Elhunyt Nate Thurmond

74 éves korában, leukémiában elhunyt a liga történetének egyik legjobb védekező centere, az NBA első quadruple-dupláját jegyző Nate Thurmond. Isten nyugosztalja!

Thurmond amerikai idő szerint ma reggel, 74 esztendős korában hunyt el San Franciscóban, miután nem tudta legyőznia leukémiát.

A liga történetének legjobb centerei között tartják számon, miután 14 éves NBA karrierje alatt 7-szer volt All-Star, 5-ször pedig az All-Defensive első vagy második ötösben kapott helyet - a díj kiosztásának első 6 évében került be ötször ebbe a csapatba, fénykora elején még nem hirdettek ilyen ötösöket. Thurmond 11 esztendőt húzott le a San Francisco, majd későbbi nevén Golden State Warriorsnél, ahol 17.4 pont mellett 16.9 pattanót átlagolt meccsenként. 1967/68-ban például 20.5 pont mellett 22 lepattanós mutatója volt, ezzel Wilt Chamberlain mellett az egyetlen Warrior, aki 20/20-as szezont tud felmutatni - a franchise egyik legnagyobb legendája úgy is, hogy pont a bajnoki címet nyerő 1974/75-ös csapatban nem volt már benne, 1974 nyarán cserélték a Chicago Bullshoz.

Illinois-ban történelmet írt 1974. október 18-án az Atlanta Hawks ellen 22 pontig, 14 pattanóig, 13 gólpasszig és 12 blokkig jutott, ezzel az NBA történetének első hivatalos quadruple-duplája az ő nevéhez fűződik. 1985-ben a Hírességek Csarnokának lett tagja, 1996-ban, a liga 50 éves évfordulóján pedig minden idők 50 legjobb játékosa közé választották. Isten nyugosztalja!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus