brooklynt fogadják. Náluk mindig az a kérdés, hogy mekkora erő, elszántság, akarat lesz bennük, fejben nagyon komoly gondjaik vannak a szezon nagy részében, a Milwaukee ellenben remek védekezéssel és Middleton visszatérése óta kontrollált, kiegyensúlyozott támadójátékkal vert meg jóval komolyabb ellenfeleket is – a hazaiak az ötödik helyért, a vendégek a playoffba jutásért küzdenek, de utóbbira azért elég kevés esély lenne, ha nem tudnának most meglepetést okozni.

Memphis Grizzlies – Dallas Mavericks 02:00

A Mavs zsinórban három vereség után újabb idegenbeli találkozót vív meg, ahol nem számít esélyesnek, és különösebb motiváció már nem is lehet a gárda számára – megpróbálták a playoff-hajrát, nem jött be, de legalább a Ferrell-Curry-Noel trióval elindultak az építkezés útján. A Memphis számára sincs különösebb tét már, a hetedik helynél nem nagyon léphetnek előrébb, legutóbb négy vereség után azért javítani tudtak, de Marc Gasol sérülését eléggé megérzik, nélküle abszolút a kinti dobásokra vannak utalva – főszerepben Mike Conley-val, akin ma jó eséllyel Matthews teljesíthet szolgálatot. Alapvetően a Dallas azért bőven okozhat károkat ennek a Grizzliesnek, akár a triplákat, akár a védekezést tekintve partiban lehetnek a texasiak, de idegenben annyira nem megy nekik most már jó ideje, hogy előzetesen a hazaiak felé billen a mérleg nyelve.

New Orleans Pelicans – Sacramento Kings 02:00

Érdekes meccs lesz, hiszen DeMarcus Cousins most találkozik először korábbi csapatával, mióta az elcserélte őt New Orleansba – motivációból aligha lesz hiány a magasembernél. Ráadásul az utóbbi tíz meccsből hetet meg is nyert a Pelicans, összeállt a gépezet, főleg a támadójáték, Anthony Davisszel remek párost alkotnak és bár a rájátszásról ők is lecsúsztak, nyilván most is meg akarják mutatni, hogy mire képesek. Akaratban a Kings is dicsérhető, ezzel és a remek csapatvédekezéssel megverték a Clipperst és a Memphist is, Cousinst is jól ismerik, de a tehetséget, képességeket, valamint a formát is nézve természetesen a New Orleans az esélyes – az is nyilvánvaló ugyanakkor, hogy meg kell küzdeniük majd a hazaiaknak a sikerért.

Miami Heat – New York Knicks 02:00

A felek két napja találkoztak, akkor remek védekezéssel nyert a Heat, és most is kulcsfontosságú lenne a floridaiak számára a győzelem – nehéz sorsolásuk lesz innentől, és nagyon kicsi az előnyük a rájátszásba jutást tekintve. Az említett meccsen Derrick Rose nem játszott, és Carmelo Anthony sem tett hozzá túl sokat, ennél most mindenképpen több kell a Knickstől, de Rose játéka most is kérdéses – ha ott lesz, akkor azért okozhatnak zavart a vendégek. Idegenben persze jóval gyengébb a New York, mint otthon, ráadásul a motiváció és a chemistry köszönőviszonyban sincs azzal, mint amit a Heatnél találunk, ez mind Dragic-ék mellett szól, de Spoelstra alakulata tehetségben továbbra is kérdőjeles azért Waiters nélkül – ennek ellenére muszáj hozniuk ezt a derbit és remélni a legjobbakat.

Oklahoma City Thunder – San Antonio Spurs 02:00

Ez lesz a játéknap egyik kiemelt rangadója, hiszen a remek formában lévő OKC fogadja a ligamásodik San Antoniót – újabb teszt előtt áll Russell Westbrook és csapata. A hátvéd bődületes meccseket hozott mostanában, de a rangadókon ez szoros végeredményeket sem igazán ért, kérdés, hogy most a kevésbé rohanó és a csúcsformától egyébként messze lévő Spurs ellen mire megy. Az is kérdés, hogy hogyan áll össze a vendégek védekezése, mert Tony Parker nagyon nagy hátrányt jelent hátul, de Leonard és Green is jó opció lehet Westbrookra, főleg ha Dedmon van mögöttük a gyűrűnél. Szintén érdekes lehet, hogy támadásban mihez kezdenek a vendégek, akiknél azért akadtak gondok ezen a téren mostanában, például két napja, a GSW ellen elveszített rangadón is. Az ilyen kiemelt meccseken kellene bizonyítania most már Westbrooknak és a Thundernek, főleg otthon és főleg egy olyan csapat ellen, amelynek stílusa papíron fekszik nekik – idén 1-1-re állnak egymással, de a vendégeknek aligha számít már ez az összecsapás, nekik gyakorlatilag már nincs miért megszakadniuk.

Utah Jazz – Washington Wizards 03:00

Mindkét együttes „menekül” az üldözők elől, és egyik sincs igazán kirobbanó formában, bár a meccseik többségét így is hozza – érdekes összecsapásra számíthatunk. A Jazznél legutóbb George Hill hiányzott, de megverték a Sacramentót, míg a Wizards reménytelen védekezést mutatott be Los Angelesbenk, és kikapott a Clipperstől. Az biztos, hogy John Wallt nagyon nehéz tartani mostanság, kérdés, hogy a Jazz és a palánk alatt Gobert mihez kezd vele, ehhez a projekthez mindenesetre szükségük lenne Hillre is. Támadásban alapvetően a Wizards tart előrébb, védekezésben természetesen a Utah, idei egyetlen egymás elleni meccsüket a Utah nyerte 102-92-re – érdekes matchup lesz, mindkét fél számára komoly téttel.

Golden State Warriors – Houston Rockets 04:30

A játéknapot egy újabb komoly rangadó zárja, ahol a ligaelső a ligaharmadikat fogadja. A hét közben találkoztak már a felek Houstonban, akkor nagyon hamar komoly előnybe került a GSW, amit megőrzött, mert tökéletesen elvette a Rockets fegyvereit – Curry-ék azóta ráadásul simán nyertek San Antonióban is hasonló játékkal. Otthon mindenképpen esélyesek, és lassan megint ott tartunk, hogy vajon ki állítja meg őket, hiszen zsinórban kilenc sikernél járnak… A Houston ráadásul back-to-backet játszik, a vendégek számára nincs is túl nagy jelentősége a meccsnek, egy hasonlóan erős Warriors-kezdés után nem biztos, hogy nagyon erőltetnék a dolgot – ha az utóbbi időben látott védekezést hozzák Thompsonék (amivel leszedték Westbrookot, Hardent és Leonardot is…), akkor nem nagyon látni, hogy hol tudna nyerni a Houston. Ami azért elég erős, tekintve hogy valóban a liga harmadik legjobb csapata az ellenfél…

A mérkőzésekhez élőképes streameket ezen a linken találtok!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus