Hírmorzsák 2012-01-24 (22:30)

A reggeli híreket is a New York Knicks uralta, nincs ez másképp az estiekkel sem. Carmelo Anthony és Amare Stoudemire leültek beszélgetni, hogyan tudnának hatékonyabban együtt dolgozni és abban mindketten egyetértettek, hogy egyikőjüknek sem kell háttérbe vonulni a másik miatt, ketten együtt is tudnak kitűnő produkciókat nyújtani. Stoudemire megmondta Melonak, hogy muszáj, hogy önmaga legyen és Anthony sem osztotta azt a nézetet, hogy sokkal önzetlenebbnek kellene lennie. "Beszéltünk vasárnap este és hétfőn reggel is arról, hogyan tudunk a pálya mindkét felén dominálni. Carmelo egy fenomenális játékos és nyerni akar. Biztos vagyok benne, hogy kettőnknek és a csapatnak is sokkal jobban fog menni idővel a játék." - mondta Amare. "Beszélgettünk és nincs semmi probléma. Játszanom kell és nem azzal foglalkoznom, hogy más mit gondol rólam. Nagyon sok minden történt, de ez már a múlt. Vesztettünk hat meccset zsinórban, talán túlgondolkodtam a dolgokat. Ma viszont egy új nap kezdődik, új lehetőségekkel." - tette hozzá Carmelo.

Baron Davis alig van túl az első edzésén, máris tele van önbizalommal, állítása szerint ugyanis megállíthatatlanná tudja tenni a Knickset, ha visszatér a parkettre. Hétfőn az első egy órás, 5 az 5 elleni edzésén vett részt, mióta gerincsérve miatt a partvonalra került és láthatóan voltak gondjai már az edzés vége felé a kondíciójával. De a korábbi All-Star játékos már ennyi idő után is látta, hogy hol és hogyan tudja majd Mike D'Antoni, jelenleg pocsék állapotban lévő rendszerét újjáéleszteni. "Ahogy elkapjuk a ritmust támadásban és a támadójátékunk egy szintre kerül a védekezésünkkel, megállíthatatlanok leszünk. Biztos vagyok benne, hogy még ebben a szezonban összeszedjük magunkat és kihozzuk magunkból azt, ami támadásban ebben a keretben benne van." - nyilatkozta B-Diddy.

Reggel beszámoltunk már Luol Deng sérüléséről, a vizsgálatok után már többet lehet tudni. Az angol kiscsatár a bal csuklójánál szalagszakadást szenvedett (csakúgy, mint Kobe a jobb kezénél) és hetekre kidőlt a sorból. Nem akarja magát megműttetni, a terve ugyanaz, ami a Lakers sztárjának, csak neki több ideje van kiheverni a sérülést és nem a dobókezén van a bibi (viszont sokat cselezett ezzel a kézzel). Két hétre legalább kiesett a játékból, utána az állapotától függően visszatérhet és megpróbál a fájdalommal együtt olyan teljesítményt nyújtani, amivel segíteni tudja a Bullst. Kissé meglepő hír még a Chicagóval kapcsolatban, hogy megkeresték Fabricio Obertot és szerződést ajánlottak az argentin centernek. Oberto tavaly vonult vissza szívproblémák miatt, ám idén újra edzésbe állt, hogy részt tudjon venni az argentin válogatottal a londoni olimpián. Az első ajánlatot visszautasította, akkor próbajátékra hívták volna, most viszont a hírek szerint szerződést ajánlottak neki a szezon hátralévő részére, amin egyelőre gondolkodik a játékos.

A Memphis Grizzliesnél is folyamatos a kulcsjátékosok sérülése. Tavaly Rudy Gay, idén pedig Zach Randolph dőlt ki hosszú hónapokra, ráadásul Gay pont a rájátszásra, Randolph pedig egy csonkaszezonban esett ki a játékból. Gay elmondta, hogy a sérüléséből sokat tanult, újjáépítette magát és a játékát. "Szerintem jobb ember vagyok, egyszerűen komolyabb, érettebb. Amin keresztülmentem, az elég időt adott arra, hogy hátradőljek és elgondolkodjak azon, hogyan tudok nagyobb befolyással lenni egy-egy meccs kimenetelére, mint eddig. Sokat néztem a csapatot és közben azon elmélkedtem, miben kell javulnom, hogy az mindenkinek jobb legyen. Most már képes vagyok erre, pedig az elején nagyon sok időt töltöttem az önmarcangolással meg azzal, hogy mérges voltam, amiért nem játszhatok. Aztán rájöttem, hogy miként tudok a leghasznosabb lenni. Ez pedig akkor történik meg, ha folyamatosan tanulok és keresem a lehetőséget a fejlődésre, hogy mit tudok a játékomhoz még hozzátenni." - nyilatkozta Gay. Z-Bo-ról edzőjük, Lionel Hollins nyilatkozott, aki elmondta, hogy hiába várják vissza márciusra az erőcsatárt, ő nem számol azzal, hogy ebben a szezonban 100%-os lesz. Miután visszatér, még formába kell kerülnie fizikailag, majd játékban is és utána még mindig vissza kellene szoknia a csapatba. Azt is hozzátette persze, hogy örülni fog, ha a játékos játékra jelentkezik, de ezzel majd akkor foglalkozik, ha már ott lesznek, egyelőre a jelenlegi feladatokat szeretné megoldani.

A délután vezető híre Flip Saunders menesztése volt. Azt is megtudtuk időközben, hogy nagyjából a 8. meccs óta ultimátum volt a csapat felé, szóval nem meglepő, hogy kitették a szűrét. A Sixers elleni találkozón aztán elszabadult a pokol, pár játékos ugyanis kiakadt azon, hogy lecserélték őket (már az első félidőben egy 30-ast vert ellenfelére a Philly). Andray Blatche nyilatkozott, szerinte Saunders végezte a munkáját, de páran már egyáltalán nem hallgattak rá, gyakorlatilag falra hányt borsó volt minden mondata. Egy, a ligában tevékenykedő vezető azt is elárulta, hogy nagyobb változások várhatóak még a keretben, valószínűleg nem az edző volt az utolsó, aki távozott a masszívan alulteljesítő keretből.

Rick Carlisle elárulta, hogy Dirk Nowitzki keményebben dolgozik az egy hetes kihagyása alatt, mintha meccseket játszana. Azt is hozzátette az edző, hogy ez a rögtönzött edzőtábor tovább is húzódhat, mint négy meccs(egy hét), úgyhogy lehet, hogy még több időt kihagy majd a német klasszis. "Kétszer edzett ma és általában több edzése van 1-1 nap. Megnézzük, hogyan fest a négy találkozót követően és ha nem áll készen a visszatérésre, akkor további meccseket is ki fog hagyni." - mondta Carlisle.

A Kevin Love számára ajánlott új szerződésről megoszlanak a híradások, egyes források szerint a maximum, 5 év, 78 millió dollárt tették elé a Timberwolves vezetői, mások szerint viszont továbbra is a 4 év, 61 milliós ajánlat van a kosaras asztalán. A Minneapolis Star Tribune újságírói szerint viszont akár megegyeznek, akár nem, David Kahn nem szerzett túl sok jó pontot Love-nál. Michael Beasley-nek ugyanaz az ügynöke, mint csapattársának. A lábsérülése miatt egy ideje maródi kiscsatár nem aggódik, tudja, hogy valószínűleg a nyárra marad az ügye. "Úgy néz ki, hogy nyáron lesz téma csak az új szerződésem. Nem aggódom túlságosan, minden úgy fog történni, ahogy lennie kell, jelenleg csak az érdekel, hogy minél hamarabb és egészségesebben vissza tudjak térni a pályára." - mondta B-Easy, aki még nagyjából egy hétig nem állhat a T-Wolves rendelkezésére.

DeAndre Jordan vezeti a ligát 3 blokkal meccsenként, de még így is csak abban a stádiumban van, amikor finomítja a technikáját. A középsuliban a magassága elég volt ahhoz, hogy könnyedén blokkoljon 10-et is átlagban, de meg kellett tanulnia, hogy sokszor az időzítésen múlik az, hogy sikeresen tudjon szerelni. "Dolgozom még rajta, úgy akarom csinálni, mint régen Bill Russell. Úgy elütni a labdát, hogy az pályán belül maradjon vagy úgy szerelni, hogy csapattárshoz kerüljön utána. Csak nemrégen jöttem rá, hogy elég akkor ugranom, miután az ellenfél már elengedte a dobását." - mondta DAJ.

Mark Jackson egyáltalán nem elégedett azzal, hogy csapata lassabb tempóban játszik. A Golden State Warriors az utóbbi öt szezonból négyszer az első két hely valamelyikén volt a labdabirtoklás kategóriában és mind az öt évben ők jegyezték a legtöbb gyorsindításból származó pontot. Az első 15 találkozó alatt viszont mindkét kategóriában csak a középmezőnyben foglalnak helyet (94.2 labdabirtoklással 14-ek, 12.6 gyorsindításból szerzett ponttal pedig 13-ok). "Szeretném, ha sokkal komolyabb tempót diktálnánk. Úgy érzem, hogy néha túl türelmesek vagyunk. Azt szeretném, ha gyorsabban támadnánk és nem néznének rám állandóan, hogy milyen játékot hívjanak. Ez is egy folyamat, mint minden más." - nyilatkozta Jackson.

LeBron James hiába lépett le a Cleveland Cavalierstől úgy, ahogy, továbbra is figyelemmel követi a csapatot és főleg két újoncukat, Kyrie Irvinget és Tristan Thompsont. Irving nagyon jó rajtot vett a csonkaszezon alatt és a legnagyobb esélyese az Év Újonca díjnak, amit James is elhódított anno a Cavs színeiben. "Sokat beszélünk egymással. Kilencedikes kora óta ismerem Kyrie-t, nagyon jó látni, ahogy évről-évre fejlődik a játéka és azokat a dolgokat is, amiket most Clevelandben tesz. Nagyszerűen játszik, most bizonyítja, miért volt ő az 1/1-es 2011-ben. A Cavs nagyon jót húzott vele." - mondta Lebron az irányítóról. Thompsont majdnem ugyanennyi ideje ismeri. Az erőcsatár ugyanis James egyik legjobb barátját és üzleti partnerét, Rich Pault választotta egyik ügynökének, ezért James számára a bővebb család tagja. "LeBron és az én kapcsolatom elég közeli. Olyan, mintha a bátyám lenne." - mondta TT.

Dwayne Casey-nek kicsit elég volt és pár átalakítást helyezett kilátásba az aktív rotációval kapcsolatban, bár a vezéreivel továbbra is elégedett. "Néhány posztot továbbra is keresünk. Azt szeretnénk elérni, hogy kiegyensúlyozott legyen a csapat, ne csak 1-2 játékoson álljon vagy bukjon a siker. Olyan összeállítást szeretnénk találni, amivel jó kezdést tudunk csinálni, majd utána egy stabil, egyenletes, jó teljesítményt hozni a találkozók hátralévő részében. A rotációnk elég jó volt, mikor mindenki egészséges volt. A vezéreink tehát megvannak, most már csak jobban kellene elosztanunk a pontokat és védekezésben jobban felvenni a kesztyűt." - mondta Casey.

Rövidhírek: A New Orleans Hornets lehívta Xavier Henry és Greivis Vasquez 2012-2013-as csapatopcióját. Robin Lopez RFA lesz, mivel valószínűleg nem egyeznek meg a Phoenix Sunsszal holnapig, egyik fél sem nagyon erőlteti a dolgot.


Reggeli hírek:

Az NBA-t körülvevő média egyik legellentmondásosabb figurája, Stephen A. Smith felkavarta megint az állóvizet. Smith ugyanis azt állította forrásaira hivatkozva, hogy az Orlando Magic megkereste a New York Knickset egy olyan variációval, amelyben ők Dwight Howardot odaadnák Amare Stoudemire-ért és Tyson Chandlerért cserébe. Smith tipikusan olyan újságíró, akit a fél világ komolytalannak tart, a másik fele meg a legjobb információkkal rendelkezőnek. Azt is hozzátette, hogy ezt nyilvánvalóan soha nem fogják beismerni az orlandói vezetők, mindenesetre arra tökéletes volt, hogy újra a DH12 körüli szappanopera kerüljön a címlapokra.

A két feltételezett partner közül a Knicksnél van több esemény. Egyrészt Baron Davis tegnap edzett először és a tervezett visszatérési időpontja szombat, amikor a New York befejezi majd négy meccses idegenbeli túráját a Houston Rockets ellen. Ha az irányító állapota rosszabbodna idő közben, akkor tolódik a bemutatkozás keddre, amikor a Detroit Pistons vendégeskedik majd a Madison Square Gardenben. Davis egyébként annyira rossz állapotban volt, hogy elmondása szerint 2-3 hónapja még a visszavonuláson is gondolkodott, csak annyit akart, hogy normálisan tudjon járni meg élni. Még séta, meg a gyerekeivel való játék közben is annyira fájt a háta, hogy komoly esély volt arra, hogy sosem látjuk többet. Szintén a jelenlegi keret alakulásához tartozik, hogy Jeremy Lint és Jerome Jordant felhívták a D-Ligából. Utóbbi egyértelműen Josh Harrellson sérülése miatt érkezik és minden bizonnyal addig marad is, amíg az újonc felépül csuklótöréséből.

Phil Jacksonban nagyon reménykednek a drukkerek idehaza és Amerikában is, most ő is nyilatkozott róluk. Az edzőlegenda elmondta, hogy nem akarja bezárni a kapukat maga előtt, lehet, hogy visszatér az edzősködéshez, de egyelőre nem most, még mindig pihenni akar és nem érzi úgy, hogy annyira hiányozna neki a szakma. Azt is hozzátette azonban, hogy nagyon szereti New Yorkot, nagyon szép város, sok barátja is van ott, illetve az ott eltöltött idő volt az egyik legjobb az életében (játékosként két bajnoki címet is nyert a 70-es évek elején). A Knicks-csokor végére maradt a feketeleves. Marc Berman, a New York Post újságírója forrásaira hivatkozva azt írta, hogy elkezdődött a klikkesedés. Carmelo Anthony ugyanis túlságosan a pontjaira koncentrál, Stoudemire-nek meg nagyon nem tetszik, hogy Melo kezébe adták a csapatot és elkezdtek egymásra mutogatni a játékosok. Zsinórban hat vereség, illetve a mutatott játék után nem is meglepő.

A Memphis Grizzliesnél jóval kiegyensúlyozottabb a hangulat. Az utóbbi időben a gárda kezd visszatalálni a tavaly megkezdett útra, sőt, OJ Mayo talán legjobb formáját futja, mióta a ligába került. "Jól játszom, támadásban pedig kifejezetten komoly fegyver vagyok. Ez nem azt jelenti, hogy minden esetben rá fogom dobni a labdát, mert képes vagyok helyzeteket teremteni mások számára is. Múltkor Hollins edző felrajzolt nekem egy játékot, amelyben egy alapvonali befutással kellett volna helyzetbe kerülnöm. A védő kiváltott rám, így Marc üresen maradt, én neki passzoltam, ő meg Rudy-nak, aki bedobta a hármast. Ennyire egyszerű, csak ki kell használnunk a helyzeteket, amik adódnak. Az edző is mindig erre biztat minket, hogy ne erőlködjünk, ne ragaszkodjunk a sémákhoz, hanem ahogy jön a pályán egy-egy szituáció, reagáljunk rá, egyszerűen csak játsszuk a kosárlabdát. Ezt próbálom mindig megvalósítani." - mondta Mayo, aki azt is elárulta, hogy elégedett a csapattal, szereti a várost és azt a közösséget, amit összehoztak az utóbbi időben, szeretne Memphisben maradni. Valószínűleg nem hosszabbítanak vele, így nyáron RFA lesz. Rudy Gay hozzátette, hogy ők is észrevették Mayon a változást, most már például egyáltalán nem érdeklik az állandó cserepletykák, amik körülveszik. "Volt ideje megtanulni, hogy ezt ki kell zárnia, és megérteni, hogy ez a kosárlabda üzleti oldala. Egyszerűen csak játszania kell. Nagyszerű dobójátékos, ezért van itt nálunk és ez az, amivel segíteni tud minket." - mondta Gay.

Két mezt is vissza fognak vonultatni idén. Az egyik Zydrunas Ilgaukas-é lesz, akinek 11-es mezét a Cleveland Cavaliers fogja felhúzni csarnoka mennyezetére. Chris Grant GM elmondta, hogy egyelőre pontos dátumot még nem tudnak mondani, de mindenképpen idén szeretnék megtenni a lépést. Big Z-ről egyébként a múlt héten derült ki, hogy visszatér a franchise-hoz, mint Grant speciális segítője, úgyhogy a gárda tagjaként érheti ez a megtiszteltetés. A másik mez Bruce Bowen 12-ese lesz, a San Antonio Spurs pedig be is jelentette, hogy március 21-én, a Minnesota Timberwolves elleni találkozó előtt történik meg a ceremónia. Bowen száma lesz a hetedik, amit a franchise-nál örökre visszavonultatnak.

A hét játékosai díjakat is kiosztották. Dwight Howard nyert keleten és Marc Gasol lett ezúttal a befutó nyugaton. Howard 19.5 pont mellé 18.8 pattanót átlagolt, 2.8 gólpassz és 2.8 blokk volt még neve mellett, az Orlando pedig vezetésével 3-1-gyel zárta az elmúlt hetet. A kisebbik Gasol szintén 19.5 pontot hozott össze találkozónként, mellette 9.8 pattanó, 4.5  gólpassz és 2.5 blokk állt a statisztikai lapokon, a Grizzlies pedig 4-0-ával hozta a január 16-22. közötti időszakot. Gratulálunk nekik!

Nemcsak a Knickshez, de a Miami Heathez kapcsolódóan is hírdömping van. Eddy Curry például elmondta, hogy abban, hogy visszatért az NBA-be, nagy szerepe van LeBron Jamesnek és Dwyane Wade-nek. A center ugyanis többször fel akarta adni az egészet, de ilyenkor mindig segített neki, hogy a két sztár naponta keresték őt, hogy hogy áll, meg hogy öntsenek belé egy kis lelket. Azt is hozzátette, hogy a tavalyi döntőt TV-n nézte és látta, hol tudna segíteni a Heatnek, de amikor Wade és James keresték, onnantól vált valósággá az, hogy neki helye lehet a keretben. A Miami legnagyobb gondja egyébként a Milwaukee Bucks ellen, 91-82-re elvesztett találkozón is előjött: a sok labdaeladás. 22-t jegyeztek két napja és a korábbi, nyugati túrán elszenvedett három meccses vereségsorozatnál is ez volt a legnagyobb gyengeségük. "Nagyon kemény ütközet volt, rendesen az arcunkba másztak és nem nagyon engedték, hogy a komfortzónáinkban kapjunk labdát. Néhány labdaeladást kiharcoltak, néhányat meg csak simán mi rontottunk el." - mondta Erik Spoelstra. A Heatről egyébként beszédes adat, hogy míg otthon csak 13.85 labdát adnak el meccsenként, idegenben ugyanez a statisztikai adat 18.75. A gárdánál egyébként egy új edzésmódszert is kitaláltak: Mario Chalmerst és Norris Cole-t olyan csuklóra erősíthető kis papírfecnik várják minden edzésen, mint amilyenek az NFL irányítókon láthatóak és amiből a játékot szokták hívni. Spoelstra edző szerint ezzel gyorsabban tudják megkapni az információt, ezért vezették be ezt az "újítást".

Az a hír járja, hogy az idei, orlandói All-Star gálán nem a szokásos elsőévesek - másodévesek meccset láthatjuk majd, hanem a két draftosztály játékosaiból vegyes csapatokat. Azt pletykálják, hogy a két gárdát a TNT csatorna két szakértője, Charles Barkley és Shaquille O'Neal fogják kiválogatni és ők lesznek az edzők is. A döntés hátterében állítólag az áll, hogy kiegyensúlyozottabbá szeretnék tenni ezt a találkozót, de hivatalos bejelentésekre még pár hetet várnunk kell.

Eric Gordon eddig a szezon összes meccsét kihagyta kettő kivételével és továbbra sem jelentkezhet játékra, mivel még több vizsgálatot kell elvégezni a térdén. "Valószínűleg szerdáig vagy csütörtökig nem fogunk tudni semmi konkrétat az állapotáról. Ideális esetben már ma többet tudnánk róla, de még több vizsgálatra és tesztre van szükség, hogy biztosan a helyes diagnózist tudják róla felállítani. Azért is vagyunk vele óvatosak, mert fiatal és nagy szerepet szánunk neki a jövőben, nem akarunk semmit elsietni, hogy később kiderüljön, valamit elhibáztunk." - mondta Monty Williams, a New Orleans Hornets edzője. Gordont egyébként január 6-án tették sérültlistára és elvileg 2-3 hetes kihagyás várt volna rá, ami azonban a héten lejár. Marc J. Spears szerint a játékos a Yahoo Sportsnak azt mondta, hogy nagyjából még három hétig nem játszhat, illetve hozzátette, hogy nagyon szeretne maradni New Orleansben, de a hosszabbítása David Stern kezében van, hiszen ő a Hornets tulajdonosa.

A Chicago Bullsnál vannak gondok idén bőven a sérülésekkel. Derrick Rose-t kérdezték a sérült lábujjáról, a tavalyi alapszakasz MVP pedig erre csak annyit mondott, hogy idén már nem valószínű, hogy 100%-os lesz, hosszabb pihenőre van még szüksége. A tegnapi dobóedzés után azonban azt mondta, hogy elég jól érzi már magát (például sántikálás nélkül sikerült elmennie a fürdőszobáig) és a New Jersey Nets ellen már vissza is tért a parkettre. Luol Dengnél komolyabb problémák is lehetnek viszont, neki a csuklója sérült meg. Egyelőre a műtét lehetőségét sem zárták ki, bár az első vizsgálatok után úgy tűnik, hogy csak pihentetni kell az angol kiscsatárt, egy hetet minimum ki fog hagyni. Mindezek ellenére a Bulls továbbrobog kelet és a liga élén, pedig gyakorlatilag alig volt meccs, ahol teljes kerettel tudtak volna kiállni. "Viccelődtünk ezzel valamelyik nap a repülőn, hogy a legnagyobb gondunk az, hogy túl önzetlenek vagyunk. De ha jobban belegondolunk, olyan játékosaink vannak a padon, akik máshol kezdők lehetnének és mind elfogadták a szerepüket, mert tudják, hogy egy nagyon jó csapat és rendszer részei. Egyetlen dolog érdekel minket és az a győzelem. Mindenki a statisztikáimról kérdez, de kit érdekelnek a számok? 15-3-mal állunk és ez az egyetlen, ami számít. Nagyon sokan tudnánk 25 pontot átlagolni, ha 25 rádobásunk lenne meccsenként, de kiegyensúlyozottak vagyunk, sokan vagyunk és a mérlegünk az egyetlen, ami fontos számunkra. A vezetőink is önzetlenek. Derrick akármennyit rádobhatna egy meccsen. Lehetne az új Allen Iverson és vállalhatna 30 dobást meccsenként. Nem teszi és ez az, ami a többieknek is példamutató." - mondta Carlos Boozer.

Kevin Love-ra, a Minnesota Timberwolves klasszis erőcsatárára azonnal rámozdul a Boston Celtics, amennyiben a játékosnak és a T-Wolvesnak nem sikerül megegyeznie a január 25-ei határidő előtt és így RFA-ként kikerül a nyári piacra. Danny Ainge-ék készek a max. szerződést Love elé tolni, de még ekkor is tudja tartani az ajánlatot a Minnesota, úgyhogy sok esély nincs arra, hogy nyártól Love Bostonba költözzön. Szintén a Timberwolveshoz kapcsolódik, hogy Johnny Flynn ma hajnalban tért vissza korábbi csapatának csarnokába, és ha már ott járt, nem felejtett el beszólni a szurkolóknak. Elmondása szerint már akkor Ricky Rubioval foglalkoztak, mikor még közelében sem volt a csapatnak, ezért nem kedvelte szinte senki őt, pedig ő nem tett semmi rosszat se a városnak, se a klubnak. Azt is elmondta, hogy olyan volt neki, mintha 82 idegenbeli meccse lett volna egy szezonban, mert még a saját szurkolók is állandóan őt becsmérelték. Hozzátette, hogy azért volt jó is ebben az időszakban: nagyon sokat tanult ebből a történetből, amit későbbi élete során jól tud majd használni.

A Los Angeles Lakers a vasárnapi, Indiana ellen elvesztett meccse volt sorozatban 11., amelyen nem volt képes megdobni a 100 pontot, ami a legrosszabb ilyen sorozatuk 2003-2004 óta, akkor 12-ig jutottak. Kobe Bryant elmondta, hogy mivel sok meccset játszottak eddig, ezért reméli, hogy sokaknál csak a kondival van gond és pár nap pihenő után újra jobb formában lesznek már csak attól is, hogy kipihenték magukat. Akinél biztosan nem csak ez a gond, az Pau Gasol, aki az utóbbi négy meccsen kétszer is csak 8 pontot ért el (legutóbb a Pacers ellen is) és elégedetlen is a támadásban betöltött pozíciójával. "Szeretnék több labdát kapni bent, a festékben. Mindig is szerettem, ha többfajta helyzetből tudtam támadni, de a második félidőben egyetlen egyszer sem volt lehetőségem, hogy a festékből tudjak indulni. Az Orlando és az Indiana is bent vert meg minket. Ebben a ligában akkor tudod szétszedni az ellenfelet, ha jó magasembereid vannak, márpedig szerintem nekünk van két elég jó, akik komoly károkat tudnak okozni az ellenfélnél." - mondta a spanyolok kiválósága. Ehhez az összecsapáshoz tartozik még az is, hogy Josh McRoberts nem túl jó szájízzel vált el a Pacerstől. Nem a váltás fájt neki, mert tudta, hogy erősíteni akarnak a posztján, de azt mondták neki, hogy megpróbálják a csapatnál tartani, ehelyett pedig az történt, hogy még csak nem is keresték, a többi csapat meg elkezdett gondolkodni, hogy mi lehet vele a baj. Szerinte nem ezt érdemelte, mert elég sokat tett az Indianáért.

A decemberi események fejében nem csoda, hogy a Los Angeles Clippers jóval jobban szerepel, mint a korábbi években, az érintettek azonban mégis csak most, a pályán érzik, mekkora könnyebbséget jelent számukra, hogy a csapat kerete sokkal erősebb, mint korábban. Öten is két számjegyű pontot átlagolnak idén: Blake Griffint Chris Paul, Chauncey Billups, Caron Butler és Mo Williams követi a listán, mindannyian legalább 10 ponttal meccsenként. "A kosarainkra és a lepattanóinkra is igaz, hogy mindig mástól jönnek és ez nagy dolog. Tavaly teljesen máshogy volt. Ha bizonyos emberek nem szereztek pontot, akkor nagyon nehéz dolgunk volt. Ebben az évben szinte hihetetlen, de mindig van, aki fellép és be tud találni." - nyilatkozta a gárda legfiatalabb sztárja, Blake Griffin, aki leginkább saját magára és az azóta elcserélt Eric Gordonra gondolhatott, mint a tavalyi keret húzóembereire. Edzője, Vinny Del Negro hozzátette, minél többen át tudják venni a terheket, annál kiegyensúlyozottabbak és jobbak lesznek.Vannak azonban problémák is, ilyen pont Griffin büntetőzése. Az utóbbi 10 meccsen ugyanis csak 44%-kal, 75-ból 33-at tudott bedobni, ami 20%-kal rosszabb, mint újonc évében. Del Negro elmondta, hogy nem aggódik, egyszerűen gyakorolnia kell Griffinnek és ezt meg is teszi. Néhány technikai hibát is ki kell javítania és ez elő szokott fordulni mással is, VDN szerint néha vissza kell lépni egyet, hogy kettőt előre tudjon valaki lépni. Azt is hozzátette, hogy 10+ alkalommal fog Griffin a büntetővonalra állni meccsenként, úgyhogy lesz ideje gyakorolni és a játékos munkamorálját ismerve nem lesz ezzel gondja idővel. Szintén Clippers: Chris Paul kedden edzésbe állhat és szerdán akár vissza is térhet a Los Angeles Lakers elleni találkozón.

Lamar Odom még csak szokja, hogy kiscsatárként kell játszania. "Sosem játszottam hármast a Lakersnél. Mindig vagy Pauval vagy Andrew-val voltam fent a pályán, de egyszerre kettejükkel sosem. Legutóbb 2002-2003-ban a Clippersnél játszottam SF-et." - mondta az érintett. Rick Carlisle edző hozzátette, hogy a Lakers az utóbbi hét évben, amíg Odom ott volt, lassú vagy csak közepes tempóban kosárlabdázott, ők pedig az uptempot próbálják erőltetni, ehhez is hozzá kell szoknia az új szerzeménynek. A mester viszont elmondta, hogy türelmesek vele, mert az ilyen átállások nem történnek meg egyik napról a másikra, de bíznak benne, tudják, hogy jó lesz Odom, mire igazán számítani fog a teljesítménye.

Rövidhírek: Marcus Morris nagyon reméli, hogy visszakerülhet a Rocketshez, ha lejátszik pár meccset a D-Ligában. Elmondta, hogy készen áll a visszatérésre és azt is, hogy valószínűleg azért tartják lent még, mert sérült volt és szeretnék, ha játékba lendülne. A Dallas Mavericks visszahívta a D-Ligából Dominique Jonest a Texas Legends együttesétől, Vince Carter sérülése miatt. A Cleveland Cavaliers pedig ugyanígy tett Christian Eyengával.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus