Hírmorzsák 2011-10-01 (09:15)

Egyáltalán nem olyan biztos még Kobe Bryant olaszországi szerződése, ugyanis a hírek szerint a Virtus Bologna első próbálkozása máris kudarcba fulladt: a liga nem engedte, hogy a csapat a legnagyobb stadionokban játsszon, amíg a sztár 35 napos szerződése érvényben van. Ehhez a sorsolás megváltoztatása kellett volna, ám ebbe nem ment bele a többi csapat és a hírek szerint ez rögtön visszább is vetette a két fél közötti megegyezés lehetőségét. Ettől függetlenül kapcsolatban maradtak a felek, ebből is látszik, hogy az érdeklődés kölcsönös. Bryant nagyon szeretne Bolognában játszani, de mindenképpen olyan megállapodást akar, amiből az egész olasz kosárlabda profitálhat majd.

Nem zörög a haraszt: Stephen Curry házat vásárolt a Charlotte-hoz elég közel fekvő Weddingtonban, Észak-Karolina államban és San Franciscóban továbbra is csak lakást bérel. A kosaras elmondta, hogy természetesen szeretne a Bobcatsnél játszani, hiszen ez a térség az otthona és nagyon sok embert ismer, ami lehet, hogy egyeseket indokolatlanul nagy nyomás alá helyez, de őt biztosan nem. Elmondása szerint nincs olyan indok, ami alapján ne akarna Jordan csapatánál pattogtatni, de ez nem jelenti, azt, hogy ő a Golden State-től el akar jönni. Nagyon tetszik neki ugyanis az az irány, amelybe a franchise halad, hiszen új tulajdonosokat és új vezetőedzőt is kaptak nem régiben és ő az új emberektől várt felemelkedés részese akar lenni. Twitteren aztán gyorsan kihúzta magát az interjú okozta esetleges kellemetlenségek alól: elmondta, hogy a Warriorsnál akar játszani élete végéig és csak egy kérdésre válaszolt, miszerint mekkora nyomás alatt van családja miatt a szülővárosában.

Két újabb nagy nevű játékos teheti/tehette volna át székhelyét Európába. Carlos Delfinot nagyjából 10 napja kereste meg a MontePaschi Siena, hogy NBA kilépési záradékkal rendelkező szerződést toljon az argentin swingman orra alá, ám a dolog pénzügyi része nem tetszett a kosarasnak, az ajánlatot kevésnek tartotta, ezért nem született megegyezés. Most, hogy egyre inkább nyakunkon a szezon, ne legyünk azért abban biztosak, hogy nem veszik fel újra a kapcsolatot. A liberation.fr információi alapján Tony Parker pedig a jövő héten dönt arról, hogy hazamegy-e játszani a lockout idejére vagy Amerikában várja meg a folytatást és kipiheni, rendbe hozza magát. Parker az ASVEL egyik igazgatója és amennyiben a játék mellett dönt, úgy saját költségén fogja állni a biztosítási pénzt (respect).

Érdekes, de valószínűleg nem alaptalan kijelentést tett Dwyane Wade tegnap délután. A Heat sztárját arról kérdezték, hogy mit gondol, mennyit kapna évente, ha nem lenne fizetési sapka, amire a megdöbbentő, de nem lehetetlen válasz érkezett: 50 millió dollárt. Alapos okunk van feltételezni, hogy nem beszélt a levegőbe, ugyanis Jerry Buss nemrég kijelentette, Kobe Bryant nagyjából 70 millió dollárt ér a Lakersnek a játéka és a piaci értéke miatt azért, mert gyakorlatilag bármit el lehet adni vele.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus