Hírmorzsák 2011-12-10 (09:15)

Ahogy az várható volt, minden csapatnál óriási mozgolódás volt az első napon. A Detroit Pistons érdekes húzásra szánta el magát. Jonas Jerebko és Tayshaun Prince leigazolását követően előbb Terrico White-ot rakták ki a keretből, majd kivásárolták Rip Hamiltont, de amnesztia nélkül. Nem kevesebbet jelent ez, mint azt, hogy a kosaras oda megy, ahova akar, nemcsak a sapka alatti gárdák csaphatnak le rá (a csapat szempontjából pedig az a jó, hogy annyival kevesebbet kell majd neki kifizetni, amennyi pénzt kap majd új kenyéradójától), hanem ő dönti el, hova igazol. Rögtön el is indultak a találgatások és úgy tűnik, megvan az a játékos, akire a Chicago Bulls várt, a legtöbb bennfentes szerint a legesélyesebbek ők Hamilton szerződtetésére (ők már a cserehatáridő előtt is várták a játékos kivásárlását, akkor 3 évre összesen 9 millió dollárért írt volna alá a Bullshoz, ennyiért most ajándék lenne). Képbe került még a Boston Celtics és a New York Knicks is, ám utóbbiaknak valószínűleg nincs sok esélyük, mert Chauncey Billups Hamilton egyik legjobb barátja, márpedig ha amnesztiával kiteszik Billups szűrét, akkor a dobóhátvéd biztosan nem megy a Nagy Almába.

A keleti bajnokesélyeseknél maradva: a Miami Heat sem tétlenkedik. Eddy Curry és Shane Battier megszerzését követően megtartották RFA-jukat, Mario Chalmerst, méghozzá egy 3 éves, 12 millió dolláros szerződéssel, ami viszont nagy valószínűséggel csak két évig fog majd élni, a harmadik év csapatopciós és addigra a Heat erősen luxusadóban lesz. James Jones is maradt a csapatnál, ő is három évre, valószínűleg nem túl sok pénzért, de nála ezt még nem lehet tudni. Juwan Howard szintén aláírt, veterán minimumért szolgálja tovább a floridaiakat.

A New Orleans Hornets - Houston Rockets - Los Angeles Lakers csere továbbra sem hűlt ki, a csapatok eltökéltek, hogy tető alá hozzanak egy olyan üzletet, amit nem vétóznak meg, ezért egész nap folytatódtak a tárgyalások. A cserébe állítólag még első körös draftjog és 1-2 fiatal kerülhet be a Rockets részéről, akiket így még annyira sem lehet megérteni, mint eddig.

A Boston Celtics is nagyüzemben gyártja a híreket. Miután tegnap este megszerezték Brandon Basst az Orlandótól Glen Davisért cserébe, leigazolták a már az edzőtáborba is meghívott, korábban Seattle-ben Ray Allen csapattársaként tevékenykedő Chris Wilcoxot egy évre, veterán minimumért és itt jött a tegnap este egyik meglepetése. David West sign-and-trade csere keretein belül szintén a zöldeknél fog kikötni, méghozzá nagyjából a semmiért: Jermaine O'Neal és még egy játékos megy majd New Orleansba. West új szerződése 3 éves lesz és valahol 27-29 millió dollár között fog mozogni. Szintén ide tartozik, hogy Jeff Green nagy valószínűséggel egy éves szerződést fog kötni, de egyelőre nem tudni, hogy ez az 5.9 milliós QO lesz-e (valószínűleg igen) vagy valami más.

Az Orlando Magicnél sokáig nagy volt a csend, aztán szépen lassan beindultak, bár ne tették volna (gondolhatják drukkereik). A Bass csere után újabb "fontos" lépésekre szánta el magát Otis Smith, hogy Dwight Howardot a csapat kötelékében tartsa: leigazolták Larry Hughest és Gabe Pruittot, valamint három évre Von Wafert (második-harmadik szezon nem garantált). Történt egy előre valószínűsített esemény is: kirakták amnesztiával Gilbert Arenast, így most a hátvédre a sapka alatti gárdák közül mehet mindenki a licitháború során. Howard egyébként hajnalban engedélyt kapott, hogy három csapattal interjúzzon, akiknél szívesen játszana. Ez a három franchise a Dallas Mavericks, a Los Angeles Lakers és a New Jersey Nets. Ez utóbbiakkal kapcsolatban tegnap este óriási botrányba kavarodott a center, ugyanis kiderült, hogy engedély nélkül találkoztak akkor, amikor nem lett volna szabad, ez pedig az ún. "tampering", amit súlyosan büntetnek Amerikában. A Magic még fontolgatja a feljelentést, a Houston Rockets-cel szemben viszont elvetették ennek az ötletét (tudni vélték, hogy Kevin McHale is titokban találkozott Howarddal, de ezt bizonyítani nem tudják).

A Dallas Mavericksnél is megmozdultak a dolgok. Miután elvesztették a Clippers ellenében Caron Butlert, Tyson Chandler elengedéséből legalább valami jót szeretnének maguknak kisajtolni és így azon vannak, hogy egy sign-and-trade keretében küldjék el a Knickshez. Ez azért lenne nekik jó, mert amennyiben kevesebb fizetést vesznek vissza (és ez a terv), akkor kapnak egy ún. TPE-t, amit egy évig felhasználhatnak játékoscserénél (tehát ha mondjuk hoznak egy 2 milliós játékost és 12 milliót adnak oda, akkor 10 milliós TPE keletkezik, amit egy naptári éven belül lehet felhasználni). Ide tartozik még, hogy a Suns kivásárolta Vince Cartert, de amnesztia nélkül (mivel mindössze 4 milliót kellett fizetniük 18 helyett) és az egykori torontói klasszis nagyon közel van ahhoz, hogy megegyezzen a Dallasszal és újra Jason Kidd mellett játszhasson. Brandan Wright is csatlakozik majd a kerethez. A korábban előkelen helyen draftolt játékos egész pályafutását sérülések nehezítették, hátha a Mavericksnél otthonra talál.

A Philadelphia Sixers megtette legfontosabb kötelességét ebben az off-szezonban és megtartották Thaddeus Youngot. Még az előtt sikerült megegyezniük, mielőtt bárki más ajánlatot tett volna érte és a kosaras új szerződése 5 éves és 42 millió dollárt garantál számára. A veterán center, Tony Battie is marad a fiatal gárdánál, ő egy évre elfogadta a veterán minimumot.

A Washington Wizards is előkerült több szempontból is. Egyrészt megegyeztek Roger Mason Jr-ral, aki egy évig erősíti majd a gárdát és nagyon szeretnék megtartani a Játékosok Szakszervezetében is fontos szerepet betöltő Maurice Evanst. Másrészt sokáig csak találgatás volt, hogy ki veheti át a New York Knickstől Ronny Turiaf szerződését (ezzel lehetőséget teremtve Tyson Chandler leigazolásának) és most kiderült, hogy a Wizards lehet ez az együttes. Egyelőre még dolgoznak az ügyön, ám úgy tűnik, hogy a francia center a fővárosba költözik.

Kisebb aláírások: A Jazz irányító poszton erősített, ugyanis az este folyamán először Jamaal Tinsley-vel, később pedig Earl Watsonnal is megegyeztek, így három egészen jó PG-vel rendelkeznek a szezonra. Jeff Foster további egy évig marad Indianában. A Hawks T-Mac után leigazolta Vladimir Radmanovicsot és Jason Collinst is. Derrick Brown is egy évet hosszabbított a Bobcats-cel, veterán minimumért. Daequan Cook két évre, összesen 7.5 millióért szórja a triplákat majd a Thunderben.

És akkor a végére egy kicsit más: a Blazersesek fekete napja volt ez a tegnapi. Először Brandon Roy-ról lehetett hallani, hogy valószínűleg visszavonul, mert a térdei már olyan állapotban vannak, amivel nem szabad és nem is lenne értelme kockáztatni. Majd még a kora este folyamán jött a hír, hogy a volt portlandi Martell Webster határozatlan időre harcképtelen, mivel még mindig a szeptember 28-ai hátműtétjéből lábadozik. Hajnalban pedig az is kiderült, hogy Greg Oden felépülése megrekedt, sőt, rosszabb állapotban van, ezért a TrailBlazers az egy éves szerződésének átkonstruálását tervezi. Később azt is megtudtuk, hogy a center térdszalagjai mondták fel a szolgálatot és valószínűleg ezt az idényt is ki kell hagynia.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus