Westbrook történelmi estéje sem volt elég Houstonban

Westy történelmet írt, de csapata megint kikapott - elsöpörte a Portlandet a Durant nélküli GSW - a hajrában fordított a Wizards.

Russell Westbrook 51 pontos tripla-duplája ellenére ismét kikapott Houstonban az OKC, így 2-0-s Rockets-előnnyel folytatódik majd a párharc az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) rájátszásában. Szintén hozta második meccsét a negyedik negyedben felpörgő Washington az Atlanta ellen, a Warriors pedig Kevin Durant nélkül is kiütötte a Portlandet - nézzük a részleteket!

Visszajátszás c. videós rovatunk itt elérhető!

A mérkőzések rövid videós összefoglalói itt megtekinthetők!

Washington Wizards - Atlanta Hawks 109-101

A végén Beal is előlépett. A Wizards hátvédje három negyeden keresztül ugyanazt hozta, mint az első meccsen, a záró etapban viszont elkezdtek behullani a dobásai és egymaga 16 egységet rámolt be 6/9-es mezőnymutatóval - végül 31 ponttal zárt, mellette pedig John Wall (32 pont, 9 gólpassz) is tarthatatlannak bizonyult. A negyedik negyedben ez a duó ízekre szedte a Hawks védekezését, az utolsó 21 pontból ők ketten szereztek 20-at és ekkor fordította meg a meccset a társaság - addig jól zárt hátul a vendégcsapat, itt viszont már nem tudott mit tenni. Érdekesség, hogy amíg Wall pihent, addig Brandon Jennings is rendre eljutott a gyűrűig, eddigre már elfáradt az Atlanta, az utolsó negyedet 12 ponttal nyerte a Washington - az utolsó perc elején Wall dobott egy clutch duplát, majd Beal triplája végleg eldöntötte a győztes kilétét. Ha nem is uralta végig a meccset Scott Brooks csapata, végül hozta második hazai találkozóját is és 2-0-lal költözhet át Atlantába.

Millsap centerként is villogott. Nagyon sokat játszott alacsony szerkezetben a Hawks és Paul Millsap ebben az esetben ötös poszton szerepelt, de ez is feküdt neki - végül 27 ponttal, tíz lepattanóval és négy gólpasszal zárt, ő volt csapata legjobbja. Három negyeden keresztül többé-kevésbé rendben is voltak hátul, jókor faultoltak, végre hozták azt a keménységet, ami az első meccsen hiányzott tőlük, de a záró etapban már nem bírták tartani a tempót. Emellett érdemes megemlíteni a pocsék dobóformájukat, alig 40%-kal céloztak mezőnyből, de ami igazán sokba került, az a mindössze 4/20 hárompontos - ugyan a Wizards sem dobott túl jól, de ők betörésekből termelték a pontokat a végén, az utolsó három percben végleg kifulladtak a vendégek. Összességében szoros meccset játszottak, a harmadik játékrészt nagyon be is húzták és sokáig vezettek, de nyerni ezúttal sem sikerült, így a harmadik találkozón hazai pályán már komoly győzelmi kényszerben lesznek.

A Wizards legjobb dobói: Wall 32/6, Beal 31/12, Gortat 14
A Hawks legjobb dobói: Millsap 27/3, Schröder 23/3, Hardaway Jr. 19/6

A párharc állása: 2-0 a Wizards javára.

Houston Rockets - Oklahoma City Thunder 115-111

Történelmi tett, de újabb vereség. Az első meccshez képest változtatott a felfogásán Russell Westbrook, ezúttal lehajtott fejjel nekiment a védelemnek minden támadásban, iszonyatosan agresszív volt, amelyből egy 51 pontos tripla-dupla sült ki - ez egyrészt franchise-rekord a playoffban a dobott pontokat tekintve, másrészt NBA-rekord, mert a rájátszásban senki nem csinált még 50 pontos tripla-duplát. A győzelemhez azonban ez sem volt elég és ebben azért Westbrook keze is erősen benne volt, hiszen 51 pontjáh 17/43-as (!) mezőnymutatóval szerezte, a negyedik negyedben pedig mindösse 4/18-at hajított - itt zárkózott vissza a korábban 15 pontos hátrányban is lévő Rockets és itt fordította meg a meccset. 104-104-nél aztán még egyenlített az OKC  három perccel a vége előtt, de aztán jött két Harden-büntető, majd egy-egy tripla Beverley-től és Gordontól, miközben Westbrook sorozatban három dobást is elhibázott, itt pedig eldőlt a találkozó. A vendégek MVP-jelöltje iszonyatos energiával játszott, brutális számokat produkált, de csapata kikapott, így 0-2-vel, győzelmi kényszerben léphet majd pályára saját közönsége előtt.

Felállt a Houston. Az első félidőben úgy tűnt, hogy elsöpri a texasiakat a Westbrook-expressz, de nem estek össze a hamar beszedett tizenöt pontos hátránytól sem és fokozatosan összekapták magukat - a félidő előtt már közelítettek, a harmadik negyed végén egy labdára zárkóztak, majd a záró etap elején egy futással fordítani is tudtak. Itt már átvették az irányítást és James Harden (35 pont, 7/17 mezőnyből, 18/20 büntető, 8 gólpassz, 7 eladott labda) vezérletével végül be is húzták a találkozót, igaz, ehhez most nagyon kellett a kinti dobók segítsége is: Patrick Beverley 15 pontja mellett hatékony 43 egységet tett hozzá a padról beszálló Gordon-Lou Williams páros is. A magasembereknek ezúttal kevesebb labda jutott, de ahogy arra lehetett is számítani, akkor mentek a passzok a periméterre és onnan szedték szét ellenfelüket - fokozatosan erőltették rá akaratukat Westbrookékra, majd az utolsó három percben egy 10-0-s rohammal behúzták a győzelmet. Ezúttal már jóval nehezebb dolguk volt, de most is hozták a hazai meccsüket, így nyugodtan utazhatnak el Oklahoma City-be.

A Rockets legjobb dobói: Harden 35/9, Gordon 22/9, L. Williams 21/9
A Thunder legjobb dobói: Westbrook 51/6, Roberson 12, Oladipo 11/3, McDermott 11/9

A párharc állása: 2-0 a Rockets javára.

Golden State Warriors - Portland Trail Blazers 110-81

Durant nélkül is sima volt. Elővigyázatosságból nem lépett pályára a hazaiaknál a kisebb sérüléssel bajlódó Kevin Durant, de így is rendkívül könnyed győzelmet aratott az első kiemelt - gyakorlatilag már az első negyedben eldőlt a győztes kiléte. Ugyan támadásban nem villogott igazán a csapat, Curry és Thompsom sem dobott jól, de Green mellett a padról beszálló Iguodala (6 pont, 10 pattanó, 6 gólpassz) és McGee (7/7 mezőnyből, 4 blokk 13 perc alatt) is nagyszerű dolgokat produkált, valamint a Durant helyén kezdő McCaw-t is dicséret illeti - a csapatvédekezés parádésan működött a második negyedet leszámítva, így esélyt sem adtak a vendég együttesnek. Így jutott idő a pihenésre is és magabiztosan utazhatnak el a két idegenbeli találkozóra, ahol azért már remélhetőleg Durant is ott lesz a parketten.

Ilyen, ha nem esnek be az extrák. Az első találkozón hihetetlen dolgokat produkált Damian Lillard és CJ McCollum, ezúttal viszont már nem dobták be lehetetlen helyzetből is, másodjára nem tudtak mit kezdeni a remeklő GSW-védekezéssel. A két hátvéd most csak erőlködött (együtt 9/34 mezőnyből, 23 pont), más pedig képtelen volt fellépni, így a harmadik negyedben harminc pont körülire nőtt a különbség és kiütéses vereség lett a vége - a vállalhatatlan támadójáték (33,3 % mezőnyből) kicsit a másik véglet volt az előző mérkőzéshez képest, mindenesetre 0-2-vel térhetnek haza Portlandbe.

A Warriors legjobb dobói: Curry 19/12, Thompson 16/9, McGee 15
A Trail Blazers legjobb dobói: Harkless 15/3, Lillard 12, McCollum 11/3

A párharc állása: 2-0 a Warriors javára.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus