Garnett Kobe miatt mondott nemet

Kevin Garnett a minap elárulta, nagyon közel volt 2007-ben ahhoz, hogy a Lakershez cseréljék, de ő mondott nemet. Akkoriban kevés játékosnak volt beleszólása, hogy hova cseréljék és KG-nek sem volt ilyen opciója szerződésében, ám azt megmondhatta, hol hosszabbít és hol nem. 

A riporterek kérdésére válaszolva elmondta, hogy nagyon is közel volt egy esetleges Lakers-Timberwolves csere akkor, de a Kobe Bryant és Phil Jackson között húzódó vita talán legmélyebb és leghangosabb pontjára abban az időben érkezett és ő egyáltalán nem akart egy ilyen szituációba kerülni, úgyhogy köszönte szépen, de visszautasította a lehetőséget. Mint ismeretes azóta, végül a legnagyobb ellenlábas Celticsnél kötött ki az erőcsatár és bajnoki címet is nyert velük 2008-ban, míg a Los Angeles-i gárda a következő két esztendőben diadalmaskodott, így végül mindenki jól járt.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus