Visszavághat a Chicagónak a Boston, otthon meccsel a GSW

Tizenhárom meccses nagyüzemmel fordul rá a karácsonyra az NBA, mutatjuk, hogy mit érdemes tudni a játéknap előtt. 

 

Toronto Raptors - Philadelphia 76ers 23:00

Nagy formában van a Toronto, most éppen sorozatban öt győzelemnél jár a gárda, ráadásul az éppen zuhanó Phillyt fogadja azok után, hogy két nappal ezelőtt idegenben is legyőzte. A hazai 9-1-es mérleg miatt nem kérdés, hogy a Raptors a favorit, ráadásul Joel Embiid továbbra sem egészséges, JJ Redick szintén sérült, kérdés, hogy bármelyikük ott lesz-e a pályán, egyelőre nincs hivatalos közlemény velük kapcsolatban. Pedig mindkettejükre nagy szükségük lenne a vendégeknek, akiknek DeRozan ellen kell valamit kitalálniuk, mert legutóbb szétszedte őket a Toronto dobógépe - ha a támadójátékot meg is oldja a Simmons-Saric páros, hátul mindenképpen változtatniuk kell, ha nem akarják begyűjteni zsinórban ötödik vereségüket. 

Charlotte Hornets - Milwaukee Bucks 01:00

Egymás ellen játszanak back-to-backet a felek, méghozzá úgy, hogy a Hornetsnél Walker és Howard is megsérült előző este, ráadásul mentálisan sem lehet egyszerű feldolgozniuk, hogy milyen közel álltak az idegenbeli sikerhez, mégis elbuktak. Otthon azért meggyőzőbbek, de kérdés, hogy mi lesz a két kulcsemberükkel, nélkülük szinte esélytelenek lesznek, de ha csak egyikük lesz ott, akkor sem lesz egyszerű dolguk, ha megint megszórja magát az Antetokounmpo-Middleton-Bledsoe trió. A vendégeknek nagyon kellene ez a siker még karácsony előtt, de ehhez azért egy fokkal határozottabb védekezésre lenne szükségük, főleg, ha Walker végül ott lesz a pályán. 

Indiana Pacers - Brooklyn Nets 01:00

A Nets egy váratlanul kiütéses győzelem másnapján érkezik meg Indianába, előző este lemosták a pályáról a Washingtont Stauskasék, most pedig visszavágnának a Pacersnek - egy hete 12 ponttal kaptak ki Oladipóéktól otthon. Az Indiana ezt leszámítva azért nincs igazán jó formában, de hazai környezetben ez mindenképpen kötelező győzelemnek számít nekik, ők a frissebbek, nekik kell is a siker a playoff-helyek miatt, illetve alapvetően is jobb csapatot alkotnak, mint a vendégek. Kérdés, hogy a Brooklyntól most mit látunk, ők lefelé haladtak, mielőtt megverték a Wizardsot, de ha az előző esti védekezésüket hozzák, akkor most is lehet esélyük - "másnaposan" azért ezt nehéz lesz reprodukálni, de mostanában a Pacers támadógépezete sem olyan ellenállhatatlan, mint korábban. 

Washington Wizards - Orlando Magic 01:00

Itt két csalódott csapat találkozik, a Washingtonnak az érthetetlen brooklyni pofon után otthon kötelező lenne javítani, míg a Magicnek zsinórban hét vereség után minden apró siker sokat érhet. Nehéz megjósolni, hogy mi történik majd, de alapvetően azért a Wizardson múlik a dolog: ha ők úgy játszanak, mint a Nets ellen, akkor most is ki fognak kapni, de ha összeszedi magát a Wall-Beal páros, akkor hozniuk kellene a kötelezőt. Az Orlando elöl-hátul nagyon mélyen van, mentálisan sincsenek túl jó állapotban és a hírek szerint senki nem térhet vissza a sérültek közül, így nem tudnak sok mindenbe kapaszkodni. 

Atlanta Hawks - Dallas Mavericks 01:30

Itt is mindkét csapat back-to-backet játszik, a Hawks Dennis Schröder nélkül kapott ki az utolsó másodpercben az OKC otthonában, a Mavs pedig az ihletett formában dobó Heat ellen maradt alul. Nagy kérdés, hogy a hazaiak képesek-e még egyszer ilyen támadójátékot összerakni, főleg hogy nem tudni, mi van Schröderrel, elvileg nincs különösebb sérülése, de mostanában egyre többször kerül parkolópályára Budenholzernél, negyedik negyedekben is a padon hagyta az utóbbi időben, meglátjuk, hogy most mihez kezd vele. A Mavs ereje a védekezésben rejlik, de ezt a Heat ellen nem igazán tudta megmutatni, inkább a kinti dobásokat emelhettük ki velük kapcsolatban, kérdés, hogy Nowitzkiék melyik arcukat mutatják - Harris lebetegedett, ő valószínűleg nem lesz ott a parketten. 

Boston Celtics - Chicago Bulls 01:30

Két vereség után kell javítania a Bostonnak hazai pályán és elsősorban támadásban kell valamin változtatnia Brad Stevensnek, a Miami és a New York ellen is ezzel volt gond, 89, illetve 93 pontot tudott szerezni a társaság. A Bulls továbbra is kiváló formában van, a zsinórban aratott hét győzelem után ugyan kikapott Clevelandben, de ott is a legvégéig harcban volt és bizonyította erejét, Bostonban sincs mitől tartaniuk Dunnéknak, főleg, hogy nemrég 23 ponttal verték a Celticset hazai pályán. Az utóbbi heteket elnézve abszolút a vendégek vannak jobb passzban, náluk szinte minden klappol, a csapatvédekezésük egyben van, támadásban pedig több posztról is érkeznek a jó teljesítmények, míg a hazaiaknál nem működik a gépezet, főleg elöl - meglátjuk, hogy most fel tudnak-e pörögni. 

Miami Heat - New Orleans Pelicans 02:00

A Heat minden gondja ellenére most kapaszkodik felfelé és az utóbbi öt meccséből négyet megnyert, míg a New Orleans az Orlando ellen hozott egy kötelezőt előző este, így érkezik meg Miamiba. Alapvetően jobb csapat eddig a Pelicans, több fegyverrel, főleg, hogy a Heatnél nincs is igazi opció a Davis-Cousins párosra, Adebayo ehhez még rutintalan, Olynyk pedig más kategória védekezésben, meglátjuk, hogy csapatszinten hogyan tudják limitálni a vendégeket. Persze Rondóéknál általában az eladott labdák jelentenek nagy gondot, de ha erre tudnak figyelni, a Heat pedig nem dob még egyszer úgy, mint tegnap a Dallas ellen, akkor inkább a vendégeknek állhat a zászló. 

Memphis Grizzlies - Los Angeles Clippers 02:00

A Clippers egy nagyon nagy győzelemből, önbizalommal telve érkezhet meg, hiszen előző este az eddig ligaelső Houston otthonában tudott nyerni Doc Rivers csapata. Az ottani recept az volt, hogy Austin Rivers és Lou Williams dobjon közel 70 pontot, DeAndre Jordan pedig húzzon le 20 lepattanót, kérdés, hogy ezt meg lehet-e ismételni egy nappal később, bár nem is biztos, hogy szükség lesz rá, hiszen a Memphis tűzerejét nem lehet egy lapon említeni a Houstonéval. A Grizzlies a Hawks elleni győzelem után megint sorozatban három győzelemnél tart és nem igazán látszik a kiút, de azért a LAC sem olyan kiegyensúlyozott, hogy egyértelmű legyen a vendégek fölénye - ha jól fog dobni a Rivers-Williams páros, akkor azért inkább ők az esélyesebbek. 

Utah Jazz - Oklahoma City Thunder 02:00

Kiváló formában van az OKC, már a nyugati ötödik helyig zárkózott fel a gárda és bár előző este a Hawks ellen kicsit lazára vették a védekezést Westbrookék, végül így is hozták a kötelezőt - most a Jazz ellen idegenben is ők számítanak esélyesnek. A Utah keretében most már ott lesz a "csodaújonc" Donovan Mitchell, így támadásban azért egy kicsit kiegyenesedhet a gárda, de kérdés, hogy mire mennek majd a hátul ligaelit Thunderrel szemben - Mitchellnek személy szerint Robersonnal, vagy George-dzsal is sokat kell majd találkoznia, a palánk alatt pedig Adams várhatja, nem számíthat könnyű estére. Ugyan elöl még mindig akadozik kicsit a vendégek gépezete, de Westbrook vezetésével egyre inkább úrrá lesznek ezen is, ami nem mellettük szól, az az 5-11-es idegenbeli mérleg, illetve a Jazz 12-5-ös hazai mutatója, ebben bízhatnak Rodney Hoodék. 

Golden State Warriors - Denver Nuggets 02:30

Hihetetlen szériában van a bajnok, a rengeteg hiányzó ellenére sorozatban tizenegy sikernél járnak Kevin Duranték és ezzel már át is vették a vezetést, immár ők a ligaelsők - a Nuggets is fontos sikerből érkezik, de azért más szintet képvisel. A kérdés, hogy védekezésben képes-e fenntartani a mostanában látott intenzitást a házigazda, mert ha igen, akkor ezt a találkozót is kipipálhatja, a vendégeknél elsősorban Nikola Jokics palánk alatti munkájában bízhatnak, illetve abban, hogy védekezésben ők is a jobbik arcukat mutatják majd. A GSW keretébe visszatért már Green és Iguodala is, kérdés, hogy ők vállalják-e rögtön a back-to-backet. de akárhogy is, jelen pillanatban természetesen Steve Kerr legénysége az esélyes. 

Phoenix Suns - Minnesota Timberwolves 03:00

A Suns egy hete okozott nagy meglepetést Minnesotában, most visszavágna a Timberwolves és azóta a vereség óta kettőt nyert a gárda, amivel továbbra is negyedik Nyugaton, igaz, a Phoenix is behúzott azóta még két találkozót. Az nem lehet kérdés, hogy a Minny a jobb csapat, de a Suns védekezése meglepően jól néz ki az elmúlt időszakban, ha ezt tudják hozni Warrenék, akkor otthon most is lehet keresnivalójuk. Jimmy Butleréknél sokszor kérdés az akarat, különösen hátul, de most nincs komoly sérültjük (Bjelicát leszámítva) és igazából nem sok minden szól ellenük - a motivációval aligha lehet gond a Suns elleni múltkor bukás után, meglátjuk, hogy sikerül-e érvényesíteniük a papírformát. 

Los Angeles Lakers - Portland Trail Blazers 03:30 

Érdekes meccs lesz, a Lakers kifejezetten jó formában van annak ellenére, hogy iszonyatosan nehéz időszakot tudhat maga mögött a sorsolást tekintve, míg a Blazers azért ingadozó teljesítményt nyújt, ráadásul Damian Lillard most sem lesz majd ott a parketten, nélküle pedig gondban lehet a vendégcsapat. A hazaiaknál a jó védekezés mellett a fiatalok nagyon belendültek az elmúlt periódusban, Ball és Kuzma is villog támadásban, jelen állás szerint pedig nagyobb tűzerő van bennük, mint a Lillard nélküli Portlandben. Meglátjuk, hogy a back-to-back melyik együttesből mit hoz ki, a vendégek is képesek extra védekezésre, de jelen állás szerint hazai pályán jobb esélyei lehetnek a Los Angelesnek. 

Sacramento Kings - San Antonio Spurs 04:00

Alapvetően természetesen a Spurs a favorit, de a Sacramento sorozatban két idegenbeli győzelemből érkezik, egy-két gyengébb meccset leszámítva jól védekezik és egyáltalán nem lehet leírni. Zach Randolph rutinja nagyon sokat ér ebben a fiatal és lelkes csapatban, nagyon fontos lesz, hogy vele mire megy majd LaMarcus Aldridge, a két erőcsatár egyaránt a gyűrűek háttal, a "sűrűjében" érzi jól magát, fontos lesz a csatájuk. A San Antoniónál mostanában az a legnagyobb kérdés, hogy Gregg Popovich kit hagy ki a csapatból, vagy hogy akit pályára küld, annak hány percet szán, idegenben előszeretettel variálja keretét a tréner, aki továbbra is azt helyezi előtérbe, hogy Kawhi Leonard elkapja a fonalat, de ne kapjon túl nagy terhelést. A papírforma a Spurs sikerét jósolja, de ha hozni tudja a mostanában többször látott harcos és fegyelmezett arcát a Sacramento, akkor okozhat meglepetést. 

A mérkőzésekhez élőképes streameket ezen a linken találtok!

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus