Újabb Sixers skalp, 0-6-os Lakers

Négy összecsapással folytatódott amerikai idő szerint vasárnap este az NBA előszezonja. A négy találkozó közül egyről már beszámoltunk külön, a Los Angeles Lakersnél megint nem játszott Somogyi Gergő és hiába Dwight Howard bemutatkozása, megint kikaptak, ezúttal is a Sacramento Kingstől, csak ezúttal a Staples Centerben. A tegnap még Miamiben játszó San Antonio ma is parkettre lépett, ezúttal Orlandóban, de nem nagyon erőlködtek. A Sixers Bostonba látogatott, hogy folytassa előszezonban mutatott jó sorozatát és formáját. Oklahomában pedig igazi nyugati rangadót bonyolították, a Thunder ellenfele ugyanis a Denver Nuggets volt.

 

 

 

Orlando Magic - San Antonio Spurs 104-100

Gregg Popovich legénysége tegnap még a Heatet szorongatta, ma pedig Orlandóban kellett pályára lépniük, előszezonhoz képest szokatlanul tehát back-to-back meccset játszottak, ennek megfelelően nem is voltak túl élesek. Bár az első negyedben szűken, de vezettek, a második felvonásban védekezésben kicsit megzuhantak, a támadójáték sem ment annyira, úgyhogy a hazaiak egy 9 pontos fórt építettek ki maguknak. Fordulás után sem változott ez a különbség, jobbára 10 pont körül mozgott a két gárda közti távolság, és ugyan a végén csak 4 ponttal nyert a Magic, kérdés nem volt afelől, hogy ezt a győzelmet ma ők kaparintják meg. Olyan nagy statisztikai különbség nem volt a két fél között, a vendégek sokkal több büntetőt dobhattak, cserébe az Orlando jobb százalékkal és többet dobott mezőnyből és kicsit jobban is pattanózott, utóbbi két dolog többet ért végül. A Spursnél öten értek el 10 pontot, de nagyon kiemelni senkit nem lehet, Danny Green (13 pont) és Manu Ginobili (12 pont) voltak a legeredményesebbek és a leghatékonyabbak. A hazaiaknál is öten jutottak el legalább 10 pontig, ám jóval magasabb tartományokba. A legjobbak a két erőcsatár, Glen Davis (17 pont) és Andrew Nicholson (18 pont), valamint a két dobóhátvéd, JJ Redick (14 pont) és E'Twaun Moore (14 pont) voltak.

Boston Celtics - Philadelphia Sixers 79-88

A Boston Garden vendége ezúttal az a Philadelphia volt, akik az idei előszezon során eddig Andrew Bynum nélkül is nagyon szép, és ami még fontosabb, eredményes játékot játszanak, egyáltalán nem látszik meg egyelőre Andre Iguodala távozása, a periméterre érkezők tudják pótolni (ha nem is védekezésben, de támadásban cserébe többet tesznek hozzá). A túloldalon még nem lépett pályára Leandro Barbosa, de Darko Milicsics és Jason Terry is hiányzott, Jeff Green pedig a kezdőben kapott helyet Courtney Lee helyén. Szoros első negyedet követően ez a meccs is a második játékrészben dőlt el, a félidőben 10 egységgel ment a Sixers jól sikerült utolsó 3 percének köszönhetően. A hazaiak ugyan a harmadik negyedben megpróbáltak felzárkózni, ám eme kísérletük nem lett végül sikeres. Jeff Green kosaraival ugyan kétszer is két pontra kerültek ellenfelüktől a negyedik 12 perc elején, ám utána egy több perces blackout következett, amely során a vendégek elrendezték a találkozót, 14 pontos fórból már nem tudtak veszíteni. A győzteseknél a kezdőből csak Jrue Holiday és Evan Turner értek el 10 pontot, a többiek alatta maradtak, de a padról Dorell Wright (20 pont), Spencer Hawes (12 pont) és Nick Young (15 pont) nagyot játszottak. A túloldalon öten értek el két számjegyű ponttermést, de a legjobbak is csak 12 pontig jutottak. A két kiemelendő Rajon Rondo (12 pont, 10 gólpassz) és Jeff Green (12 pont, 10 pattanó), akik a találkozó dupla-dupláit jegyezték. A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy Evan Turner a harmadik negyed végén bokasérülést szenvedett, és nem tért már vissza a pályára, de saját lábán hagyta el a parkettát.

Oklahoma City Thunder - Denver Nuggets 108-101

A nap meccsét Oklahomában játszották, ahova a Nuggets látogatott. A találkozó ugyan előszezon összecsapás volt, de jelentőségét jól mutatja, hogy mindkét együttes a várható alapszakasz rotációját használta, még az eddig pályára nem lépő Kendrick Perkins - Thabo Sefolosha páros is előkerült, egyedül Eric Maynor hiányzott a hazaiaknál, a Denvernél pedig 30+ perceket játszottak többen is kezdőből. A meccs aztán nem úgy indult, hogy rangadó lesz belőle, hiszen a Thunder előbb az első negyed végén 11 egységgel, a második negyed közepén pedig már 19 ponttal is vezetett. 49-30-at követően ébredtek a vendégek, és már félidőre visszatornázták magukat hét pontnyira. Fordulás után megint jobbnak tűntek a hazaiak, de megint jobban sikerült a játékrész második fele George Karléknak, egy Miller - Brewer alley-ooppal egy perccel a harmadik negyed vége előtt egál volt a találkozó. A negyedik negyedben aztán megint ugyanaz volt a forgatókönyv, Duranték jobban kezdtek, kiépítettek maguknak egy kis előnyt, ám ezúttal nem engedték ki a kezükből azt, mondhatni simán nyertek annak ellenére is, hogy kétszer kellett legyűrniük ellenfelüket egy mérkőzés alatt. Nagy különbség nem volt a statisztikákban, a hazaiak jobban dobták a büntetőket, igaz kevesebbet, mint a Denver, viszont ugyanolyan százalékkal 5 triplával többet dobtak, ez döntött. A győztesnél hárman, Kevin Durant, Serge Ibaka és James Harden értek el 16 pontot, ezzel ők lettek a legeredményesebbek, míg a túloldalon Danilo Gallinari vitte a prímet (26 pont), mellette pedig Ty Lawson (17 pont, 11 gólpassz) dicsérhető.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus