Dirk megműttette a térdét

Megvan az edzőtábor időszak második nagy áldozata is. Amitől tartottak ugyanis a Dallas Mavericks drukkerei, vezetői és szakmai stábja, az megtörtént, Dirk Nowitzki lába nem jött rendbe, továbbra is fájt, limitálta az erőcsatár játékát és edzésmunkáját. 

Emiatt a sztár, valamint a csapat úgy döntöttek, hogy jobb most megműttetni, hogy minél előbb rendbe jöjjön, és minél egészségesebben tudjon a gárda hasznára lenni. A német csillag jobb térdét ma műtötték meg (az ún. artrosztkópiás beavatkozást kellett elvégezni rajta), és előreláthatólag hat hét múlva kezdheti el az edzéseket, tehát valószínűleg nagyjából két hónapig nem látjuk majd meccsen. Hiába szívták le tehát kétszer is ebben a hónapban a sérült testrészt, nem hatott, úgyhogy a szezon elején Dirk nélkül kell felvennie a texasi alakulatnak a versenyt a többiekkel szemben.

Az majdnem biztos, hogy emiatt a sérülés miatt semmilyen nagyobb igazolás vagy csere nem lesz, a Dallas megpróbálja kiböjtölni legfontosabb játékosa hiányát, és legalább olyan teljesítményt nyújtani, hogy ne kelljen túl nagy hátrányból nekiindulni a rájátszásért folytatott küzdelemnek.

Nem az első sérülés ez a Mavericksnél szűk három hét alatt: Chris Kaman hátfájdalmak miatt hagyta abba a legelső tréninget, Roddy Beaubois bokája még Európában ment ki, és szintén az öreg kontinensen szenvedett kisebb balesetet OJ Mayo, aki leesett egy lépcsőről. Nem kezdődik tehát túl szerencsésen a szezon Mark Cuban együttese számára.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus