A Chris Paul (nem)csere következményei

Miután másodjára sem sikerült olyan cserét összehozni, amit a New Orleans Hornets tulajdonosai elfogadtak volna, a Los Angeles Lakers kihátrált Chris Paul megszerzéséből és a hírek szerint másfelé próbálkozik. Dwight Howard az újabb célpontjuk és ennek érdekében cserélték el Lamar Odomot is, hogy a kapott TPE-vel átvehessenek az Orlando Magictől egy hosszú és nem kívánt szerződést.

Ennek a cserének a mozgatórugója még azért igencsak kétséges, mert bizonyos források alapján Andrew Bynumot és Pau Gasolt is szeretné a floridai együttes, márpedig ők nem rendelkeznek túl jó szerződésekkel, nem biztos, hogy az újjáépülés a cél a Magicnél, sokkal inkább lehet egy újjászervezés és egy újabb próbálkozás a bajnoki címre. Egy másik lehetőség szerint az Odomért kapott pickkel újra harcba szállnak majd CP3-ért, ezúttal már Odom szerződése nélkül, ami kedvezőbb lehet a Hornets szempontjából.

Közben persze más együttesek is előkerültek Paullal kapcsolatban, akinél csak egy biztos: nem marad New Orleansban 2012 nyara után. A hírek szerint a Los Angeles Clippers van újra nyeregben. A Hornets kívánságlistájának elején Stephen Curry mögött a Minnesota védettség nélküli első köröse áll (ami a Clippers tulajdonában van) és bár Eric Gordon jobban tetszene Dell Dempséknek, rá semmi esélyük nincs, amíg Paul nem kötelezi el magát Los Angeles második számú csapatánál (márpedig ezt eddig nem tette).

Egy sötét ló továbbra is van, a Boston Celtics, amelyik nagy erőkkel próbálta megszerezni Pault (Rajon Rondo + Jeff Green + első körös csomaggal), mielőtt előkerült a Lakers-Rockets-Hornets hármascsere lehetősége és megszakadtak a tárgyalások. Danny Ainge valószínűleg megint bedobja magát, kis gond, hogy az akkor ajánlott Green azóta hosszabbított (egy évre 9 millió dollárért), ezért ő nem cserélhető egy ideig. Ráadásul bonyolódott a dolog, ugyanis a New Orleans és a Boston már megegyezett egy David West - Jermaine O'Neal + valaki (aki még mindig nem derült ki, ki lett volna) cseréről, ami a CP csere bukásával egyelőre parkolópályára került. Egy összevont cserébe ők is bekerülhetnek, valamint a két idei Celtics draftolt, JaJuan Johnson és E'Twaun Moore is.

West sorsa további dominókat dönthet, ugyanis az Indiana rá vár elsősorban. A kosaras a Celticshez szeretne menni, mert ott bajnokságért játszhat még idén és Kevin Garnett mellett játszhat, de a Boston mindössze 24-25 millió tud adni 3 évre. A Pacers két évre szerződtetné csak az ACL szakadásból felépülő erőcsatárt, ám magasabb éves fizetést kínálna, amit megtehet, hiszen bőven sapka alatt van. A B terv is megvan: ha West nem Indianapolist választja, akkor a másik Hornetses magasember, Carl Landry érkezne a gárdához, de ő csak akkor, ha West sorsa végleg eldől.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus