T-Mac visszatért, a Spursnél folytatja

Adrian Wojnarowski (Yahoo Sports) információi szerint Tracy McGrady és a San Antonio Spurs megegyeztek egymással, a swingman Gregg Popovich-éknál fejezi be a szezont. A játékos idén Kínában játszott a Qingdao Double Star Eaglesnél, menlevele azonban már meg is érkezett Amerikába, úgyhogy semmi akadálya nem volt az igazolásnak. 

 Mivel T-Mac idén nem játszott még az NBA-ben egyik együttesnél sem, így természetesen jogosult a rájátszásban való szereplésre. A játékos azt nyilatkozta Chris Broussardnak (ESPN), hogy nagyon örül, hogy egy ilyen környezetben játszhat majd, erre ugyanis sosem volt lehetősége akkor, amikor a legjobb időszakát élte.

A Qingdaónál egyébként 25 pontot és 7.2 pattanót átlagolt 29 meccsen, de a jó számai ellenére az egyik NBA csapat vezetője azt mondta Ian Thomsennek (Sports Illustrated), hogy nagyon meglepődne, ha McGrady-t bármelyik együttes leigazolná. Nem okozott kisebb meglepetést Zach Lowe-nak (Grantland) sem a hír, aki a legmeglepőbb semmiből jött szezon végi igazolásként aposztrofálta a húzást, amire vissza tud emlékezni. Annyiból azért lehetett még számítani a San Antoniótól valamire, hogy Stephen Jackson elküldése is váratlanul történt, az ő pótlására érkezett T-Mac.

Az ex-houstoni és orlandói sztár a tavalyi évben 52 meccsen 5.3 pontot átlagolt az Atlanta Hawksnál találkozónként 16.1 perc alatt. 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus