Westbrook javul, kezd magára találni a Thunder

A vasárnapi hét meccs közül kiemelkedett két feltörekvő csapat, a Raptors és a Warriors csatája, ám a texasi Spurs-Mavericks rangadó is tartogatott érdekességeket. A Phoenix a liga idei legponterősebb félidejével jelentkezett, Joakim Noah, a Bulls centere pedig olyat tett, amit 1986 óta egyetlen center sem. A Pacers nyögvenyelősen húzta be az újabb sikert, a Thunder viszont a negyedik negyedben úgy gázolt át masszív ellenfelén, ahogyan azt korábban megszokhattuk tőlük. 

 

A játéknap legszebb, legérdekesebb jeleneteit állandó rovatunkban (Amiről a Festékben beszélnek) tekinthetitek meg. 

Chicago Bulls - New York Knicks 109-90

Nem volt kérdés. 19-3-mal kezdett a Bulls, ezzel rögtön az első percekben egyértelművé tették az erőviszonyokat.  Az első negyed végén már 21, két perccel a második negyed kezdete után 25 ponttal vezettek, a nyitó etapban elért 37 pontjuk egyébként szezoncsúcs.  A meccs végére kiosztottak 30 gólpasszt, ráadásul ismét minden érdemi percet játszó játékosuk elérte a tíz pontot. Bár csak harmincadikak meccsenkénti szerzett pontokban, zsinórban negyedszer jutottak száz fölé.

Noah lubickolt. A hazaiak centere már a félidőben csupán két lepattanóra volt a tripla-duplától, végül 13 ponttal, 12 lepattanóval, 14 gólpasszal és 2 blokkal zárt. A 14 assziszt egyébként franchise rekord a centerek között, de ezen a poszton játszó játékos az egész
ligát figyelembe véve is legutóbb 1986-ban jegyzett ennyit ebből a fajtából.

Stoudemire egy bő félidőt bírt. Az erőcsatár már a harmadik negyed elején 14 egységnél járt, ám faultproblémákba ütközött és nem is szerzett több pontot, hét perccel a lefújás előtt pedig (szűk 23 játszott perc után) beütötte hatodik személyijét is. Ezúttal Carmelo Anthonytól sem érkezett extra, de a Felton-Hardaway Jr. páros 7/24-es mezőnymutatója is elég árulkodó. Tyson Chandler viszont 22 lepattanót szedett le, ez mellé 3 blokkot is kiosztott, de ezúttal ez kevés volt.

A Bulls legjobb dobói: Augustin 23/12, Butler 19, Boozer 14
A Knicks legjobb dobói: Anthony 21/6, Hardaway Jr.-Stoudemire 14/6-14

Toronto Raptors - Golden State Warriors 104-98

A hajrában jobb volt a Raptors. Hat perccel a vége előtt még öt ponttal a Golden State vezetett, aztán DeRozan és Patterson kosaraival egy 14-2-es rohanást indítottak el, amivel átvették a vezetést. A Warriors még felzárkózott kettőre, azonban Amir Johnson és Salmons is betalált, ezzel pedig eldőlt a találkozó.

Egy sima, egy fordított a hátvédeknél. A februárban 26,4 pontot átlagoló DeRozan ezúttal 32 pontig jutott (ez volt a 13. 30 pont feletti meccse idén és zsinórban a negyedik), viszont hátvédtársa, Lowry 3/13-as mezőnymutatóval csupán 13 pontig jutott. A vendégeknél is hasonló volt a képlet, Steph Curry 34 pontot tett be a közösbe, Klay Thompson mindössze 12-t szerzett (4/15 mezőnyből, 2/7 tripla) és ráadásul öt faultot is beütött 26 perc alatt.

O'Neal kirekesztve. A Warriors centere, Jermaine O'Neal nem utazhatott Kanadába, ugyanis gondok akadtak az útlevelével - távollétében David Lee 43 percet töltött a parketten.

A Raptors legjobb dobói: DeRozan 32/6, Lowry 13/9, Vasquez-Patterson 12/6
A Warriors legjobb dobói: Curry 34/12, Lee 20, Thompson 12/6

Indiana Pacers - Utah Jazz 94-91

Hayward majdnem megmentette. A hátvéd 21 pontig jutott, ebből ötöt az utolsó tíz másodpercben ért el. 7,5 mp-cel a vége előtt bedobott egy tempót, amivel két pontra zárkózott a Jazz, majd Turner büntetői után azonnal bevágott egy triplát is, de Stephenson sem izgulta el, bedobta mindkét büntetőjét. Hayward még egyszer megkapta a labdát négy másodperccel a vége előtt, de ez a hármas lejött a gyűrűről.

Hibbert nem találta a helyét. A Pacers centere mindössze 19 percet tudott a pályán tölteni faultproblémái miatt, így a négy lepattanó és két blokk nem is tűnik vészesnek - de az 1/9-es mezőnymutató (centertől!) és a két pont annál inkább.

Watson a nyerőember? George Hill második meccsét ülte ki egymás után és CJ Watson került a helyére - amikor ez történt ebben a szezonban, még nem kapott ki az Indiana (5-0). Watson most 13 ponttal (5/8 mezőnyből, 2/3 tripla), 4 lepattanóval, 5 gólpasszal és 3 labdaszerzéssel segítette csapatát - de a hírek szerint kedden, a Golden State ellen már visszatér Hill.

A Pacers legjobb dobói: West 25, George 22/3, Watson 13/6
A Jazz legjobb dobói: Hayward 21/6, Favors 17, Burke 16/6

Orlando Magic - Philadelphia 76ers 92-81

Ki nyert valójában?  Három negyed után még a Sixers vezetett, ám a záró etapot 26-12-re nyerte az Orlando - a két tankcsapat csatáját hivatalosan a Magic nyerte. A Philly zsinórban 14. vereségét szenvedte el, a hazaiak viszont utóbbi tíz fellépésükből négyet is megnyertek, ezzel három meccsel ők járnak előrébb, mint mai ellenfelük.

Tobias Harris nagy napja. A csatár kihasználta a vendégek hézagos védelmét, 31 pontos karriercsúcsot dobott (11/20 mezőnyből), ráadásul 8 lepattanó és 3 labdaszerzés is felkerült a neve mellé. Rajta kívül a 18 ponttal és 17 lepattanóval dupla-duplázó Vucsevics dicsérhető, a Sixersnél pedig Thaddeus Young remekelt, 29 pontot szerzett, ráadásul ő is leszedett mellé 8 lepattanót.

Ki lesz az Év Újonca? Komolyan két név jöhet számításba, Carter-Williams és Oladipo, ezúttal egymás ellen nézhettük meg őket. Carter-Williams mutatott többet, főleg az első negyedben elért pontjaival végül 17-ig jutott 7/20-as mezőnymutatóval, ez mellé 11 lepattanó és 6 gólpassz is felkerült, viszont eladott 8 labdát. Oladipo kevesebbet vállalt, mindössze 9 pontig jutott (3/10), és öt faulttal zárta a meccset.

A Magic legjobb dobói:  Harris 31, Vucsevics 18, Moore 11
A 76ers legjobb dobói: Young 29/9, Carter-Williams 17, Sims, Wroten 12-12/3

Oklahoma City Thunder - Charlotte Bobcats 116-99

A negyedik negyedben a régi Thundert láthattuk. Négy pontos előnyét 17 egységnyire hizlalta az OKC a záró játékrészben az ekkor 10 pontot termelő Reggie Jackson vezetésével. Russell Westbrook az egész meccsen nagyon jól választotta ki a dobóhelyzeteit (26 pont, 10/12-es mezőnymutató), és bár eladott 5 labdát, javuló tendenciát mutat a játéka.

Három negyed nem elég. Az utolsó játékrészig remekül tartotta magát az Al Jefferson (25 pont, 10/16 mezőnyből) és Anthony Tolliver (17 pont) húzta Bobcats, ám a végjátékban nagyon kellettek volna Kemba Walker (6 pont, 3/13 mezőnyből) és Gerald Henderson (9 pont, 2/7 mezőnyből) pontjai. A kinti tüzérek azonban ma besültek, a Charlotte pedig egyre biztosabban beágyazza magát a keleti hetedik-nyolcadik helyre. 

Kevin Durant történelmi magasságokban. Noha a Bobcats ellen annyira nem ment a dobás (8/24) a Thunder ászának, viszont ezt 12 kiharcolt és bedobott büntetővel kompenzálta, és 28 pontig jutott. Ez azt jelenti, hogy zsinórban 25. meccsén érte el a 25 egységes határt, ami az elmúlt 25 évben a harmadik leghosszabb ilyen jellegű sorozat az NBA-ben. 

A Thunder legjobb dobói: Durant 28, Westbrook 26/12, Jackson 17/3.
A Bobcats legjobb dobói: Jefferson 25, Tolliver 17/12, Neal 12/6.

San Antonio Spurs - Dallas Mavericks 112-106

Tony Parker visszatérése jól sikerült. Hat meccset volt kénytelen kihagyni a Spurs irányítója, de rögtön a csapat élére állt: 22 pontját 67 százalékos hatékonysággal szerezte, kiosztott 7 gólpasszt, ráadásul fontos pillanatokban is betalált. 

Sokkal jobban támadta a gyűrűt a Spurs. Kétszer annyi büntetőt dobhattak a hazaiak (14-28), legfőképp Manu Ginobili (9/10) és Tim Duncan (7/9) volt elemében, ráadásul lepattanózásban és gólpasszokban is valamivel jobb volt a San Antonio. Az utolsó negyed előtt nyolc pontos hátrányban lévő Dallas nagyon nagy hajrát nyitott, ám hiába dobtak a zárónegyedben 36 pontot, a másik oldalon nem tudták lelassítani a gépezetet, 34-et kaptak…

Vince Carter extra dobóformája sem segített. Két valódi triplavető, Marco Belinelli és Jose Calderon volt a két oldalon (3. és 4. legjobb mutatóval rendelkeznek az NBA-ben), azonban ma egyikük sem volt hatékony – nem úgy Carter. A veterán Air Canada három triplát szórt be 50 százalékos mutatóval, ezzel együtt az elmúlt öt meccsen 51.4 százalékkal dob a vonalon túlról. 

A Spurs legjobb dobói: Parker 22/3, Duncan 17, Leonard 16/9.
A Mavericks legjobb dobói: Nowitzki 22, Carter 21/9, Ellis 17/3.

Phoenix Suns - Atlanta Hawks 129-120

Az idei év legjobb első félideje. Az Atlanta 65 pontot szórt az első félidőben, ami az esetek 99 százalékában vezetést, de legalább szoros állást sejtet – ezen a meccsen azonban nem ez történt, mivel a Suns 79-ig jutott. A vendégek igyekeztek tartani a lépést ellenfelükkel, 94-95-nél egy pontnyira is feljöttek, a kezdőötösön kívül két cserejátékos is elérte a 10 pontot, 52.4 százalékkal termeltek, 14 triplát szórtak be – de ez egy olyan nap volt, amikor mindez nem volt elég a győzelemhez. 

Őrületes tempó. A Sunsban Gerald Green (33 pont, 10/10 büntető) és Goran Dragic (19 pont, 8 gólpassz) diktálta a ritmust, és a Morris-ikrek követték is őket: Markieff 21, Marcus 18 egységet szerzett a kispadról beszállva. Mezőnyből 55, büntetőből 86, a triplavonalról 62.5 százalékos hatékonysággal dobtak – és Jeff Hornacek vezetőedző szerint hamarosan tovább gyorsulnak, mert a villámgyors kezdőhátvéd, Eric Bledsoe egy-két héten belül visszatér a csapatba. 

A Suns legjobb dobói: Green 33/15, Markieff Morris 21/9, Dragic 19/6.
A Hawks legjobb dobói: Teague 29, Scott 20/9, Korver 18/18.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus