Hírmorzsák 2011-11-02 (22:30)

A coming-outok napja volt ez a mai. Először is Shaq nyilatkozott LeBronról és arról az egy évről, amit ő is Clevelandben töltött. "LeBron óriási sztár volt, akkora, mint én 2000-ben Los Angelesben, mikor domináltam az egész ligát. Az edzőnk, Mike Brown egy aranyos fickó volt, de meg kellett húzódnia a háttérben, mert senki nem konfrontálódhatott James-szel, akit senki nem akart más csapatban látni, így azt csinálhatott, amit akart. Emlékszem egy videózásra. Az egyik jelenetnél LeBron nem ért hátra, Brown pedig simán tovább ment a következő akcióra. Az egyik következő támadásnál Mo Williams tette ugyanezt és az edző kifakadt, hogy "Mo, ezt nem csinálhatod, több energiát kell beletenned.". Delonte West ekkor felállt és azt mondta, hogy eleget látott, ő lépne, valamint azt mondta Brownnak, hogy nem lehet ennyire puhapöcs, mindenkinek felelősséget kellene vállalnia azért, amit csinált vagy éppen nem csinált, nem csak néhányuknak. Brown erre azt mondta, hogy "Igen Delonte, igen.", tudta, hogy Westnek igaza van." - mondta O'Neal. Később azt is hozzátette, nem tudja, fog-e Kobe hallgatni Brownra, de LeBron soha nem tette.

A Lakersnél is megy a sárdobálás vagy az igazság felfedése, ki hogyan nézi. Brian Shaw ugyanis elmondta, hogy amikor a Lakers interjúztatta, akkor eléggé leszólóan szóltak többször is Phil Jacksonról és az egyik ilyen után úgy döntött, hogy feláll és vége a meghallgatásnak, majd azt is elmondta a Lakers vezetőségének, hogy ő szereti Jacksont, sokat köszönhet ő és a franchise is neki, hiszen mióta a klubhoz ment, sokkal jobbak lettek. A GM, Mitch Kupchak reagált a médiában Shaw gondolataira, elmondta, hogy ő személyes jóbarátja Jacksonnak és szerinte az egész Lakers család nagyra becsüli a munkáját. Shaw azonban rávilágított később, hogy nem Kupchakra gondolt akkor, amikor a történetet elmesélte, hanem inkább Jimmy Buss-ra. A tulajdonos fia leginkább Jackson edzői mentalitását kérdőjelezte meg, hogy nem vitt bele több lendületet, amikor kellett volna, de Shaw azt is elmondta, nem értette a gondot, hiszen amikor a Bulls-szal hat, a Lakers-szel pedig öt bajnoki címet nyert Jackson, akkor is ugyanilyen volt a stílusa és a habitusa. Jerry Buss, a tulaj egy hangüzenetet küldött Shaw-nak két héttel azután, hogy felröppentek a pletykák Mike Brown szerződtetéséről. Ebben állítólag annyit üzent az idősebbik Buss, hogy attól fogva a fia szabad kezet kap, ő dönt a kosárlabdával kapcsolatos kérdésekben, de reméli, hogy minden rendben lesz Shaw-val a továbbiakban.

Természetesen lockout hírek tömkelege is érkezett ma. Az egyik szerint ugyan áll a bál a Szakszervezetnél, hiszen nem tudni, egyáltalán ugyanazért a célért küzdenek-e, de az is kiderült, hogy lehet, hiába marják egymást. Kitudódott ugyanis, hogy egyetlen kis piacú franchise tulajdonosa sem szeretné, még az 50-50-es felosztást sem!!! A Szakszervezet mindenesetre próbál tovább dolgozni és csütörtökre szervezték meg következő ülésüket, amelyen próbálják rendezni soraikat, amit az eheti hírek után nem is árt megtenni.

Két játékos is megtette tétjeit az üggyel kapcsolatban. Big Baby Davis szerint 51%-on meg kellene egyezniük és elkezdeni játszani. Ezzel mindössze annyi a baj, hogy amint az előbb írtuk, az 50-50-et sem biztos, hogy még egyszer megajánlják a vezetők, a játékosok meg az 52-ről egyelőre mozdulni nem akarnak. Davis egyébként korlátozások nélkül, szabadon igazolható ügynök lesz, majd egyszer, ha vége a lockoutnak. Deron Williams csak annyit mondott twitterén, hogy minden nap megnézi a realgm.com-ot meg az espn.com-ot, hogy megnézze a híreket, csak azt nem tudja minek, mikor egy nagy cirkusz az egész.

Két új név iratkozott fel a játszani akarok listájára: Luol Deng és Raja Bell egyelőre csak ügynökségükön keresztül jelezték szándékukat, hogy készen állnak leigazolni Európába, ám ez sok mindent megmutat, valószínűleg egyre több játékosnak lesz elege a tökölésből.

Reggeli hírek:

Áll a bál lockout fronton, lassan(?) egy brazil szappanopera egysíkú, egyszerű cselekménnyé lényegül át a mostani, NBA-ben zajló események mellett. A pár napja zajló, Fisher ellen folytatott lejáratókampány mögött ugyanis a hírek szerint nem más, mint Billy Hunter a Szakszervezet másik vezetője áll. Adrian Wojnarowski információi alapján Hunter azt szeretné, ha úgy tűnne, ő az utolsó személy, aki hajlandó belemenni az 50-50-es bevétel megosztásba annak érdekében, hogy megegyezzenek a vezetőkkel. Ez sem meglepő, hiszen a minap a CBSSports.com hozta le, hogy a hét legbefolyásosabb ügynök továbbra is elég nagy nyomás alatt tartja őt, hogy ne adjon további engedményeket a CBA tárgyalások során. Egy játékos - aki szerves része a folyamatoknak - nyilatkozata alapján most mindenkinek oldalt kell majd választania: Billy vagy Derek. Egy ligaforrás szerint többet olyan nem lesz, hogy Hunter azt mondja, 52% vagy semmi. Egyszerűen többet ilyet nem csinálhat és szerinte itt van az ideje annak, amikor már a kosarasok fognak dönteni, döntésük pedig még a következő fizetési csekk elmaradása előtt meglesz. Egy valami biztos: ezt George Cohen nélkül fogják megtenni, mert hiába kereste meg a két fél a mediátort, ő nem fog többet részt venni az eseményekben, ez is eldőlt kedden.

Túl sok jót ezek nem jelentenek a Szakszervezet szempontjából, nagy valószínűséggel ebből 50-50-es megegyezés lesz (de legalább kosárlabdát láthatunk). David Stern egy keddi interjúban elmondta, hogy bár pár tulajdonos úgy gondolta, újra kell gondolni az ajánlatukat, a nagy többség benne van abban, hogy az asztalon tartsák az előzőt (amelynek 95%-áról megegyeztek a felek, mindössze a BRI és pár kisebb kérdés maradt nyitott) és ő is meg fog mindent tenni annak érdekében, hogy amikor újra leülnek egymással szemben, ugyanazt a kollektív szerződést tegyék a játékosok elé, amit múlt hét pénteken. Mickey Arisonra is kitért a liga tejhatalmú ura, akiről annyit mondott, hogy bár Arison szerint kiragadottak voltak a mondatai a szövegkörnyezetből, de megértette a liga álláspontját és a másik 29 vezetővel egy platformon van a megegyezést illetően. Az időzítéssel nagyobb probléma volt, hiszen az utóbbi hetekben nagyon nagy erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy dűlőre jussanak a kosarasokkal és nem volt szükségük arra, hogy még egy fronton harcot indítsanak, ami elvonja a figyelmüket a fő kérdésről.

Stern azt is hozzátette, hogy hamisak azok az állítások, miszerint találkoztak volna Fisher, Adam Silver és ő, hogy titokban megegyezzenek. Az infot a FoxSports.com hozta le, de semelyik másik média nem közölte a hírt. Jason Whitlock újságíró szerint Fisher biztosította Sternt, hogy rá tudja beszélni a játékosokat az 50-50-es felosztásra. Fisher szerint semmi ilyesmi nem történt, aki szerint a saját előrejutása érdekében külön dolgozik a Szakszervezettől, az hazudik, továbbra is csak a játékosok érdekeit tartja szem előtt és az ügyvédein keresztül helyreigazítást fog kérni, mert nem az első eset Whitlocktól, hogy teljesen fals információkat hoz le róla annak érdekében, hogy rossz színben tüntesse fel. Állítása szerint továbbra is egységesek és tovább dolgoznak a megegyezés érdekében.

És akkor a végére még egy, az új CBA-hoz szorosan kapcsolódó esemény: amennyiben Baron Davist kivásárolja a Cavaliers, abban az esetben majdnem biztosan NEM a Heatet választja majd. Hozzá közelálló emberek szerint a Miami még csak a közelében sincs kívánságlistája elejének, amelynek top pozícióit a Knicks és a Lakers foglalja el. Két napja az ESPN listát készített, hogy kit kellene kivásárolnia a csapatoknak az új, valószínűleg a CBA-ba bekerülő amnesztia szabály miatt. Ezután több szakíró is felvetette twitteren, hogy mivel Dan Gilbert nem akarja LeBront gyűrűhöz segíteni, így nem fogja kivásárolni B-Diddy-t, de ezek után lehet, hogy mégis így fog tenni (és egyébként is ez lenne a logikus, hiszen Davisnek még hosszú és vaskos szerződése van, teljesen fölöslegesen).

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus