Drummond 5 évre 130 millióért marad Detroitban

Marc Stein (ESPN) forrásai szerint a Detroit Pistons megegyezett Andre Drummonddal, aki 5 évre a maximumot, 130 millió dollárt kapja.

Marc Stein (ESPN) értesülései szerint megvan a megállapodás a Detroit Pistons és Andre Drummond között - a center megkapja a délelőtt már hangoztatott 5 éves maximumot, 130 millió dollárt, ráadásul a 4. év után játékosopciója lesz, kiléphet ebből a kontraktusból, ha úgy gondolja. Nincs meglepetés, hiszen már Greg Monroe elcserélése óta tudni, hogy Drummondra épít a gárda. Ennek láthattuk is eredményét az előző idényben, de azt is, hogy büntetőzése a rájátszásban nem fér bele - ennek javítása most Stan Van Gundy-ék feladata, máskülönben kérdőjeles, hogy lehet-e rá építeni, illetve hogy megéri-e ezt az összeget minden jó tulajdonsága ellenére.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus