Villogott a Splash Brothers, 130-ig jutott a GSW

Remekelt Curry és Thompson, Bogut megsérült - nyert a Cleveland és az OKC - nagy csatát húzott be a Portland - nyerni tudott a Houston

Steph Curry és Klay Thompson extrájával Dallasban is győzött a Golden State az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában, így győzelemmel hangolt a Spurs elleni derbire – igaz, Andrew Bogut megsérült. A Cleveland megszenvedett Orlandóban, az OKC simán verte a Philadelphiát, a Toronto rangadót nyert a Celtics ellen, a Portland pedig nagy csatában nyomta le az Anthony Davist ismét elveszítő New Orleanst. Győzött még a Rockets és a Pistons, a Suns pedig behúzta az alsóházi derbit a Lakers otthonában.

Orlando Magic – Cleveland Cavaliers 103-109

Izzasztó kötelező. Elég lassan vette fel a mérkőzés fordulatszámát a Cavs, s az egész végig jellemző volt, hogy sok hibával játszottak Irvingék. Nem kevesebb, mint 19 eladott labdát vétettek, melyekből több mint 20 pontot tett az eredményjelzőre a Magic. A vendégek egy 31-9-es szakasszal fordítottak, ezzel két számjegyű előnyhöz jutottak, de mivel Oladipót csak üldözték, így hátránnyal kezdték a záró játékrészt. Ott viszont összekapta a védekezését a Cleveland - csak 17 pontot engedélyezett-, s a végjátékban már biztosan kontrollálta a játékot. Tyronn Lue együttese legutóbbi hat mérkőzéséből ötöt nyert és biztosította helyét a rájátszásban.

Nem jött össze a meglepetés. A Vucsevics és Payton nélkül kiálló hazai csapat jól kezdett, s bár a második negyedben akadt némi visszaesés, nagyon jól éltek a Magic játékosai a Cavs hibái által kínált lehetőségekkel. Túlzás nélküli állítás, hogy Oladipo (16/22 mezőnyből, 6/7 tripla, 3-3 gólpassz, szerzett labda, 2 blokk) egymaga vitte előre együttesét, a hátvédre egyáltalán nem talált ellenszert a Cleveland, s kivételen jó dobóhatékonysággal állított fel új karriercsúcsot. Viszont a negyedik negyedre összecsuklott a Magic, s Oladipo is csak három dobást vállalt, a vereség pedig elkerülhetetlenné vált.

A Magic legjobb dobói: Oladipo 45/18, Fournier 18/6, Smith 10
A Cavaliers legjobb dobói: Irving 26/6, James 18, Frye 14/12, Love 14/9

Philadelphia 76ers – Oklahoma City Thunder 97-111

Történelmi lépcsőfok előtt. A mérkőzés első felében is látszott, hogy ez az este Westbrookról fog szólni, mivel nagy sebességgel és sokat vállalva játszott a hátvéd. A harmadik negyedben úgy rohant át az OKC ellenfelén, mintha az szinte pályán sem lett volna, támadásban nem kellett vért izzadnia, s a 20 eladott labdát magabiztos lepattanózással (63-36) kompenzálták Duranték. Westbrook szezonbeli 13. tripla-dupláját szállította (8/20 mezőnyből, 15 lepattanó, 10 gólpassz), s különösebb megerőltetés nélkül vitte célba a Thundert. Az elmúlt 25 évben két játékosnak (Grant Hill és Jason Kidd) sikerült egy idényen belül ilyen mennyiségű tripla-duplát összehozni.

Két negyedre kalibrált csapat. Bár az első félidőben is többször átjáróház volt a hazaiak védelme, mégis kevés hibát vétettek támadásban, ezáltal tapadni tudtak ellenfelükre. A lendület a fordulás után elfogyott, s dobóhatékonyságát egészen 39%-ig degradálta le a vendéglátó. Stauskas (9/15 mezőnyből, 5/7 tripla) ugyan alaposan megszórta magát, de rajta kívül csak McConnell (3/4) tudott 50% feletti mutatóval dolgozni mezőnyből. Legutóbbi tíz mérkőzéséből kilencet elbukott a 76ers és még mindig beállíthatja minden idő legrosszabb mérlegét a franchise történetében, mely a 72/73-as szezonból származik (9-73).

A 76ers legjobb dobói: Stauskas 23/15, Thompson 16/6, Grant 15
A Thunder legjobb dobói: Durant 26/3, Westbrook 20/6, Kanter 16/3

Detroit Pistons – Sacramento Kings 115-108

Leadta az előnyt, de győzött a Pistons. Az első félidőben elképesztő formában dobtak a hazaiak, Marcus Morris vezérletével (6/7 tripla) ízekre szedték a Sacramentót és 18 pontos előnyt építettek ki. A fordulás után aztán kissé megállt a Detroit és Cousinsék eltüntették a különbséget, sőt, a negyedik negyedben már fej-fej mellett haladtak – ám ekkor ismét jöttek az ágyúk, Caldwell-Pope két nagyon fontos hármast süllyesztett el, még egyszer pedig nem rontotta el a Pistons. Ezzel a sikerrel a gárda ismét utolérte a Chicagót a keleti nyolcadik-kilencedik helyen.

Tovább süllyed a Kings. A Cauley-Stein, Casspi és McLemore nélkül kiálló vendégek a remekül sikerült harmadik negyedet leszámítva nem igazán tudtak mit kezdeni a Detroit támadójátékával, ráadásul engedtek 16 támadópattanót is – a palánk alatti harcot összességében 49-35-re vesztették el Cousinsék. Emellett mindössze négy hármast tudtak értékesíteni és egyetlen pontot sem tudtak szerezni leindításból a Pistons 17 eladott labdája ellenére – ezzel szemben a hazaiak több könnyű kosarat is dobhattak.

A Pistons legjobb dobói: Morris 24/18, Caldwell-Pope 23/9, Jackson 19/3
A Kings legjobb dobói: Cousins 31, Gay 19/3, Anderson 10/6, Rondo 10, Collison 10/3

Toronto Raptors – Boston Celtics 105-91

Nem volt fáradt a Toronto. A hazai csapat öt este alatt a negyedik meccsét játszotta, mégis remekül kezdte ezt a találkozót: Luis Scola 17 (!) pontot szórt az első negyedben, míg a Boston csupán 14-et. Brad Stevens Celtics-gyilkosnak nevezte a magasembert (legutóbb is hasonlóan kezdett ellenük), de ezt a hátrányt még nagyjából eltüntették a vendégek, a gond a negyedik negyedben jött – ekkor Kyle Lowry rámolt be egymaga 15 pontot és egy 14-2-es futással eldöntötte a derbit a Toronto.

Fájtak az eladott labdák. A Celtics az első negyedben hét, az utolsóban hat alkalommal szórta el a játékszert, ezekből pedig 21 pontot szerzett a Toronto – nem véletlen, hogy ebben a két játékrészben kapott ki igazán a vendégcsapat. Összességében is csak percekig tudták saját játékukat játszani Thomasék és ismét érezhető volt Jae Crowder hiánya – a gárda gyenge teljesítménnyel, átütőerő nélkül szenvedte el zsinórban negyedik vereségét.

A Raptors legjobb dobói: Lowry 32/15, Scola 17/9, DeRozan 15/3
A Celtics legjobb dobói: Thomas 20/6, Turner 12, Bradley 8, Hunter 8/6

Houston Rockets – Minnesota Timberwolves 116-111

Hatott az újabb megbeszélés. A találkozó előtt ismét csapattalálkozót tartottak a Houston-játékosok, ez pedig úgy fest, hogy hasznosnak bizonyult: a gárda a legutóbbi meccshez képest motiváltan és koncentráltan kosárlabdázott. James Harden (29 pont, 14 gólpassz) és Patrick Beverley (18 pont, 10 gólpassz) is remekelt (igaz, előbbinél a kilenc eladott labda sokat ront az összképen), mellettük Beasley és Motiejunas is jó volt, a texasiak pedig 56,5%-kal dobtak mezőnyből és szinte végig vezettek. A védekezésük most sem volt az igazi, de ezt végül elbírták, így meccs az előnyük a nyolcadik Dallas előtt.

Towns félelmetes. Az újonc center szinte teljes eszköztárát bemutatta, gyönyörű kosarakat szerzett és végül 32 ponttal, valamint 11 lepattanóval zárta a mérkőzést – 2016-ban egészen káprázatos formát mutat. Ez és Wiggins jó estéje sem volt elég azonban a győzelemhez, a támadójáték összességében rendben volt (50,6% mezőnyből, 30 gólpassz, bár egy-két tripla elfért volna még a padról), de a védekezésükkel ismét komoly gondok adódtak, főleg a periméteren. Ez most nem fért bele, a hajrában így nem tudták ledolgozni a hátrányukat és újabb vereséget szenvedtek.

A Rockets legjobb dobói: Harden 29/9, Beverley 18/15, Beasley 17/3, Motiejunas 17/3
A Timberwolves legjobb dobói: Towns 32, Wiggins 21/3, LaVine 15/9

New Orleans Pelicans – Portland Trail Blazers 112-117

Az utolsó perc a Portlandé volt. Damian Lillard 33, CJ McCollum pedig 30 ponttal vette ki a részét a vendégek sikeréből, vezérletükkel pedig már volt közte húsz is a meccs korábbi szakaszában. A sima győzelem esélye azonban hamar elillant, a Pelicans Anthony Davis nélkül is mindent megtett a sikerért, Ryan Anderson és Jrue Holiday (30-30 pont) révén felzárkóztak, sőt, fordítani is tudtak a hazaiak. Egy perccel a vége előtt aztán McCollum dobott triplát, Lillard 4/4 büntetőt, eközben a Pelicans két támadást is elrontott – itt eldőlt a meccs, a hátralévő időben már nem tudott csodát tenni Alvin Gentry csapata.

Davis ismét megsérült. Kőkemény, fizikális meccset játszottak a felek sok faulttal, összesen 68 büntetőt dobhattak a csapatok – Kendrick Perkinst ki is állították a játékvezetők, amikor a nyakánál fogva rántotta le Lillardot. Aggasztó lehet viszont a hazaiaknak, hogy Anthony Davis térde nem bírta a terhelést, 14 perc alatt 18 dobást vállalt (19 pont), majd elkezdett sántítani és le kellett cserélni, a második félidőben már nem tért vissza – Gentry szerint komoly baj nincs, egyszerűen fáj Davis térde.

A Pelicans legjobb dobói: Holiday 30/12, Anderson 30/6, Davis 19
A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 33/9, McCollum 30/12, Henderson 19

Dallas Mavericks – Golden State Warriors 112-130

A Splash Brothers felkészült. Steph Curry 31 ponttal, 9 lepattanóval és 10 gólpasszal villogott ezen az estén, igaz, rá nem jellemző módon ehhez 26 mezőnykísérletre volt szüksége – őt is túlragyogta azonban Klay Thompson, aki 39 egységgel, közte10/15 (!) triplával zárta ezt az estét. A gárda végül összesen 22 hármast dobott (beállították a franchise-rekordot), de érdekesség, hogy mindezek ellenére nem ütötték ki ellenfelüket – a védekezésre nem igazán figyeltek, így a Mavs végig látótávolságon belül volt. Curry-ék így nem igazán pihenhettek, ráadásul Andrew Bogut lábujjsérülést szenvedett, így alighanem kihagyja a Spurs elleni csúcsrangadót – a hátvédsor parádéjával, de kissé talán vegyes érzésekkel hangolt a címvédő.

Parsons is megsérült. A várható vereségnél sokkal nagyobb gond lehet a playoffért küzdő Dallas számára, hogy Chandler Parsons kivált a harmadik negyedben sérülés miatt, egyelőre nem tudni, hogy mekkora a baj – az viszont biztos, hogy a gárda jelenleg csak fél meccsel előzi meg a kilencedik Jazzt. A Mavs egyébként 42 pontot kapott az első negyedben és végig futott az eredmény után, a Splash Brothers ihletett napjával nem tudtak mit kezdeni – ezzel együtt elöl azért megtették, amit lehetett, David Lee például 16 pontos, 16 pattanós dupla-duplát gyártott volt csapata ellen.

A Mavericks legjobb dobói: Nowitzki 24/9, Lee 16, Barea 16/6
A Warriors legjobb dobói: Thompson 39/30, Curry 31/18, Barnes 20/6

Los Angeles Lakers – Phoenix Suns 90-95

Majdnem megcsinálták a Lakers-cserék. Az előző este komoly verést kapó Suns jól kezdte a találkozót, Chandlerék előnye volt már 19 pont is, mielőtt a második félidőben sebességet váltott a hazai alakulat. Lou Williams 30 pontot szórt a padról beszállva és az általa vezetett második sor egylabdás meccset csinált a korábbi nagy hátrányból, ám Brandon Knight kulcsfontosságú kosaraival végül behúzta a „kiesési rangadót” a Phoenix.

A színvonal nem verdeste az eget. Meglehetősen gyenge játékot mutatott be mindkét együttes, a Lakers-kezdő összesen 31 pontot tudott szerezni és az arany-lila alakulat mindössze tíz egységet tett fel a táblára a második negyed folyamán. Ezen a már említett Williams és „bandája” javított a második félidőben, de így is mindkét gárda bőven 40% alatt dobott mezőnyből és egyértelműen látszott, miért ez a két csapat jelenleg Nyugat két leggyengébb együttese.

A Lakers legjobb dobói: Williams 30/12, Bass 10, Russell 9
A Suns legjobb dobói: Knight 22/9, Booker 21/3, Tucker 13/6

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus