Amiről a festékben beszélnek 12-22

Nem a visszatérések napja volt a mai. A Warriors sztárjainak ennél már nem nagyon van feljebb. Kelet éllovasai bukfenceztek, Nyugat menői hozták a kötelezőket. Jrue Holiday rengeteget jelent a Philly-nek. Bobcats: hová lejjebb - Clippers: hová feljebb? Vigyázó szemetek Indianapolisra vessétek!

David Lee és Stephen Curry: életünk napjai. A Warriors újabb győzelmet aratott, amivel megerősítették helyüket a nyugati középmezőny élén. A Bobcats ellen az erőcsatár-center David Lee karrierje harmadik tripla-dupláját érte el, az irányító Curry pedig azok után, hogy az előző meccsen a Kings ellen hét triplát dobott be, most a Charlotte ellen egyéni csúcsnak számító nyolc hármast értékesített. Effajta back-to-backre Warriors-mezben még senki nem volt képes – az NBA-ben sem mindennapos, utoljára 2009-ben JR Smith-től láttunk hasonlót.

Bobcats: ez már egyre kínosabb. Sorozatban 14. meccsét vesztette el a fiatal gárda, és hol van még a vége… Sajnos a folyamatos sérülések mellett a csapat akarata is elveszett: ma a Golden State támadásban azt csinált, amit akart – a triplavonalon túlról például 50% felett dobtak (14/27). Jól dobó csapat a Warriors, de ezt ők sem csinálják meg minden este.

Váratlan vereségek a keleti élmenőktől. A Knicks otthon futott bele egy csúnya vereségbe (a Bulls volt a meglepetés), az Atlanta pedig megalázó méretű vereséget szenvedett – Philadelphiában.

Sixers: ennyit jelent Holiday? Visszatért sérüléséből a 76ers fiatal játékmestere, Jrue Holiday – a Philly azonnal markáns győzelemmel zárta le ötmeccses vereségszériáját. Még éppen időben, mert kicsúsztak a legjobb nyolc keleti gárda közül.

Nem sikerült a visszatérés. Louis Williams, a szupercsere nyáron hagyta el Philadelphiát, és azóta a Hawks remeklő kispadjának vezetője. Nos, egykori csapata ellen sem neki, sem új csapatának nem ment – pedig a meccs előtt Keleten az Atlanta rendelkezett a legjobb idegenbeli mérleggel!

Knicks: ez most nem. A 4 pontos különbség (106-110) nem adja vissza hűen, mennyire nem volt ma egy súlycsoportban a New York és a Chicago. A Bulls 22 ponttal vezetett a harmadik negyed végén, innen kapaszkodott vissza a Knicks cserepadja, de győzelemre nem volt esélyük. 

Bulls: egy győzelemre a dobogótól. Ezzel a sikerrel Tom Thibodeau legényei simán tartják negyedik helyüket, sőt, következő meccsükön előzhetnek: Atlantába látogatnak, ahol a kissé megzuhant Hawks lesz az ellenfél, akik jelen pillanatban még harmadikok Keleten. Hogy mi okozhatta a Bulls nagyszerű, lendületes játékát ma? Nem tudjuk biztosan, de lehet valami összefüggés azzal, hogy Derrick Rose csütörtökön idén először vett részt a Chicago Bulls edzésén (egyelőre csak az érintkezés nélküli gyakorlatokban).

Boston: ez még nem élcsapat. Nem véletlenül vettük egy kalap alá a Knicks-szel és a Hawks-szal a a Celticset, a Bucks elleni meccset simán behúzhatták volna. Nem tették, így ahelyett, hogy előreléptek volna, hátrafelé kell tekintgetniük a keleti nyolcadik helyen. Doc Rivers mester húzása (a veterán Jason Collins kezdetése) eddig nem igazán hatásos, ráadásul ma Jeff Green is megsérült: Ersan Iljasova méretes könyökösébe nézett bele.

Jason Terry legrosszabb estéje. Mindössze 1/15-tel dobott a kiváló csuklójú veterán, ami karrierje legrosszabb meccsét jelenti. Terry a végjátékban is hibázott – akkor Paul Pierce még hosszabbításra mentette a meccset, ott viszont már nagyon kellett volna egy jó Terry.

Nem hatott a mágia. Torontóban elvérzett a Magic, pedig lett volna esélyük a győzelemre, az utolsó támadást azonban nagyon-nagyon elrontották – pedig kilencpontos hátrányt dolgoztak le az utolsó pillanatokban!

Jose Calderon: hihetetlen. A Kyle Lowry sérülése miatt előkapott spanyol játékmester úgy szervezte csapata játékát, hogy hatan jutottak el 10 pontig, ketten pedig 8, illetve 9 pontot szereztek. A Raptors még azt is elbírta, hogy Jonas Valanciunas az első percekben súlyosnak tűnő kézsérülést szenvedett. A Toronto Calderon vezetése alatt zsinórban ötödik győzelmét aratta!

Detroit: győzelem! Nem sűrűn írhatjuk le ezt a szókapcsolatot, de most megérdemlik a dicsérő szavakat a Motorvárosiak. A center Greg Monroe előző meccsükön is extrát játszott, ma pedig többen is felnőttek mellé, Andre Drummond például brutális dupla-duplát (11 pont, 14 lepattanó, grátiszként 5 blokk!) tett a közösbe mindössze 21 perc alatt. Tegyük persze hozzá, hogy az ellenfél a Washington Wizards volt – de hát valahol el kell kezdeni…

Pacers: már a hatodik! Lassan, de biztosan halad az Indiana, a Clevelandben aratott sikerükkel már bőven rájátszó, hatodik helyen állnak. Roy Hibbert végre jól termelt (8/12 mezőnyből az All-Star centertől), de a nap hőse Lance Stephenson, aki 7/8-as mezőnnyel jutott 16 pontig – és George Hill-lel párban kihúzták a Cavs két méregfogát, az Irving-Waiters hátvédduót.

Cavaliers: már a hatodik… Zsinórban hatodszor bukott a Cavs, és a mai játékuk alapján hamar meglehet a hetedik is a Milwaukee ellen.

A nyugati ÁSZOK nem hibáztak. A keleti menőkkel szemben a nyugatiak sikerrel vették az akadályokat: a fentebb már említett Warriors mellett a Spurs, a Clippers és a Grizzlies is otthon tartotta a győzelmet.

Clippers: tucatmeccsen tucatnyi győzelem! Már az első félidőben is inkább macska-egér játszadozásra hasonlított a Clippers-Kings, ám miután DeMarcus Cousins nem jött ki a második félidőre, végképp azt csinált a Lob City, amit csak akart. A Paul-Griffin tengelyen gördülékenyen mozgó LAC sorozatban 12. sikerét aratva második Nyugaton!

DeMarcus Cousins: szégyen. Nem egy erős gárda a Kings, és ismerjük is az elmúlt időszak Megyünk-maradunk Sacramentóban című történetét – a fiatal center most ezt is meg tudta kontrázni. Már az első félidőben veszekedett a vezetőedző Keith Smarttal, aminek az lett a vége, hogy a második félidőben a mester nem is tartott igényt a szolgálataira. Cousinst sajnos nem az eszéért szeretjük…

Spurs: amennyi kell. Nem pörgött fel teljesen a San Antonio a zsinórban 10. vereségére "készülő" Hornets ellen, majdnem meg is viccelték őket a fiatalok. De csak majdnem, a végjátékban Tony Parker megmutatta, miért Spurs a Spurs. Kellett már ez a siker nagyon, mert a negyedik helyig csúsztak vissza a nyugati táblázaton.

A Grizzlies megint marcangolt. A védekezés felkent apostolai ismét kicsináltak egy ígéretes csapatot – a Bulls után most a Mavericks volt a szenvedő alany. A Macik nem játszanak szépen, de amit a saját térfelükön előadnak, azzal nem sok csapat tud érdemben kezdeni valamit.

OJ Mayo visszatérése nem sikerült. A Dallas hátvédje hosszú évekig játszott Memphisben, ahol azonban mindig voltak előtte a tornasorban, nem teljesedhetett ki. Nyáron Dallasba került, ahol idei játéka alapján az első számú esélyes a Legtöbbet Fejlődött Játékos díjára – de nem a mai teljesítménye alapján. Egykori csapattársa, Tony Allen szorításában mindössze 10 pontig jutott, és eladott 5 labdát.

Mike Conley: klublegenda? A Grizzlies kiváló irányítója még csak 25 éves, de már most a csapat történetének legtöbb gólpasszát osztotta ki.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus