A Kings kirúgta Westphalt

Az egyik legtöbb hírt szolgáltató franchise manapság a Sacramento Kings, ma is ők viszik a pálmát, ugyanis nagyjából egy órája kirúgták Paul Westphal vezetőedzőt! Helyét ideiglenesen a tavaly a Golden State Warriorsnál tevékenykedő Keith Smart veszi át, aki a csapat egyik segédedzője volt ebben a szezonban.

Az utóbbi, kicsit több, mint két évben Westphal irányítása alatt 51-120-as mérleget tudott magáénak a gárda, de jóformán semerre nem haladtak, így nem meglepő a döntés. Az sem segített, hogy az együttes egyik legtehetségesebb játékosával nyíltan, a sajtóban is összeveszett, a menedzsment pedig világos üzenetet küldött, hogy ki mellett áll a kérdésben (annak ellenére, hogy DeMarcus Cousins szerepe vitathatatlan a veszekedésekben, hiszen a játékos is erős jellemproblémákkal küszködik). A probléma az volt, hogy Cousinstól függetlenül is pocsékul szerepelt az együttes és a korábban jól teljesítő kosarasok is visszaestek, csapatjátéknak szinte jelét sem lehetett felfedezni (5 gólpasszal Jimmer Fredette tartja a csapaton belüli idei szezoncsúcsot, az azért egészen elképesztő adat) és mindenki elégedetlen volt magával és másokkal is. Sem taktikát nem tudott összerakni, sem fegyelmet tartani, ezért mennie kellett. (Szerk: jó döntés volt, hasonlóra számítunk nem sokára Washingtonban)

Egyelőre nem tudni, hogy ki lesz az utód, egyáltalán keresnek-e valakit még erre a szezonra, vagy Smart megkapja a lehetőséget, de Larry Brown neve azonnal felmerült, mint lehetséges megoldás. Azért az öreg Brown idegrendszerének nem biztos, hogy hiányzik egy ilyen öntörvényű csikócsapat, főleg Cousinsszal az élen.

Mindenesetre a játékosok is érzik a felelősségüket, Chuck Hayes és Francisco Garcia összehívta a kerettagokat egy megbeszélésre még a Milwaukee Bucks elleni, hajnalban rendezendő összecsapás előtt.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus