Amiről a festékben beszélnek 11-08

Találós kérdés: ki vezeti Nyugatot és ki a sereghajtó? A helyes megfejtők között Rick Carlisle-edzésnaplókat és Mike Brown-zakókat sorsolunk ki. Alley-oop parádét rendezett a Clippers – a Spurs ellen. Megvan az idei újoncévfolyam suttyója! Kenneth Faried nem lassít. Így zsákol emberről Louis Williams.

A Clippersnél van pad! Előző szezonban a LAC cseréi elkényeztették a szurkolókat, idén viszont bántóan egyszemélyes volt a cseresor. Eddig. A legjobbkor, a Spurs ellen kapták össze magukat: Jamal Crawford mellett Eric Bledsoe és Matt Barnes is elérte a 10 pontot, jöttek a lepattanók, gólpasszok, blokkok és labdaszerzések is – Blake Griffinnek és DeAndre Jordannek máris több hely jutott a csillogásra.

Statlap. A Spursben hiába szerzett mind a 13 (!) pályára lépő játékos pontot, egyikőjük sem tudott a sereg élére állni: Danny Green 12 pontjával volt a legeredményesebb. Volt jobb, lesz jobb. Manu Ginobili viszont örülhet: 670. alapszakasz-mérkőzését játszotta a San Antonio színeiben, ezzel a csapat örökranglistáján már az ötödik helyen tanyázik.

A Miami Heat azt üzente – hogy a nyáron nem csak több katonájuk lett, de jobbak is. Bár Chris Bosh nagyon gyenge volt ma, így is 30 pontos blowouttal küldték haza az összeszokás fázisában lévő Brooklynt. Wade 10/14-es mutatója mellett az új fiúk, Ray Allen és Rashard Lewis is 66%-kal tüzeltek mezőnyből – de nem is a dobások, hanem a védekezés minősége döntött ma.

Indianában egyre jobban hiányzik Danny Granger. Nemrég jelentették be, hogy a Pacers All-Starja hosszabb időt fog kihagyni térdsérülés miatt, és sajnos legjobbja nélkül félkarú óriás a fiatal Pacers. A vezér hiánya most is kiütközött: 12 pontos előnyt sikerült elbukni az Atlanta Hawks ellen az utolsó negyedben: mindössze 9 pontra futotta.

"Amit nem mutat a statisztika" rovat. Louis Williams a liga egyik legjobb cserejátékosa, ma azonban neki sem ment annyira a Hawksban. Az utolsó negyedben 14 pontos hátrányban volt csapata, 5 perce nem szereztek pontot – ekkor a mindössze 185 centis játékos óriási zsákolással ébresztette fel csapatát, akik a hátralévő kilenc percben megfordították az összecsapást.

Irányítók gyöngye. Rajon Rondo-nak üldözési mániája lehet a mai meccs után. 14 kiosztott gólpasszával sorozatban 28. meccsén érte el a 10 asszisztos határt, és John Stocktont lehagyva immáron egyedül áll az örökranglista 4. helyén. A harmadik helyhez is már csak egy meccs kell, és akkor utoléri a 29-es sorozatot számláló – John Stocktont. Rossz hír a Boston játékmestere számára, hogy a 2. helyen is a Utah Jazz legendája áll (37) – jó hír, hogy ennél illusztrisabb társaságba nem nagyon kerülhet egy NBA-irányító.

Shannon Brown és a triplák. Aki csak a Lakersből emlékszik a Suns extrém emelkedésű hátvédjére, annak meglepetés: Brown 6 hárompontost küldött a helyére, és 24 pontjával győzelemre vezette csapatát a Bobcats ellen. Marcin Gortat is kezd magára találni a Nash utáni korszakban: a Lengyel Kalapács 10/14-es mezőnye és 7 blokkja extra teljesítmény támadó- és védőoldalon egyaránt.

Már a Milwaukee sem veretlen, a Memphis viszont 3-1-el áll. A Monta Ellis-Brandon Jennings páros (11/38 mezőnyből…) nem igazán tudott mit kezdeni a liga egyik legjobban védekező hátvédpárosával, Mike Conley-val és Tony Allennel. A tavalyi év egyik felfedezettje, a török erőcsatár Ersan Iljasova eddig az idei szezon egyik legnagyobb csalódása Milwaukee-ban.

24-23. A Hornets több labdát adott el, mint amennyi mezőnykosarat szerzett, így máris érthető a 62 pontos borzalom, amit előadtak. Austin Rivers Anthony Davis kiütése után saját ujját is kificamította, távollétükben a Jason Smith-Robin Lopez palánk alatti páros 9 blokkja csak egy apró szépségtapasz a New Orleans számára. A túloldalon viszont dicsérjük meg Jrue Holiday-t: egy 77-62-es meccsen 12 gólpasszt adni igazi művészet.

Egyszer fent, egyszer lent. A Rockets és James Harden a parádés idénykezdés után gyorsan összeszedte második vereségét, és már csak 50%-kal áll. A Nuggets 0-3-mal kezdte a szezont, de előző este megtört a jég – a lendület pedig kitartott a mai meccsre is.

Minnesota: 3-1! 2001 óta nem kezdett 3-1-gyel a Timberwolves, ráadásul mindegyik győzelme 10 pont feletti különbségű volt. A sérülésektől sújtott Magicnek egyelőre sok volt a back-to-back (előző este Chicagóban volt fellépésük), pláne a Wolves extra védekezése mellett.

A Dallas holtversenyben vezeti a Nyugati Főcsoportot! A Mavericks újabb hazai sikerét olyan kerettel húzta be, amelyben Dirk Nowitzki, Shawn Marion és Rodrigue Beaubois sérülése miatt egyetlen olyan játékos (Dominique Jones) lépett pályára, aki 2011-ben a bajnokcsapat tagja volt. Alig több, mint 1 éve volt…

Bár újra, zsinórban ötödjére is kikapott a Detroit Pistons, ezzel pedig ligautolsó, mégis van pozitívum is velük kapcsolatban. Greg Monroe 21 pontja mellett leszedett 12 pattanót, és kiosztott 11 gólpasszt is, ezzel 2004 óta az első olyan játékos, aki Pistons mezben tripla-duplát jegyzett.

A Lakers "játéka" Jerry Sloan-ért kiált. A Jazz egykori mesteréről tegnap megemlékeztünk, de egyre inkább azt rebesgetik, hogy ő váltja majd Mike Brownt a LAL edzői székében. A csapat mindenesetre ismét tett róla, hogy Mikey repüljön – ritka kilátástalan játékot mutattak be Utahban. A vereség akkor sem mentség, ha a Jazz mumusa a csapatnak. A Los Angeles Lakers jelenleg az utolsó (!) helyen áll a Nyugati Főcsoportban.

A Golden State Warriors egyre meggyőzőbb. Az alaposan megfiatalított gárda idén már a Clipperst is megverte, és most egy kötelezőt is behúzott a Cavaliers ellen. Mark "Han' down, Man down" Jackson vezetőedző bizakodhat a beígért playoff-szereplésben: jelenleg negyedik helyen áll a Warriors Nyugaton.

Ez nem volt flop. A nap suttyója az újonc Thomas Robinson, aki Jonas Jerebko-t ütötte ki a Kings-Pistons összecsapáson – azonnali kiállítás lett a jutalma. Utólag a svéd-amerikai áldozat szerint nem volt nagy ügy. Hááát…

1978. november 8-án játszották a 76ers-Nets összecsapást, amelynek az utolsó, közel 18 percét 1979. március 23-án újrajátszották egy óvás miatt. Hogy mindez miért érdekes: Az eredeti időpontban Harvey Catchings és Ralph Simpson a 76ersben lépett pályára, Eric Money és Al Skinner pedig a Netsben. Ezt a négy kosarast azonban szezon közben megcserélte a két csapat - így az amerikai profi sportok történetében először és utoljára fordult elő, hogy egy meccsen egy játékos (sőt játékosok) mindkét csapat színeiben pályára léptek. 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus