Amiről a Festékben beszélnek 02-20

A Warriors tovább zuhan. Joe Johnson és a Nets legszívesebben mindig túlórázna. A Grizzlies és a Spurs is húsbavágó. A Denver akkor ütött vissza a Bostonnak, amikor a legjobban fáj. Kenneth Fariednak még ma is tartott az All-Star.

Hidegvérrel hibátlanul - Úgy fest, hogy elindult a helyes úton a Nets. Bár az elmúlt három meccsből kettőt is csak túlórában hoztak, Joe Johnson mindkétszer megmentette a hátsójukat. A mérkőzés utolsó 5 és fél percében 9-ből 8 dobását helyére küldte, közte a rendes játékidő végén a világ végéről (kb. 10 méter) bedobott triplát, mellyel hosszabbításra mentett. Mondhatjuk, hogy ezért tartják, bár ez enyhe költői túlzás lenne. A Nets egyedüli csapatként idén még veretlen, ha hosszabbításra kerül a sor (5-0), a tavalyi évet is beleszámítva pedig 10 meccses sikerszériában vannak.

Feltámadás - Ha már sorozatokról beszélünk, akkor itt van egy másik. Nem sokan jósolták volna meg, hogy Gay érkezése ötös győzelmi szériát indít majd el Torontóban. A fővárosban már előre tartottak tőle, így kicserélték az eredményjelzőt, hátha arra nem tud majd pontokat írni az új állomáshelyét még csak szokó játékos. A fegyverhordozói - vagy vezéri - szerepkörbe előlépő DeRozan egymás után harmadik meccsén ért el legalább 20 pontot. Ma egálra végeztek Rudy-val, 24-24 egységgel.

Friss hús(ok) - A sérüléséből visszatérő Byron Mullens utolsó öt mérkőzésén több mint 20 pontot és 9 lepattanót átlagol (ma 20 pont, 12 lepattanó). Nem gondoltuk volna, hogy róla szólnak majd a februári hírek, nem pedig MKG-ről, de ezért szép a sport. Gerald Henderson pedig 24 pontos idénycsúcsot hintett, melyből csak két pontot hozott a második félidőben, mellé pedig Kemba Walker is nyomott még egy 24 pontos performanszt. Szépen dolgoztak a Charlotte fiataljai (nem mintha olyan sok öreg lenne a gárdában). A meccset csak elvétve nyerő Bobcats az utóbbi háromból kettőt nyert, de ezt majdnem elmondhatja magáról a Magic is. Ők az utóbbi 28 fellépésükből csak 25-öt buktak el, az utolsó 15-ből pedig csupán 14-et. És még kérdezik, hogy miért nyúlt a "szerhez" Türkoglu?!

Nem üres beszéd - Nagyon úgy fest a helyzet, hogy Zach Randolph nem a levegőbe beszélt, amikor azt emlegette, hogy a PO-ban kemény lesz majd a gárda. Nos, a Pistons ellen, Prince visszatérése alkalmából ennek hangot adtak. Jobb szó nincs rá, a meccs közepén kinyírták a Detroitot, mely 7 eladott labdát vétett az első félidő végén, 9-ból 1-et dobott mezőnyből, s ez egy 23-3-as Grizzlies-futást eredményezett.

Bynumot a Lakersbe! Will Bynum már nagyjából minden Pistons-nagyembernek osztott olyan alley-oopot, amivel bekerült a top10-ekbe. Most a fiatal Vjacseszlav Kravcov kapott tőle parádés passzt. A krónikus labdahiányban szenvedő sztárcenter, Dwight Howard helyében azonnal követelnénk Bynumot a csapatunkba – akármennyire is viccesen hangozna a "Howard-Bynum duó" kifejezés.

A chicagói magasemberek komolyat homorítottak a Hornets ellen. Az All-Star Gála szereplés által ihletett formában játszó Noah (15 pont, 17 lepattanó), a szebb napjait idéző, betörést (!!!) is végrehajtó Boozer (17 pont, 10 lepattanó), valamint Deng (20 pont, 5 lepattanó) ízekre szedték a festékben, és a tábla alatt a Hornets-et. Ryan Andersont alaposan megviselhette az újabb bukta a tripladobón, gyenge mezőnymutatója is bizonyítja ezt (11-ből 2). Vasquez hiába hozta idénybeli 20. dupla dupláját (11 pont, 10 gólpassz), nem ő kell ahhoz, hogy Noah félékkel küzdjön.

A bosszú hidegen tálalva az igazi. Az All-Star előtt nem sokkal a Boston háromszori hosszabbításban szakította meg a Denver kilences győzelmi sorozatát, Andre Iguodala nyaksérülést szenvedett – mindebből végül hárommeccses vereségsorozat kerekedett George Karl csapatánál. Coloradóban azonban visszavágott a Nuggets: Danilo Gallinari és Ty Lawson is 26 ponttal terhelte meg a gyűrűt, Kenneth Faried pedig miután kizsákolta magát az újoncmeccsen pénteken, ma 16 lepattanóba kapaszkodott bele. A Nuggets 23-3-ra javította hazai mérlegét – ennél csak a Spurs tud jobbat (22-2) a ligában!

Nem indul jól a back-to-back. A Celticsben hiába dobott Jeff Green (20) és Avery Bradley (17) is szezoncsúcsot, vereséggel kezdte a dupla-túrát Doc Rivers gárdája. Ez azért is rossz hír, mert holnap hajnalban a tulajdonosát gyászoló, a pályára valószínűleg mindent kirakó Lakers otthonában lépnek pályára…

Tovább tart a vesszőfutás Oaklandben. A Golden State Warriors hatodik meccsét is elvesztette sorozatban, ám ami nagyobb gond: átlagban 17.7 ponttal, 117.5 pontot kapva… A szurkolók azt remélték, hogy az All-Star szünet alatt mindenki kipihenheti magát, de sajnos nem így történt. Igaz, hogy a Jazz ott a legerősebb, ahol a Warriorsnak vannak még hiányosságai (a palánk alatt), és Salt Lake City-ben nem egyszerű győzni – de ez már kezd nagyon kínossá válni.

Nehéz búcsú lesz – ha lesz. Al Jefferson és Paul Millsap is folyamatosan szerepel a cserepletykákban, ma viszont (idén már sokadszor) ők húzták a Jazz szekerét. Visszatért Gordon Hayward is, aki 10 meccset hagyott ki vállsérülés miatt – játékában nem volt nyoma a sérülésnek. A Jazz zsinórban harmadszor győzött – és gyakorlatilag utolérte a nyugati 6. helyen tanyázó Warriorst!

Tony Parker és Danny Green eszméletlen. A Spurs francia irányítója ott folytatta, ahol az All-Star előtt abbahagyta, 30 pont, 11 gólpassz jött össze, és még 7 eladott labda is belefért a Kings ellen, hátvédtársa pedig szép csendben meghatározó emberré nőtte ki magát (Kawhi Leonardhoz hasonlóan): ma 21 pontot, közte 5 triplát hintett. Tim Duncan a védőoldalon élt: már az első félidőben 11 lepattanót szedett le, és 4 blokkot is kiosztott – szegény Jason Thompsont háromszor "takarta be".

Phoenix: ez már hasonlított a csapatjátékra. A szlovén Goran Dragic 18 gólpasszt (egyéni rekord) osztott ki a Sunsban a Portland ellen, a kispadtól 40 pont és 31 lepattanó jött - meg is szakadt a négyes vereségsorozat. Persze volt honnan fejlődni, hiszen a Sunsnak így sem kell hátrafelé tekintgetnie – ezzel a sikerrel is csont nélkül utolsók Nyugaton.

Portland: egyedül nem megy. Wesley Matthews még mindig maródi, a Suns ellen hiányoztak is a triplái. A kispad megint rettenetes volt, így hiába dobott Hickson, Aldridge és Lillard is 20 pont felett, a cserék 2/15-ös mezőnymutatója körülbelül ennyire (azaz: semmire) nem elég. Persze illendő nem elhallgatni: majdnem 5 perc telt el a meccsből, mire a Portland pontot tudott szerezni.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus