Popovich az év edzője

Ma este, magyar idő szerint 20.00-kor bejelentették, hogy a San Antonio Spurs trénere, Gregg Popovich nyerte az Év Edzője díjat az idei csonkaszezonban. Az évad közben kétszer is (február és március) a hónap edzőjének választott Spurs-legenda 2003 után másodjára nyerte el a trófeát, amelyet Amerika 119 legjobb újságírója és szakértője ítél oda minden évben.

Brutális számokat produkált irányítása alatt csapata, hiszen a liga legjobb mérlegét érték el a Chicago Bullsszal holtversenyben (50-16), a második legtöbb pontot dobták meccsenként (103.7) és a második legjobb volt az átlagos pontkülönbségük (+7.2). A szezon második fele sikerült igazán kiugróan a Spursnek, hiszen 26-6-os rohanással zárták az alapszakaszt, ezen idő alatt pedig ők szerezték átlagban a legtöbb pontot (108.3) és a legjobb pontkülönbség is az ő nevükhöz fűződik (+10.8), az év vége pedig jóval többet számít általában a szavazóknál, hiszen frissek a szerzett élmények. Ezt segítette az is, hogy az utolsó 10 mérkőzést megnyerték és az utolsó 27 találkozójukból 24-en győztesen hagyhatták el a parkettet.

Popovich idei legnagyobb teljesítményének azt tartják, hogy az alapvetően védekezésre alapuló rendszerét elfelejtette, mivel a keret már képtelen volt olyan szintű teljesítményre hátul, amit ő korábban elvárt csapataitól, így a fő hangsúlyt a támadásra fektette és a 2000-es évek elejéhez képest merőben más arculatú gárdát tudott faragni a veteránok és fiatalok egyvelegéből. Emellett azt sem árt elfelejteni, hogy az idő közben érkező Boris Diaw-t és Stephen Jacksont gyakorlatilag problémamentesen beépítette, így kijelenthető, hogy teljesen megérdemelt a győzelme.

Popovich végül a 119 szavazó közül 77-nél első, 24-nél második, 10-nél pedig harmadik helyet kapott, 467 ponttal diadalmaskodott a 315 pontot szerző "címvédő", Tom Thibodeau (Chicago Bulls) és a 161 ponttal a dobogó alsó fokán végző Frank Vogel (Indiana Pacers) előtt. A negyedik helyen Lionel Hollins (Memphis Grizzlies), az ötödiken pedig Doc Rivers (Boston Celtics) végzett.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus