Egy mozdulattal kész a Bulls

A Chris Paul csere árnyékában történt ma egy másik elég fontos lépés is, ami komolyan befolyásolhatja az előttünk álló szezont. A Chicago Bulls hivatalosan is szerződést kötött a Detroit Pistonstól nem régiben kivásárolt Rip Hamiltonnal. A 33 éves dobóhátvéd új kontraktusának első két éve garantált, összesen 10 millió dollár értékű, míg a harmadik év csapatopciós, 5.1 millió dollárért.

A tavalyi alapszakaszgyőztesnél ezzel megoldották egyik legnagyobb problémájukat, a kezdő SG pozícióját. Keith Bogans helyett Hamilton felüdülés lesz a drukkerek számára, hiszen nagyon hasznos védő ő is, de sokkal jobb támadórepertoárral rendelkezik. Magának is képes megteremteni a dobóhelyzetet, de labda nélkül is sokat dolgozik, középtávoli tempója pedig a Pistons bajnoki gyűrűje óta legendás. Ezenkívül sok büntetőt harcol ki ahhoz képest, hogy alapvetően egy tempódobó kosaras. Az sem titok, hogy a Bulls legnagyobb ellenfele, a Miami Heat ellen építkezik, márpedig Hamiltonnál alig páran tudják jobban fogni és idegesíteni Dwyane Wade-t. Az sem mellékes, hogy kicsit idősebb kora ellenére a hírek szerint nagyon jól tartja magát és John Kuesternek hála az utóbbi évet majdnem végig pihente, alig játszott. Ha valamire tehát szüksége volt a tavaly a keleti konferencia döntőjében elvérző chicagói egyesületnek, akkor az pont az, amit Rip tud.

 

Korábban volt arról szó, hogy Dwight Howardért a Bulls is harcba száll és elég sokáig tartották is magukat ezek a pletykák, ám miután a center kategorikusan megnevezte azt a négy együttest, amelyben hosszabbítana, és nem volt köztük a Chicago, ezek a hírek lecsendesedtek, ami egy csonka szezon előtt talán nem is akkora probléma.

A keret alig változott tavalyhoz képest. Bogans még mindig maradhat a csapatnál, hogy a pad lehetőségeit növelje, egyelőre nem döntötték el a vezetők, hogy kirakják-e nem garantált szerződését, de a Bogans-Hamilton cserén csak nyerhet a társaság. A másik változás center poszton történt, nem sikerült megtartaniuk Kurt Thomast, aki a tavalyi, sérülésekkel teli szezonban nagyon sokszor helyettesítette kitűnően az éppen hiányzó magasembert. Az ő pótlására nem is hozott (még) senkit a gárda, reménykednek benne, hogy idén kevesebb sérüléssel megússzák az évadot, illetve Omer Asiknak több szerepet szánnak. Ez az egység és változatlanság most aranyat érhet, hiszen alig két és fél hete volt a csapatoknak felkészülni a szezonra, Tom Thibodeau fiai pedig már szinte kívülről ismerik egymást és azt a játékot, amit mesterük elvár tőlük, egyedül Hamiltonnak kell tanulnia a rendszert.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus