Hírmorzsák 2012-01-19 (22:00)

Russell Westbrook a második a 2008 drafton elkeltek közül, akivel csapata szerződést hosszabbított idén. Néhány órával ezelőtt az irányító, valamint az Oklahoma City Thunder megegyeztek a folytatásról: a játékos további 5 évig összesen 80 millió dollárért szolgálja a jelenlegi nyugati elsőt. Ez alapjáraton a maximum szerződést jelenti, ám Westbrook kivárhatott volna a nyárig, amennyiben ugyanis All-NBA lett volna idén is, jogosult lett volna a Rose-féle 94 millió dollárra. A 80 milliós szerződés azt jelenti, hogy az Oklahomának a vártnál kicsit több tere marad Serge Ibaka és James Harden megtartására, és így a bajnokesélyes mag egyben tartására. A legutóbb szakíró szerint jó üzenet ez a több klub számára: végezd jól a munkád, akár kis piacon is és a játékosok maradni akarnak majd.

Két magasember is a hosszabbítás miatt van mostanában célkeresztben. Egyrészt tegnap már beszámoltunk róla, hogy Minnesota Timberwolves egy 4 éves, 60 millió dolláros szerződést készül rakni Kevin Love elé. Kiegészítésképpen ez a négy évre vonatkoztatott maximum szerződés lett volna, de mai hír, hogy a Wolves kész az öt éves kontraktusra is, de mindenképpen a megadható legnagyobb összeggel fogják megkínálni Love-ot, aki minden bizonnyal elfogja fogadni ezt. A másik palánk alatti égi meszelő Roy Hibbert, aki most először szólalt meg ügyében és ő is azt mondta, amit eddig sugalltak a kiszivárgó információk: nem valószínű, hogy január 25-e előtt hosszabbítani fog. A center célja továbbra is az, hogy Pacersnél maradjon, mert Indianát az otthona, de szerinte a maximum szerződést kapókon kívül senkivel nem fognak idő előtt megegyezni, úgyhogy nem is számít erre, egyébként pedig az ügynökére bízza magát.

Megérkeztek az All-star gálára érkező szavazatok újabb részeredményei. Továbbra is Dwight Howard van az élen, Derrick Rose viszont feljött mögötte a keleti második, összesített harmadik helyre, megelőzve LeBron Jamest. A kezdőcsapatba szánt két hátvéd, két csatár és egy center mindkét főcsoportban kiemelkedik, eldőlni látszódnak tehát a kezdőcsapatok. Az élmezőny:
Kelet:
Hátvédek:
Derrick Rose (Chi) 1,040,210; Dwyane Wade (Mia) 972,015; Rajon Rondo (Bos) 394,672
Csatárok: LeBron James (Mia) 972,580; Carmelo Anthony (NYK) 779,945; Amar'e Stoudemire (NYK) 281,617
Centerek: Dwight Howard (Orl) 1,161,797; Joakim Noah (Chi) 141,683

Nyugat:
Hátvédek:
Kobe Bryant (LAL) 1,110,379; Chris Paul (LAC) 835,026; Ricky Rubio (Min) 248,423
Csatárok: Kevin Durant (OKC) 973,152; Blake Griffin (LAC) 619,913; Dirk Nowitzki (Dal) 354,434
Centerek: Andrew Bynum (LAL) 777,365; DeAndre Jordan (LAC) 214,883

Sérülések: Derrick Rose lábujja továbbra sem javul, tegnap kezelést kapott, ma viszont nem edzett és játéka kérdéses a Cleveland ellen, egyes információk szerint akár két hetet is kihagyhat a tavalyi alapszakasz legértékesebb játékosa. Visszatéréséről nem egyedül fog dönteni, erről Tom Thibodeau nyilatkozott. A mester elmondta, hogy bár a kosaras szavának elég nagy súlya lesz a döntésben, de a stáb és az orvosok véleménye is legalább ennyit nyom majd a latban, ha a visszatérésről lesz szó. Rajon Rondo a hajnali, Toronto Raptors elleni meccsen sérült meg egy Linas Kleizával történt ütközés után. Jobb csuklóját begyűrte maga alá és a két büntető elvégzése után nem is tért vissza a pályára, Doc Rivers szerint valószínűleg kihagyja a holnapi, Phoenix elleni összecsapást. Nicolas Batumnak Tracy McGrady nyúlt bele a bal szemébe és a francia kiscsatár elmondása szerint elég komoly fájdalmai voltak és látása sem volt rendben, de a vizsgálatok nem mutattak ki semmilyen súlyosabb problémát. Dirk Nowitzkinek a jobb térdével van problémája. Meccset ugyan nem kell kihagynia miatt, de nehezen tudja behajlítani, ami dobásnál nagyon zavarja, ez meg is látszik az átlagain (hajnalban 6/18 a Clippers ellen). LeBron Jamest pedig haza kellett küldeni a reggeli edzésről, mert lázas volt, játéka kérdéses a Los Angeles Lakers elleni találkozón, amelyet a SportTV is közvetít.

A New York Knicksnél van gond bőven és úgy tűnik, hogy napról-napra több. A hajnali, Phoenix ellen elvesztett meccsen már megszólalt a közönség is, akik Mike Woodsont, a gárda védekezésért felelős segédedzőjét követelték. Mike D'Antoni szerint nincs nagy probléma. Tudja, hogy rosszul játszanak, de küzdenek a srácok és ezt értékeli. A Suns ellen is megnyerték a fontosabb statisztikai kategóriákat, csak nem tudtak a gyűrűbe találni. Steve Nash is megvédte volt mesterét. Szerinte az állandó várakozás öli a Knicks játékát. Tavaly az Anthony-cserére vártak, aztán Tyson Chandlerre, hogy betöltse a palánk alatti űrt, most meg Baron Davisre, hogy felépüljön. Szerinte nagyon nehéz így dolgozni. Nash egyébként azt is elárulta, hogy olyan neki New Yorkban játszani, mintha hazatérne, mert nyáron nagyon sokat van a városban, nagyon sok barátja is van ott, ráadásul volt trénere és játékostársa is a csapat tagja. Jó előjelek ezek a Knicks számára, ha nyáron tényleg el akarják vinni Nash-t.

A Milwaukee Bucks tavaly az egyik legjobban védekező együttes volt, hiszen a hatodik leggyengébben dobtak ellenük mezőnyből, ám idén visszacsúsztak ebben a kategóriában a 22. helyre. "Túlságosan távol vagyunk egymástól a pályán, az egyéni védekezésünk pedig - főleg irányítóban - pocsék, sokkal jobban kell védekeznünk ott. A periméteren játszó játékosok az egész ligában nagyon jól bánnak a labdával és szinte kivétel nélkül nagyon jó atléták, ezért nagyon koncentráltnak kell lenned, ha meg akarod állítani őket. Az edzőtábor első napjától kezdve azt kérjük a játékosoktól, hogy három cselt tudjanak levédeni, a többit megoldják a társak. Most viszont az a helyzet, hogy nemhogy egy irányváltással vernek meg minket az ellenfelek, de simán gyalogolnak be a festékbe, akadály nélkül, márpedig erre oda kell figyelnünk." - nyilatkozta Scott Skiles vezetőedző.

A Portland TrailBlazers kosarasai külön megbeszélést tartottak az Atlanta ellen elszenvedett 92-89-es vereség után. "Néha nagyon megállunk, hibákat követünk el és annyira jó a csapat kémiája, hogy egyszerűen nem kérünk semmit számon a másikon. Ezen változtatnunk kell és mindenkinek fel kell hívnia a figyelmet a másik hibájára, kivétel nélkül. Engem is bárki leszidhat, de én is megtehetem ezt bárkivel. Ide kell elérnünk, mert most úgy vagyunk vele, hogy ha valaki nem azt csinálja, amit kell, akkor legyintünk, hogy majd következőleg jól csinálja." - mondta a csapat legjobb játékosa, LaMarcus Aldridge. Azt is hozzátették a kosarasok, mindenki tisztában van azzal, hogy Nate McMillannek igaza van, keményebben kell játszaniuk. "Őszinte volt, márpedig ha jó csapat akarunk lenni, akkor őszintének kell lennünk egymáshoz. Nate megmondta, amit gondol és mi mind egyetértettünk vele." - tette hozzá Jamal Crawford.

Rövidhírek: Darrell Armstrongot, a Dallas Mavericks segédedzőjét letartóztatták Las Vegasban egy fedezetlen csekk miatt. Eddy Curry 100 fontot vesztett korábbi súlyából! A Miami Heat centere tegnap egy órával többet edzett a többieknél és elvileg bemutatkozhat a Lakers elleni találkozón. David Stern szerint három lényeges mérőszáma van az NBA gazdaságának: a stadionok telítettsége, a helyi és országos TV-k nézettségi adatai, illetve a reklámszerződések. A liga ura szerint mindhárom területen brutális számokat produkáltak az első hónapban a lockout ellenére is. Jason Kidd szeretne az amerikai kosárlabda és leginkább a válogatott körül maradni aktív pályafutása végeztével is. Az irányítólegenda már beszélt is Mike Krzyzewskivel, hogy a kispadon folytatná karrierjét. Semmilyen hivatalos döntés nincs még, de elég valószínű, hogy a keretválogatásban kaphat szerepet a közeljövőben Kidd akár junior, akár felnőtt szinten is. A Synergy Sports statisztikái szerint a Warriors (10.3%) és a Bobcats (9.3%) zónázik a legtöbbet a ligában. A legtöbb zónával az Atlanta kerül szembe (9.2%), de az élmezőnyben ott van a Heat (8.8%) és a Thunder (7.5%) is. Steve Kerr, a TNT elemzője szerint ez nem véletlen, mert ezek a legatletikusabb csapatok, akik ellen egy az egyben nehéz mit csinálni. Mike Brown azt akarja, hogy a Lakers kiegészítőjátékosai is olyan agresszívek legyenek, mint amennyire Kobe Bryant az, főleg ha duplázzák a sztárt. Brown szerint ugyanis ez a kulcs ahhoz, hogy jó százalékkal tudjanak pontokat dobni, ezek a helyzetek ugyanis ott lesznek minden meccsen.


Reggeli hírek:

A Cleveland Cavaliers tegnap este bejelentette, hogy korábbi centerüknek újra állást adnak, ugyanis Zydrunas Ilgauskast kinevezik a GM speciális segítőjének. A döntést maga a GM, Chris Grant jelentette be és elmondta, hogy a litván ikon leginkább az amatőr és profi játékosok feltérképezésében fogja segíteni a munkáját. "Nagyon örülünk, hogy Z itt kezdi meg kosárlabda karrierje következő szakaszát és nagyon várom már, hogy együtt dolgozhassak vele. Mindig is nagyon szeretett tanulni és sikereket elérni, és már most nagyon sok mindent ért az NBA működéséből. Nagyon örülünk, hogy újra a franchise-nál tudhatjuk." - mondta Grant. A kosarast egyébként még 1996-ban, az első kör 20. helyén draftolta a Cavaliers és egészen 2010-ig maradt Ohioban, csak utolsó szezonjában próbált meg a Miami Heattel gyűrűt nyerni, ám nem sikerült neki és a lockout alatt vissza is vonult.

Lesz kavarás a Boston Celticsnél, ez már biztos. Tegnap reggel már beszámoltunk róla, hogy Paul Pierce iránt élénk érdeklődés mutatkozik több csapattól is, most pedig Danny Ainge mondta azt a Boston Globe-nak, hogy megfontolja a Big3 tagjainak elcserélést, ha cserébe olyan fiatal tehetségeket kap, akik segítik és gyorsítják a gárda átállását a következő érába. Azt tehát Ainge is tudja, hogy idén év végén egy korszak lezárul és a szavaiból azt lehet kivenni, hogy valószínűleg csere lesz ebből, még idén. Doc Rivers ezzel szemben szeretné együtt tartani három sztárját. "Természetesen lesznek változások, de ennek nem kell, hogy ők a részesei legyenek." - mondta a tréner, aki kitért arra is, hogy természetesen a fizetésük változni fog, de pont emiatt maradhatnának is. Ray Allen megtartása lesz érdekes kérdés, ugyanis a 36 éves dobóhátvéd folyamatosan jó szintet hoz, így valószínűleg MLE vagy még ennél is jobb ajánlatai lehetnek. Kevin Garnettről pedig úgy hírlik, hogy nem akarja abbahagyni a szezon végén a játékot és a mostani, 21.2 millió dolláros fizetésénél sokkal kevesebb pénzért és kisebb szerepkörben, de tovább kosarazna az NBA-ben.

Ray Allen sokkal kevesebb labdát kap az utóbbi időben, mint a szezon elején, ugyanis míg az első hat meccsen 11.5 rádobása volt átlagban, addig ez a szám az előző öt találkozón csak 9.6 volt, ráadásul a támadások közben is sokkal kevesebbet használják, mint korábban bármikor. "Ez elég sok dolog összetett eredménye. A csapatok jobban figyelnek rám, nem tudunk támadásokat kivédekezni és így nem tudunk futni sem. Ezek a folyamatok egymást generálják. Azt is tudom, hogy ha nem vagyok eleget játékban, az lassít és hátráltat minket. Úgy tűnik, hogy ha én tisztára tudom játszani magam, akkor Kevinnek is több helye van, Rondo is könnyebben tud betörni a palánk alá és Paul is jobb helyzetekből tud dobni. Ezért dolgozok olyan sokat, hogy üres helyzeteim legyenek, mert tudom, hogy ez az egész csapatra hatással van." - mondta a liga történetének legtöbb hárompontosát értékesítő Allen.

A Detroit Pistons drukkerek kicsit megnyugodhatnak, Joe Dumars ugyanis annyit legalább tud, kikre kell alapoznia. "Brandon Knight és Greg Monroe a két biztos pontunk, ők olyan kosarasok, akik köré fel lehet építeni egy csapatot. Pályán belül és kívül is példaképek lehetnek és mindketten jó versenyző típusok. A munkamorál az, amiben messze kiemelkednek, mindkettejükön látni a folyamatos fejlődést. Greg a tavalyi évhez képest óriási plusz, Brandon pedig a szezonból eltelt 38 nap alatt is sokkal jobb játékossá vált. Ilyen típusú kosarasokat akarunk, mint ők. Fiatalok, tehetségesek, de győzni akarnak, nem a saját érdeküket nézik és dolgoznak is érte. Ez a két ember testesít meg mindent, amit a jövő Pistonsánál szeretnénk látni." - mondta a GM.

Stephen Jackson botrányosan gyenge meccsen van túl, a Denver ellen mindössze 17 percet játszott, ezalatt 0/6-os mezőnymutatóval és 2 ponttal zárt. Az egész második félidőt a padon töltötte, majd a találkozó után nyilatkozott. "Ha valakit okolni akartok, akkor az legyek én. Azt hiszem, arra számítottak, hogy majd kifakadok, de nem tudom, mit akartak ezzel bizonyítani. Amikor Skiles edző nem játszat, akkor mindig a fiatalokat próbálom buzdítani meg azokat, akik a pályán vannak, hogy megnyerjük a meccset. Ha személyes kérdést akarnak csinálni belőle, tőlem tehetik, hozzászoktam már." - mondta Captain JAX. A nap idézete is tőle származik, miután a Charlotte Bobcats-ről kérdezték: "Szeretném megköszönni Michael Jordannek, hogy a cipő dologban maradhattam, de igazából nem nagyon érdekel, hogy játszanak, mivel semmi közöm nincs már hozzájuk. Imádom Michaelt, csak ennyit tudok mondani."
Szintén a Buckshoz tartozik, hogy Darington Hobsont visszairányították a D-Ligába a Fort Wayne Mad Ants együtteséhez.

Nem túl meglepő, de Brook Lopez RFA lesz a nyáron, mivel a New Jersey Nets nem szándékozik neki szerződést ajánlani a január 25-ei határidő előtt. A GM, Billy King elmondta, hogy valószínűleg beszélni fog Lopez ügynökével, Arn Tellemmel, de nem valószínű, hogy bármi is történik a következő egy hétben, egy lehetőséget viszont ad magának, hátha olyan összeg jön a másik oldaltól, amin érdemes elgondolkodni. A center hosszabbításában nyilvánvalóan óriási szerepet játszik sérülése, amiből nem tudni, hogy sikerül majd felépülni. King elmondta, hogy Lopez már nem visel gipszet és néhány edzésen már részt vett, amin egyelőre még csak álló helyzetből, ugrás nélkül dobált és azt is hozzátette, hogy a játékos rehabja a vártnak megfelelően halad.

Rövidhírek: Derek Fisher kicsit odaszólt a Los Angeles Clippersnek. "Ha megnyersz egy alapszakasz meccset vagy egy előszezon sorozatot, attól még nem lesz rivalizálás a két gárda között." - mondta oda csípősen a Lakers irányítója. Szerdán Kareem Abdul-Jabbart kulturálisnak nagykövetnek nevezte ki Hillary Clinton. Minden idők legponterősebb kosarasa a tanulás, a szociális és faji elfogadás és a sport fontosságát fogja reklámozni világszerte.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus