JR Smith nyerte az Év Hatodik Embere díjat

Howard Beck (New York Times) által már magyar idő szerint délután kitudódott a hír - az NBA idén JR Smith-nek ítélte az Év Hatodik Embere díjat! A New York Knicks dobóhátvédje ebben a szezonban 80 meccsen lépett pályára, mindannyiszor a cserepadról, és élete legjobb idényét tudhatja maga mögött, miután 18.1 pontos átlaggal zárta az alapszakaszt.

Kitűnően kezdte a szezont Smith, novemberben hatékonyan játszott, december és januárban viszont nagyon elszaladt vele, illetve mezőnykísérleteivel a ló - ebben az időszakban nem is volt a díj esélyesei közt számon tartva. Februárban aztán nagyon szépen összeszedte magát a korábbi gödörből, március-április hónapokban pedig újra kitűnő teljesítményt nyújtott, ezzel a produktummal pedig 484 szavazatpontot kapott a lehetséges 1 084-ből és ennek köszönhetően maga mögé utasította Jamal Crawfordot (352 szavazatpont) és Jarret Jack-et (170 szavazatpont)!

Carmelo Anthony mellett a Knicks második számú scorere volt, nagyban neki köszönhető, hogy 1994 után először nyerte meg a Knicks saját divízióját, az Atlanticot, és kelet második helyen zártak a New York-iak.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus