Hírmorzsák 2011-12-08 (21:45)

Egészen beteg nappal melegítettek az érintettek a holnapi piacnyitásra és ez ennél csak pörgősebb lesz holnap. Kezdődött az egész Shane Battier délutáni twitter üzeneteivel, de a Miami Heat ezután sem állt meg. A hírek szerint ugyanis holnap érkezik meg Floridába Eddy Curry, hogy aláírja új szerződését a csapattal. A Miami már hónapok óta figyeli a center súlyának és formájának alakulását és úgy tűnik, elszánták magukat arra, hogy esélyt adjanak neki. (Battier szerződtetésével nincs is másra pénzük.)

Ez még csak a bemelegítés volt, ugyanis a Golden State Warriors a délután folyamán ajánlatot tett Tyson Chandlernek, így a center előtt ott pihent egy négy éves, összesen 60 millió dollárról szóló kontraktus, aláírásra várva. Nem tudni, hogy ennek hatására történt-e, de percekkel később kitudódott: az eddig csendben pihenő New York Knicks lépésre szánta el magát és hasonló szerződést tesz majd Chandler elé. Ehhez persze Chauncey Billupstól (és Ronny Turiaftól) meg kellene szabadulniuk, úgyhogy az sem kizárt, hogy sign-and-trade csere kereteiben Billups Dallasba költözik Chandlerért (sőt, ez a legvalószínűbb változat). Egy másik lehetőség, hogy Billupsra használják az amnesztiát, de Turiafot akkor is el kell cserélniük egy olyan gárdához, ahonnan nem kapnak vissza fizetést. Billups ügynöke, Andy Miller máris tájékoztatott minden csapatot, hogy óvatosan menjenek rá a játékosra, ha amnesztiával ki lesz vásárolva, mert nem mindenhol fog játszani, csak bajnokesélyesnél és azt is elmondta, ügyfele nagyon csalódott lenne, ha őt kivásárolnák.


A Chris Paul szálon is történtek események. Egyrészt Chandler Knicksbe igazolásának híre után felröppent egy olyan pletyka, miszerint a Knicks Amare Stoudemire-rel próbálkozna Paulért cserébe, ám ezt sehonnan nem erősítették meg. Másrészt a Boston Celtics hiába került be újra a körforgásba és a hírek szerint hiába adnának oda bármit Paulért, úgy tűnik, megint előkerült a Lakers. A Los Angeles-i csapat ugyanis egy hármascserét próbál összehozni a Houstonnal és a New Orleansszal, amiben Pau Gasol költözne Houstonba, CP3 Los Angelesbe, míg Kevin Martin és Luis Scola New Orleansba. Hogy ebben a Rockets (és a Hornets) számára mi az üzlet, az egyelőre homályos...

A mindenhonnan lemaradó Golden State DeAndre Jordannel vigasztalódna centerposzton és CP3-at sem adták még fel, de utóbbinál kevés esélyük van, ha nem dobják be Stephen Curry-t. Jordan más tészta, őt a Clippers megtartaná, de nem minden áron és ha megkapja Tyson Chandler szerződését, Oaklendben köthet ki. Hogy teljes legyen a centerek köre: Nené maximum közeli szerződést kaphat Denverben, de a Houston is szeretne rámenni: Pau Gasol mellé. Elképesztő agymenések, több csapatnál is.

A Detroit is mozgolódott ma: Tayshaun Prince 4 éves, összesen 27 millió dolláros, Jonas Jerebko pedig szintén négy esztendős, összesen 16 millió dolláros szerződést írt alá, illetve fog holnap, amint hivatalosan is szabad.
A Portland szintén megtartja értékét: Greg Oden valószínűleg aláírja a 8.9 millió QO-t, így további egy évig marad majd a Blazersnél.
Caron Butler
is kiszállt, ő a Los Angeles Clipperst választotta 3 év, összesen 24 millió dollárért.
Shannon Brown egy évre a Sunsé 3.5 millió dollárért.
Mike Dunleavy két évre 7.5 millió dollárért a Milwaukee Bucksnál.

Reggeli hírek:

Tegnap T-Mac kezdte a sort, ma Jason Kapono folytatta. Korunk egyik legjobb tripladobója ugyanis megegyezett a Los Angeles Lakeszszel, így az aranysárga-lilákat fogja erősíteni egy évig, veterán minimumért. Tavaly nagy gondja volt a gárdának a külső dobásokkal, ezen azért sokat segíthet majd a UCLA egyetemen végzett nehéztüzér. Egy másik szerződésajánlat is napvilágot látott, miszerint a Sacramento Kings egy négy éves, összesen 20 millió dolláros ajánlatot tett Chuck Hayes elé, a kosarason múlik, hogy elfogadja-e. Hayes a liga legkisebb, de egyik legjobban védekező centere, erre pedig nagy szüksége lenne a Kingsnek, akiknek még ezzel az igazolással is el kellene költeniük nagyjából 7 millió dollárt.

Twitterüzenetei alapján valószínű, hogy TJ Ford a San Antonio Spursnél kezdi az edzőtábort és az évadot. Earl Watson McGrady-t követve szintén a Hawks felé kacsintgat. Friss hír, hogy Jamaal Magloire megegyezett a Raptorsszal, szintén egy éves, veterán minimumos szerződésben, ahogy az most lenni szokott.

A Lakershez visszatérve még: úgy tűnik, ők most Chris Paul első számú célpontjai, ha már a Knickshez nem kerülhet (a Lakers sem tud érte adni semmit egyébként, tehát ugyanaz a helyzet). A Warriorsszal és a Clippersszel közölte a játékos, hogy nem kötelezi el magát a hosszabbítás mellett, mivel egyébként sem érné meg neki anyagilag, sokkal jobb, ha év végén szabadügynökként ír alá, így viszont a két gárda nem akar érte túl sokat fizetni. A Golden State-nél azonban van olyan eshetőség is, amiben hajlandóak lennének így is megszerezni Pault: akkor, ha Monta Ellis (+ a fiatalok) mennek érte cserébe és Stephen Curry marad. Ezzel ugyanis a legértékesebb csereelem továbbra is a kezükben lenne és Curry tudna dobóhátvédet is játszani CP3 mellett. Adott esetben Curry + Tyson Chandler érdekes lehet a Magic számára Dwight Howardért is, legalábbis így gondolkodnak Oaklandben. Közben a Celtics sem nyugszik és több háromcsapatos cserét is felvázoltak már a Hornetsnek, egyelőre sikertelenül.

Úgy tűnik, hogy a Knicks mindenképpen ragaszkodik ahhoz a tervhez, hogy egy harmadik sztárt is New Yorkba csábítsanak Carmelo Anthony és Amare Stoudemire mellé, hogy a saját Big3-jüket megalakítsák a Miami triójával szemben és a Deron Williams-Chris Paul-Dwight Howard hármasból mindegy nekik, melyiket sikerül megszerezni. Egy ilyen összeállás lehetősége azért bizonytalan és Howard Beck, a New York Times újságírója szerint nem tűnik úgy, mintha lenne a vezetőségnek B-terve. "Jelenleg úgy néz ki, hogy három sztár vagy bukás. Nem érzem, hogy a Knicksnek lenne alternatívája arra az esetre, ha egyik sem jön ide a három közül, de a 13 millió dollár sapka alatti helyet nagyon sokféleképpen felhasználhatják majd." - írta Beck.

Két csapat is kiegészítette edző stábját. Először is Rick Adelman nevezte ki Terry Portert segédedzőjének, mellette Jack Sikma, TR Dunn és Bill Bayno lesznek még Adelman segítői. Porter a Sunsnál már volt főedző is, most a Blazers kommentátori székét hagyta ott ezért a lehetőségét, Dunn és Sikma az előző négy évben együtt dolgoztak már a vezetőedzővel Houstonban, Bayno pedig szintén Portlandből teszi át székhelyét. Egyelőre az eredményeiket még nem tudjuk, de minőségi javulás ez Kurt Rambis stábjához képest. A New Jersey Netsnél Avery Johnson jelölte ki két segédjét, akik PJ Carlesimo és Mario Elie lesznek. Carlesimo - akinek leghíresebb mozzanata még mindig az, hogy Latrell Sprewell őt fojtogatta anno a Golden State-nél egy edzésen - lesz Johnson első számú segédje majd.

Jerry Busst kórházba szállították, mivel vérrögöt találtak a lábában, de egy-két napon belül haza is engedik. Jon Black, a Buss család szóvívője elmondta, hogy a Lakers tulajdonosa jól van és hogy az állapota a túl sok utazásnak köszönhető.

Megvannak az ún. másodrangú kérdések is a CBA-val kapcsolatban (ma este 10 óráig kell megszavazniuk a játékosoknak). A leginkább érdekesek közül:
- kétszer ellenőrizhetnek majd egy játékost minden off-szezonban és végezhetnek rajta drogtesztet, de csak szteroidot és teljesítménynövelő szert keresve
- a draft korhatár maradt 19 év
- a D-ligába csak az első három évben küldhetőek le a kosarasok (a tulajdonosok terve 5 volt, korábban pedig 2 év volt) és a leküldött játékosok ugyanannyi pénzt kapnak, mint amennyit az NBA-ben kapnának (volt terv, hogy 75.000 dollárban maximalizálják ezen játékosok fizetését)

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus