NBA-csütörtök a kontinenstornákon

Két napja foglalkozunk azzal, mi is történik az NBA-hez köthető játékosokkal a kontinenstornáikon. Lássuk, mit hozott ezen kosarasok számára a tegnapi nap, illetve a ma hajnal.

FIBA Americas

Az amerikai kontinens bajnoki címéért zajló küzdelemben Puerto Rico óriási lépést tett annak érdekében, hogy első helyről kezdje majd az egyenes kieséses rendszert. Az első körből egyedül ők mentek tovább hibátlanul - 3 győzelmet vittek is magukkal -, most pedig Argentínát verték meg borzasztóan könnyedén, 94-80-ra annak ellenére, hogy az első negyedet 9 pontos hátránnyal zárták. A vesztesnél Luis Scola 23 pontot, 8 pattanót és 6 gólpasszt termelt, egyedül azonban nem tudta felvenni a versenyt a sokkal több jó teljesítménnyel előrukkoló ellenféllel szemben. A túloldalon Renaldo Balkman (23 pont, 6 pattanó), Carlos Arroyo (19 pont, 5 gólpassz, 4 pattanó) és JJ Barea (13 pont, 4 gólpassz, 5 pattanó) is jó teljesítményt nyújtott, Daniel Santiago összesen 5 perc lehetőséget kapott. Az argentinok 2-2-vel csak ötödikek, Puerto Rico pedig 4-0-lal első - és a 3-1-gyel második Kanadát is verték már az első csoportkörben.

Kanada 89-67-re kiütötte Mexikót végül, bár az utolsó negyed előtt mindössze 2 ponttal vezettek. Cory Joseph (17 pont, 8 pattanó, 6 gólpassz) továbbra is MVP formában játszik, Andrew Nicholson jól dob kintről (13 pont, 2/3 hármas), Tristan Thompson nagyon hasznos a palánk alatt (7 pont, 12 pattanó), Andy Rautinsnak, a korábban a New York Knicksnél megforduló dobógépnek pedig egészen kiváló meccse volt ez (19 pont, 3 pattanó, 3 gólpassz, 4/6 hármas). A túloldalon Gustavo Ayon újfent kitűnő volt (19 pont, 11 pattanó), de a negyedik negyedbeli leolvadást ő sem tudta megakadályozni. Ezzel Kanada 3-1-gyel második, Mexikó pedig 2-2-vel hatodik.

A Dominikai Köztársaság könnyedén verte Jamaicát 78-60-ra annak ellenére is, hogy  Francisco Garciának kifejezetten nem ment a játék (6 pont, 0/6 hármas). A túloldalon is terített betlit nyomtak az "NBA-sek" önmagukhoz képest: Samardo Samuels (9 pont, 4 pattanó) és Jerome Jordan (5 pont, 5 pattanó) sem lesz büszke a teljesítményére, még Patrick Ewing Jr volt közülük a legjobb ahhoz képest, amit tőle várni lehet (4 pont, 6 pattanó, 2 gólpassz). Dominika áll egyelőre legjobban a 2-2-esek mezőnyéből, harmadikok a tabellán, míg Jamaika 0-4-gyel utolsó, nyolcadik.

Némi meglepetésre a negyedik meccsen Uruguay kikapott a házigazda Venezuelától, 70-64-re, Esteban Batista 17 pont, 5 pattanós teljesítménye ezúttal kevés volt a győzelemhez. Ezzel az uruguayiak 1-3-mal az utolsó előtti, hetedik pozíciót foglalják el, Venezuela pedig 2-2-vel jelen állás szerint negyedik.

Európa-bajnokság

Térjünk át Európára. Az ukránok némi meglepetésre verték a csak szenvedő Izraelt 74-67-re. Pooh Jeternek ezúttal nagyon nem ment (4 pont, 4 pattanó, 5 eladott labda, 1/5-ös mezőny), Slava Kravcovnak viszont annál inkább (15 pont, 8 pattanó), az Atlanta Hawks által 2009-ben draftolt Serhiy Gladyrnak pedig még jobban (17 pont, 5 pattanó, 6 kiharcolt fault), leginkább nekik köszönhetően nyert csapatuk. A túloldalon Omri Casspi újabb betli (6 pont, 1/8-as mezőny), Lior Eliyahu viszont valamivel jobban muzsikált (8 pont, 5 pattanó), a 2006-ban még a Seattle Supersonics által húzott Yotam Halperin pedig szintén nem játszott olyan nagyon rosszul (9 pont, 4 gólpassz, 4 pattanó), de nem volt vezére most sem Izraelnek.

Montenegró egy hatalmas meccsen kapott ki Lettországtól 73-72-re. Nik Vucsevics most se volt jó (4 pont, 3 pattanó, 1/7 mezőny) - ami tegnapelőtt még belefért, tegnap már nem.

A horvátok egy, az előzőnél alig kisebb mérkőzésen gyűrték le a grúzokat 77-76-ra. Roko Ukicnak továbbra sem megy (6 pont, 3 gólpassz), Bojan Bogdanovic (15 pont) és Dario Saric (12 pont, 6/6 mezőny) viszont kifejezetten jók voltak, a horvátok minimális sikerében hatalmas szerepet játszottak. A túloldalon Viktor Sanikidze 15 ponttal és 7 pattanóval segítette csapatát, de az újabb győzelem nem jött össze a lengyelek legyűrése után.

A finnek 81-60-ra legyalulták a svédeket. Petteri Koponen (10 pont, 6 gólpassz) hasznosan játszott, míg a túloldalon Jonas Jerebkónak (12 pont, 5 pattanó, 4 gólpassz, 6 kiharcolt fault, 3/9-es mezőny) és Jeffery Taylornak (19 pont, 6 pattanó, 5 eladott labda, 7/21-es mezőny) is csak az első félidő jött össze, utána nem sok hasznos dolgot produkáltak.

A németek nagy meglepetésre hosszabbításban kikaptak a belgáktól 77-73-ra. Tibor Pleiss 10 pontot és 9 pattanót jegyzett, ám negatív hős lett, mivel a ráadás végén -2-nél egy teljesen tiszta ziccert hibázott.

Az bosnyákok egy jó kezdés után simán véreztek el a szerbek ellen (67-77). Mirza Teletovic jó kezdés után visszaesett, de így is az bosnyákok egyik legjobbja volt (16 pont, 5 pattanó, 5/15-ös mezőny). A túloldalon Nemanja Nedovics (11 pont, 6 gólpassz, 4 pattanó, 6 kiharcolt fault) hasznos volt, Nenad Krsztics (10 pont) nem sokat játszott ezúttal, Nemanja Bjelica (7 pont, 11 pattanó, 4 kiharcolt fault) pedig a palánkok alatt nagyon jól szedte össze a lecsorgókat.

A csehek hatalmas meglepetésre, 69-68-ra verték a lengyeleket. Jan Vesely kiemelkedően játszott, messze a mezőny és a forduló legjobbja volt (23 pont, 14 pattanó, 4 szerzett labda), mellette Tomas Satoransky is eljutott két számjegyű ponttermésig (10 pont), Jiri Welsch-nek pedig megint nem ment a dobás, de ezúttal is jól szolgálta ki a társakat (7 pont, 7 gólpassz, 2 szerzett labda, 3/10-es mezőny). A túloldalon Maciej Lampe sokat próbálkozott, de nem olyan túl sok sikerrel (14 pont, 7 pattanó, 6/19-es mezőny), Marcin Gortat (5 pont, 9 pattanó, 4 gólpassz, 3 blokk) pedig nem dobott sok pontot, de +15-ös +/- mutatója kiemelkedett csapatából, ha ő pályán volt, a lengyeleknek ment.

Az olaszok könnyedén léptek át Törökországon úgy is, hogy Gigi Datome tegnap szabadságra ment (0 pont, 0/6 mezőny). Marco Belinelli vitte a prímet (17 pont, 6 kiharcolt fault), Travis Diener pedig nem sok lehetőséget kapott, de jól aládolgozott a többieknek (2 pont, 4 gólpassz). A törököknél Ersan Ilyasova (11 pont, 6 pattanó) és Hedo Türkoglu (12 pont, 4 pattanó, 4 gólpassz) tegnap sokkal jobbak voltak, mint egy nappal korábban, Ömer Asik (12 pont, 5 kiharcolt fault) és Semih Erden (4 pont) továbbra is nagyon keveset játszanak, ennek ellenére előbbi egészen jó produktummal rukkolt elő.

A franciák 23 ponttal, nagyon simán verték a briteket. Elég sokan jól játszottak, kiemelkedett közülük is Nic Batum (17 pont) és Tony Parker (16 pont, 5 gólpassz). Jó volt még Mikael Gelabale (11 pont), Alexis Ajinca (10 pont, 11 pattanó) és Nando de Colo (11 pont) is. Kevesebb lehetőséget kapott Joffrey Lauvergne (4 pont) és Johan Petro (4 pont), Boris Diaw-nak pedig csak simán nem ment a játék (4 pont, 3 gólpassz).

A litvánok 75-67-re verték Macedóniát, akik ezzel a kiesés szélére sodródtak Pero Antics 12 pontos, 8 pattanós teljesítménye ellenére is. Jonas Valanciunas (11 pont, 7 pattanó, 5 kiharcolt fault) és Donatas Motiejunas (11 pont) megmutatták, miért ők a litván kosárlabda legnagyobb reménységei a palánk alatt. Linas Kleizának most sem ment, de legalább nem is próbálkozott sokszor (0 pont, 3 pattanó).

A házigazda Szlovénia csodálatos második félidejének köszönhetően verte a címvédő Spanyolországot. Goran Dragic (18 pont, 7 gólpassz, 6 pattanó) a nap embere is lehetett volna, ha nincs Vesely elképesztő számsora, de Bostjan Nachbar is kitett magáért (14 pont, 6 kiharcolt fault), a büntetőkben is összeszedte magát "Boki". A spanyoloknál Marc Gasol (17 pont, 7 pattanó, 9 kiharcolt fault, 5 eladott labda) és Jose Calderon (14 pont) jók voltak most is, Rudy Fernandez (5 pont, 4 eladott labda), Sergio Rodriguez (7 pont), Ricky Rubio (6 pont), Victor Claver (3 pont, 6 pattanó) és Sergio Llull (2 pont, 5 gólpassz) is halovány teljesítményt nyújtottak.

A nap utolsó meccsén a görögök simán verték az oroszokat 80-71-re. Vaszilisz Szpanulisz lesérült, de így is eljutott 11 pontig, Kosztasz Papanikolau (10 pont) hozott egy jó átlagot, Antonisz Focisz pedig alig játszott (8 perc, 3 pont). A túloldalon megint Alekszej Sved volt a legjobb (17 pont, 4 gólpassz, 5 kiharcolt fault, 5 eladott labda), de ez most is nagyon kevés volt. Szergej Karaszev (10 pont, 7 pattanó, 2 gólpassz) többet tett hozzá, mint egy nappal korábban, és Szergej Monya is a jobbak közé tartozott (9 pont, 3 pattanó, 3 gólpassz, 4 eladott labda), Oroszország viszont nagyon vékony állománnyal érkezett erre a világeseményre, ki lehet mondani, hogy nagyon gyengék a korábbi évekhez képest.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus